Sonic79 Posted Augusztus 6, 2009 Share Posted Augusztus 6, 2009 A légkörbe lépve elégett az Endeavour amerikai űrrepülőgép egyik tavalyi küldetése során az űrben elveszett szerszámosláda - közölte az amerikai légierő egyesített műveleti központja, amely ezen kívül még több mint 19 ezer űrhulladék útját tartja számon. A 18 kilogrammos láda méretéből és tartalmából arra következtettünk, hogy még a becsapódás előtt el kell égnie. - közölte a központ. Heide Stefanyshyn-Piper űrhajós tavaly novemberben veszítette el a szerszámostáskát, amikor az asztronauta megpróbálta megtisztogatni az űrruháját és a szerszámokat a ládában lévő kenőpisztolyból kikerült kenőanyagtól. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A 100 ezer dolláros (18,5 millió forintos) veszteség ellenére a houstoni központ akkor úgy döntött, hogy az asztronautáknak végre kell hajtaniuk a tervbe vett feladatot, osztozkodva azon a szerszámkészleten, amelyet a másik űrhajós, Steve Bowen vitt magával. A Föld körüli pályán keringő űrszemét egyre nagyobb gondot jelent a NASA-nak és a többi űrrepüléssel foglalkozó hivatalnak. Idén február 10-én egy amerikai és egy orosz műhold ütközött össze, a baleset következtében pedig két újabb szemétfelhő keletkezett. Becslések szerint ezekkel együtt mintegy háromszázezer, 1 centiméternél nagyobb tárgy kering a Föld körül, amelyek között 19 ezer, 10 centiméternél nagyobb hulladék pályáját követik nyomon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.