Panki51 Posted Augusztus 9, 2009 Share Posted Augusztus 9, 2009 Tegye fel a kezét, aki használt már Windows-t! Ahan... Jó, rendben, tehát a jelenlevők 99%-a. Jó, tegyétek le a kezeteket. Te is, ott a 23. sorban, leteheted! Na most az tegye fel, aki használt Windows 1.01-et. Aha, sejtettem Hogy a Coca-cola reklámot idézzem, "ezekben a válságos időkben összehoztam a legidősebb Windows-t a legfiatalabbal". Ez csak egy rövid bemutatót arról, hogy 24 év alatt hova jutottunk el. Nem teljesítménybeli mérkőzés, valljuk be, azt felesleges lenne csinálni Ez a bemutató teljes mértékben saját gyártmány, ha valaki már csinált ilyet korábban, elnézést kérek, nem néztem utána (de biztosan nem én vagyok az első). Vajon sikerül-e felrakni a létező legősibb Windows-t a lehető legújabbra? Nos, némi szenvedés árán sikerült. Ím, álljon a telepítés menete, és hogy mi változott 24 év alatt. Mivel ez a Windows még értelemszerűen a DOS kiterjesztett változata volt, így először ennek a telepítésével kellett kezdeni. Először a 6.22-es változatot tettem fel, de azzal nem igazán akart együttműködni, így végül egy korábbi verziót, az 5.0-t tettem fel. Kés?bb utána olvastam, és ez az a verzió amivel még mőködik, az ettől újabbakkal már nem, ki is próbáltam a 6.22-vel, és a 7.10-zel is, de leves. A telepítés folyamata. Kőkemény 3 floppy lemez az install készlet. Újraindítás után az MS-DOS Shell fogadott. Kezdetleges, ám de használható fájlkezelő. Nyilván egy Volkov Commanderrel többre megy az ember, főleg, mert abban beépített tetris is van Windows telepítő. Egyszerű karakteres UI. A célnak tökéletesen megfelel. Települünk. A Windows 1.01 szintén három floppy-t igényel, hogy tárolhassa a fájljait, további két kiegészítő floppy kell a programokhoz. Telepítés után. A hárombetűs varázsige, majd egy villámboot következik. Bootscreen. Még egy kezdetleges UI (de legalább már GUI ), kezdetleges fájlkezelővel. Sem a billentyűzetet nem látta, sem az egeret. A billentyűzetnek csak a numerikus részével lehetett kezdeni valamit, kikapcsolt Num Lock-kal a 2,4,6,8 billentyűkkel tudtam csak navigálni. Többfajta beállítást is próbáltam, ehhez mindig újra kellett rakni a Windows-t, ami mondjuk nem volt több másfél percnél Végül sikerült láttatni vele a betűket is, de a kurzormozgató nyilakat továbbra is a Numpadon lévőkkel kellett helyettesítenem. És akkor lássuk, mi mennyire változott. Számológép. Ezen nem nagyon lehet mit fejleszteni, kapott néhány add-ont, azt köszönöm. Óra. Ismét nem nagyon lehet mit változtatni rajta. (Win7-es óra a jobb felső sarokban ) Naptár. Hát, itt már kaptunk még egy órát bele, plusz tud szinkronizálni internetről, stb... Paint. Hát, igen, ezen is azért tudtak még csiszolni ezt-azt. Vezérlőpult. Azt hiszem, ez ment át a legnagyobb változáson. A kép magáért beszél. Reversi, beépített játék. Nagyon szerettem még a Win3.1-es időkben, mert arra is meg volt csinálnva, anyukámék meg azt használtak még bent a klinikán a betegek adatainak tárolására. Nagyon sokat játszottam a szembeszomszéd rendelőben ezzel Kinek kell Batman, Mass Effect, Crysis, Need For Speed, ha REVERSI-je van? Write. Itt a WordPaddal, a kistesóval található, tulajdonképpen egyenes leszármazottja, Win3.11-ig volt Write, Win95-től lett WordPad. Az alap szövegszerkesztésre nagyon jó, de.... ...de aki mégis tudást szeretne, az használjon inkább Office-t Tudom, ez ugyan nem része alapból semelyik Windows-nak sem, csak az abszolút, totális különbséget kívántam megmutatni. És a végére maradt az, amit 24 év alatt a leginkább elkerült a változás szele. A Jegyzettömb. Kiegészült ugyan egy-két menüponttal, de ennyi, az alapkoncepció 24 éve ugyanaz.... Lényegében ennyiben ki is merült a Windows 1.01. DOS-szal együtt foglalt 24 MB-ot a virtuális 2 GB-os vincseszteremből. A telepítés a floppy lemezek image formátuma miatt igen-igen rövid volt, mint említettem nem volt több másfél percnél. Több idő volt kicserélni a floppy-kat, mint ameddig másolt róluk Érdekességnek nagyon jó, természetesen ma már gyakorlati hasznát egy ilyen oprendszernek nem vesszük. Nos, hát ennyi lett volna a prezentációm. Szép volt, jó volt. Köszönöm az érdeklődést, márha benéz ide valaki... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szogyenyi Posted Augusztus 9, 2009 Share Posted Augusztus 9, 2009 ez érdekes volt azért volt honnan fejlődni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zeaber Posted Augusztus 11, 2009 Share Posted Augusztus 11, 2009 Hacsak abba gondolok bele, hogy már floppy olvasót is úgy kéne szereznem, hogy egyáltalán kipróbálhassam.. Nos Azért egy 10 év múlva felfrissíthetnénk ezt a topicot az épp aktuális Windowssal:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 nagy fejlődés ment át a windóz az egyszer biztos Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gramer Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 Hacsak abba gondolok bele, hogy már floppy olvasót is úgy kéne szereznem, hogy egyáltalán kipróbálhassam.. Nos Azért egy 10 év múlva felfrissíthetnénk ezt a topicot az épp aktuális Windowssal:D Én ugy hallottam hogy a Windows7 az utolsó windows! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
O_o Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 LOL jó béna volt a legelső Windóz ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zeaber Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 gramer, de akkor Microsoft mivel foglalkozna? Ráadásul nemrég ismerte el, hogy a Linux a konkurenciája. Lesz szerintem még Windows bőven. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 Jó kis összehasonlítás hát igen első winnel nem volt még dolgom de a 3.11-el már igen. Grat hozzá Panki gramer: Ez marhaság ... xD O_o: Hát mostani szemmel az de akkoriban azért nem volt az olyan rossz. ui.: 1,5perc na az nem semmi :D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Panki51 Posted Augusztus 12, 2009 Author Share Posted Augusztus 12, 2009 Háát ja, ma kb háromnegyedóra..... Gramer: Igen az utolsó vindóz... Amit 32 és 64 bitre is kiadnak, innentől a MS csak 64 bites oprendszereket készít. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Augusztus 12, 2009 Share Posted Augusztus 12, 2009 Nem rossz, azért elég komoly változáson esett át ez Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Panki51 Posted Augusztus 13, 2009 Author Share Posted Augusztus 13, 2009 Hát 24 év jó esetben egy negyed emberöltő Am felraktam a 3.11-et, meg a WinXP Media Centert dehát arról nincs mit regélni, mármint erről a két oprendszerről. De DOS 1.0-tól Win 2003 Serverig megvan mindennek a telepítője Windows 2003 Datacenter Windows 2003 Datacenter Corp Windows 2003 Enterprise Windows 2003 Enterprise Corp Windows 2003 Small Business Windows 2003 Small Business Corp Windows 2003 Standard Windows 2003 Standard Corp Windows 2003 Web Windows 2003 Web Corp Windows XP Home Corp with Service Pack 1 Windows XP Home OEM with Service Pack 1 Windows XP Home Retail with Service Pack 1 Windows XP Media Center with Service Pack 1 Windows XP Media Center 2004 Upgrade Windows XP Pro Corp with Service Pack 1 Windows XP Pro OEM with Service Pack 1 Windows XP Pro Retail with Service Pack 1 Windows XP Tablet with Service Pack 1 Windows 2000 Advanced Server with Service Pack 4 Windows 2000 Datacenter Server with Service Pack 4 Windows 2000 Server with Service Pack 4 Windows 2000 Workstation with Service Pack 4 Windows NT 4.0 Enterprise Server Windows NT 4.0 Server Windows NT 4.0 Terminal Server Windows NT 4.0 Workstation Windows Millenium Windows Millenium Upgrade Windows Millenium StepUp Windows 98 Second Edition Windows 98 Second Edition Upgrade Windows 98 Windows 98 Upgrade Windows 98 Upgrade Floppy Edition Windows 95 C Windows 95 B Windows 95 B Floppy Edition Windows 95 A Windows 95 Original Windows 95 Floppy Edition Windows 95 Upgrade Windows 95 Upgrade Floppy Edition Windows NT 3.51 Server Windows NT 3.51 Workstation Windows NT 3.5 Server Windows NT 3.5 Workstation Windows NT 3.1 Advanced Server Windows NT 3.1 Workstation Plus! Digital Media Edition Plus! XP Plus! 98 Plus! 95 Bob Windows NT 3.51 Shell Update Windows For Workgroups 3.11 Windows 3.11 Windows For Workgroups 3.1 Windows 3.1 Windows 3.0 Windows 2.11 for 286 Windows 2.1 Windows 2.1 for 286 Windows 2.03 Windows 1.04 Windows 1.03 Windows 1.03 for 286 Windows 1.02 Windows 1.01 Dos 7 Beta Dos 6.22 Dos 6.2 Dos 6.0 Dos 5.0 Dos 4.01 Dos 3.3 Dos 3.21 Dos 3.2 Dos 2.2 Dos 1.1 Dos 1.0 Na ennek így mind megvan a telepítője Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.