Jump to content
PirateClub.hu

300: Rise of an Empire (előzetessel)


hankock
 Share

Recommended Posts

Guy Ritchie rendezi a Xerxest?

 

Guy Ritchie már az utómunkákat végzi a Sherlock Holmes: A Game of Shadows-on, így elvileg lassan elkezdhetne gondolkodni azon, mi lesz az Excalibur feldolgozással. Lehetséges, hogy még egy ideig semmi, ugyanis a hírek szerint felkérték arra, hogy csinálja meg a 300 folytatását, a Xerxes-t.

 

Zack Snyder dirigálta a 300 képregényfilmet, majd a nagy siker után szóba került a második felvonás. Frank Miller összehozta a képregényt, Snyder pedig a forgatókönyvön munkálkodott. Ám a projekttől kénytelen volt elszakadni, mivel a Warner őt szerződtette le a Superman filmre.

 

Korábban már kiderült, hogy mi lesz a sztori: A történet főhőse Themisztoklész, Görögország egyik legjelentősebb embere, akinek az ország hatalmas flottája köszönhető és a cselekmény fő része az artemisiumi csatára koncentrál, amely ugyanazokon a napokon történt, mint a Thermopülai szorosnál történt ütközet. A film azzal indul, hogy elregélik miért tört ki a perzsák és a görög közt a háború, majd a marathoni csatában találjuk magunkat, majd Themisztoklész rájön arra, hogy az ellenség ismét támadni fog.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Múlt hétvégét Mark Canton, a 300 producere a WonderCon-on töltötte, és új információkkal szolgált a Xerxes című filmhez: egyrészt közölte, hogy kész a film forgatókönyve, másrészről hogy meg fogják változtatni a Xerxes címet.

 

premiefilmek

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
Friss:

A 300 folytatásának számító Xerxes Frank Miller képregényéből készül, de mint megtudtuk nem Zack Snyder készíti el, helyette új rendezőt keresnek a két lehetséges jelölt közül

 

A Xerxes ráadásul nem is ezen a néven fog bevonulni a filmtörténelembe, ugyanis a Warner Bros. megváltoztatta a projekt címét 300: Battle of Artemisia titulusra, ami valószínűleg nálunk 300+1, 600, vagy Fémkiállítás orientált uralkodó menni győzni nagy csata címen fut majd. Zack Snyder bokros teendői mellett ráadásul nem tudja vállalni a rendezői posztot, hiszen előtte még összehozza a Superman: Man of Steel-t és legkorábban 2014-ben kerülhetne csak kiadásra a Xerxes, így a stúdió nem vár és keres helyette mást. Két direktort néztek ki maguknak a helyre de még nem választottak: egyikőjük az általunk is rendkívül kedvelt Ismeretlen férfi kreátora, Jaume Collet-Serra, a másik a kevésbé ismert Noam Murro (Die Hard 5). A 300: Battle of Artemisia ugyanakkor fog játszódni, mint a spártaiak harca, ezúttal azonban a Marathoni csatával fogunk találkozni, majd az Artemisium-mal folytatódik. A egjelenési dátum jelenleg ismeretlen.

 

cinstar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Gerard Butler is felbukkan a 300 folytatásában

Bernie Goldmann-nal, a 300 producerével a Fandango filmes oldal riporterével folytatott beszélgetése során elárulta, hogy Gerard Butler és Lena Headey is fel fognak bukkanni a folytatásban, a 300: Battle of Artemisia-ban (korábban Xerxes címen futott): “Ez egy másik történet” – magyarázta. “de egy kis részt kapott benne Lena (Headey) és Gerry (Butler) is.”

Goldmann felfedte azt is, hogy a filmben valószínűleg ismeretlen színészek fogják eljátszani a főbb szerepeket: “Ha ehhez hasonló történelmi filmet nézel, jobb, ha nem ismered a színészeket.” – mondta. “Ha Tom Cruise-ot egy történelmi filmben látod, ott nem a karaktert veszed észre, hanem azt, hogy “ez Tom Cruise!”.

A 300: Battle of Artemisia az artemisiumi csata körül forog, ami a Thermopülai szorosban zajlott csatával (300) egy időben zajlott, a tengeren. A harc hőse Themistocles, aki Leonidas-szal ellentétben túlélte a csatát, és erőit újraegyesítette Salamis-nál. A Salamisi csata a film vége, a Perzsa flotta utolsó veresége. A történet egy kicsivel a 300 előtt kezdődik, és valamennyivel később ér vég.

A filmet Noam Murro (Die Hard 5.) rendezi Zack Snyder és Kurt Johnstad (300) forgatókönyvéből. Papírforma szerint 2013-ban kerülhet majd a mozikba.

filmtrailer.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...

Jó lesz :D

 

Előző kommentelőnek : bocsi de szánalmas próbálkozás volt a spártaiak titkos élete. Még csak el sem mosolyodtam azon a sz@ron. Remélem azóta már becsődöltek akik ezeket a "paródia"filmeket csinálják mert nagyon gyengék.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 8 months later...

300: Rise of an Empire

 

A 300 meglepő sikere után azonnal felmerült a folytatás gondolata. Frank Miller megírta a képregényt, amiből Zack Snyder és Kurt Johnstad írt forgatókönyvet. A film elején a marathóni csatába csöppenünk, majd egy görög harcos, Themisztoklész próbálja meggyőzni a vezetőket egy erős flotta felállításáról. A hajóhad az artemiszioni csatában mérte össze erejét a perzsákkal, ahol több napon keresztül zajlott az ütközet. Főszerepekben Sullivan Stapleton, mint Themisztoklészt, Eva Green, mint Artemisia. Rodrigo Santoro, mint Xerxes. A rendező Snyder helyett Noam Murro lesz. A bemutató 2013. augusztus 2.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 1 month later...
  • 2 weeks later...
  • 3 weeks later...
  • 4 weeks later...
  • 1 month later...
  • 2 weeks later...
  • 4 months later...
  • 2 months later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...