hankock Posted Június 29, 2009 Share Posted Június 29, 2009 Folytatódik a 300 2009. április 10. 18:50, Péntek - Ötvös Tibor Zack Snyder hajlandó volt pár részletet elárulni a jelenleg 300 Part II címet viselő folytatásból. Eszerint a második rész Leonidász király halálával kezdődik és a 300 végén látható plateai csatáig tart. A Watchmen - Az őrzők rendezője, Zack Snyder az MTV egyik interjújában kicsit bővebb betekintést engedett a Frank Miller kultikus képregényéből készített 300 folytatásának előzetes terveibe. Eszerint a jelenleg csak 300 Part II munkacímen futó film története Leonidász király és a bátor 300 halálával kezdődik és a dicsőséges Platea síkon zajló csatáig tart. Az első részben is kiderült, hogy a két esemény között közel egy év telt el és bizony ezen idő alatt sokminden történet a perzsák és görögök között. Ekkor zajlott le például a híres szalamiszi csata, amikor is Xerxész hajóival megütközött a görögök flottájával és az isten ezúttal is veszített. A film utolsó momentuma ezúttal is a plateai csata lesz, ahol 40 ezer görög csapott össze több mint 100 ezer perzsával. Ez azonban azt is jelenti, hogy Gerard Butler maximum visszaemlékezések formájában térhet majd vissza, de jelen állás szerint erre is elég kicsi az esély. http://splashpage.mtv.com/2009/04/06/exclusive-zack-snyder-reveals-setting-for-revolutionary-300-follow-up/ Zack Snyder és a 300 folytatás 2009. június 29. 04:19, Hétfő - Ötvös Tibor Zack Snyder a 300 és Watchmen Blu-rayes bejelentésének alkalmából hajlandó volt kicsit bővebben nyilatkozni a spártai film folytatásáról. Elárulta, hogy Frank Miller már dolgozik a történeten és hogy maradnak a bevált technikánál. Az már régóta köztudott, hogy Zack Snyder folytatja eddigi legnagyobb sikerét és a Spirit - A sikoltó várossal buktázó Frank Miller is visszatér a biztos sikerhez. Mindenesetre a Comingsoon.net egy rövid interjút készített a rendezővel, aki hajlandó volt néhány részletet elárulni a 300 második részéből. Először is Miller gőzerővel dolgozik a sztorin, melyről mindösszesen annyit árult el, hogy forgatókönyv helyett először képregényként kapja majd kézhez és abból dolgozik majd ő is. Ezúttal azonban nem csak Spárta áll majd a középpontban, hanem eljutunk Athénba és az Égei-tengerhez - vagyis kicsit kibővítik a világot. Hozzátette, hogy a korábban bevállt technológiát alkalmazzák ezúttal is, melyről mindössze annyit mondott, hogy közel sem volt forradalmi, hiszen a meteorológusok is ezt használják. (SG hirportál) Xerxes lesz a 300 második részének a címe A 300 nagy sikere után felvetődött annak folytatása, akkor arról volt szó, hogy Frank Miller először megcsinálja a képregényt, majd utána jöhet a filmet, Zack Snyder pedig azt mondta szívesen megrendezné azt is. Miller viszont inkább elkészítette a Spirit - A sikító várost, majd aztán ügyködött egy kicsit a 300 második részén, amivel kapcsolatban a The Los Angeles Times szolgáltatott némi infot. Xerxes lesz a folytatás címe és a sztori a 300 története előtt 10 évvel veszi kezdetét. Miller azt mondta, hogy benne lesz a marathóni csata is, de természetesen a saját szemszögéből láthatjuk mindezt, kb. úgy, mint ahogy azt a Thermopülai csata esetében. A történetet már megírta, már csak a képregényt kell megrajzolni. Miller azt mondta, hogy kutatómunkája során többször tett látogatást Görögországban, ahol azt tapasztalta, hogy a mítosz és a történelem gyakran összemosódik. "A tények és a mitológia egészen inspirálóan hatottak rám és elhiheted, ha elmész hajókázni az égei-tengerre, akkor hinni kezdesz Poszeidón létezésében. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nickey Posted Július 3, 2009 Share Posted Július 3, 2009 Furcsa, mert én azt hittem, hogy a 300 az olyan film, hogy elkezdik, megcsinálják és befejezik szóval olyan folytathatlan persze meg fogom nézni a 300 part II-t is, de úgyse múlja felül az elözöt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Deep_idea Posted Július 7, 2009 Share Posted Július 7, 2009 Történelmi filmnek 2. részt csinálni? Ez nagyon a pénzről szól szinte már gusztustalan módon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
TrueMaster Posted Július 13, 2009 Share Posted Július 13, 2009 Abba már tényleg nem lenne annyi izgalom mint a 300-ba. Mert akkor ott már több ezer Spártai rohamozza le a Perzsákat... Akkor annak más nevet kéne adni, mondjuk 3millió Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted Július 15, 2009 Share Posted Július 15, 2009 Ki tudja hogy az illető mennyire hivatalos oldalról szedte ha hírt lehet hogy kamu az egész Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
metal4ever Posted Július 17, 2009 Share Posted Július 17, 2009 ez hülyeség a 300 történelmi eseményt dolgozott fel a 300 katonáról ...és pont vége a történetnek ....és állítom kitalálnak valami gagyi fantazy történetet folytatásnak ahelytt hogy mondjuk csinálnak egy ujjabb látványos történelmi filmet valami másik eseményből ....annak ezerszer több értelem lenne ....de így már a 300 címnek a második részben nincs értelem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
metal4ever Posted Július 17, 2009 Share Posted Július 17, 2009 ennyi erővel csinálhattak volna Trója 2 vagy Spartacus 2 xD röhejes ...biztos meg fogom majd nézni a filmet de nem sokat várok el tőle Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Július 17, 2009 Share Posted Július 17, 2009 A nyitóposztot nem olvastátok el? Minden egyes szót megcáfol, ami ellen hőbörögtök. Abba már tényleg nem lenne annyi izgalom mint a 300-ba. Mert akkor ott már több ezer Spártai rohamozza le a Perzsákat... Akkor annak más nevet kéne adni, mondjuk 3millió 300 Part II csak a munkacíme, vagyis nem ezzel fog bekerülni a moziba. Történelmi filmnek 2. részt csinálni? Ez nagyon a pénzről szól szinte már gusztustalan módon. Nem történelmi film, hanem képregény adaptáció, ami valós történelmünkön alapul. ez hülyeség a 300 történelmi eseményt dolgozott fel a 300 katonáról ...és pont vége a történetnek ....és állítom kitalálnak valami gagyi fantazy történetet folytatásnak ahelytt hogy mondjuk csinálnak egy ujjabb látványos történelmi filmet valami másik eseményből ....annak ezerszer több értelem lenne ....de így már a 300 címnek a második részben nincs értelem Pontosan ezt csinálják: "film története Leonidász király és a bátor 300 halálával kezdődik és a dicsőséges Platea síkon zajló csatáig tart. Az első részben is kiderült, hogy a két esemény között közel egy év telt el és bizony ezen idő alatt sokminden történet a perzsák és görögök között. Ekkor zajlott le például a híres szalamiszi csata, amikor is Xerxész hajóival megütközött a görögök flottájával és az isten ezúttal is veszített. A film utolsó momentuma ezúttal is a plateai csata lesz, ahol 40 ezer görög csapott össze több mint 100 ezer perzsával." Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
...Reni... Posted Július 17, 2009 Share Posted Július 17, 2009 sztem ez nem lesz olyan jó...mégiscsak az első rész az igazi...meg ez az amiért 300 a 300...azért kíváncsi leszek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
salla Posted Július 21, 2009 Share Posted Július 21, 2009 Kíváncsi leszek rá, bár túl sok jóra nem számítok, remélem tévedek. "THIS IS ATHEENS!!" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jack bauer92 Posted Július 21, 2009 Share Posted Július 21, 2009 hát szerintem jól meg meglennénk egy második rész nélkül is, és csak kíváncsiság miatt fogom megnézni és majd amikor fent lesz a neten jó minőségben moziban biztos nem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Július 21, 2009 Share Posted Július 21, 2009 Üdv Rendben lesz ez meghirdetik vmi más címmel és aláírják h a 300 rendezőjétől stb. Adnak neki 1 más címet és kész megint csinálnak 1 jó filmet ami a görög-perzsa háború 1 részéről fog szólni nem lesz benne se leónidász se 300 bátor harcos egyszerűen a film adta nekik az ötletet a folytatásra ennyi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted Július 21, 2009 Share Posted Július 21, 2009 Nem lehet olyan hogy 300 Part II. Aki látta az egyet az tudja hogy mi a legvége. 30.000 katona száll szemben perzsával.Max az lehet a címe hogy 30.000 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Augusztus 22, 2009 Share Posted Augusztus 22, 2009 Ez eszméletlen hogy ezek pénzért bármit megcsinálnak. Majd a filmben a rendező ezt fogja mondani: This is mooooooneeeey Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 18, 2009 Author Share Posted December 18, 2009 Cím frissítve, új infó berakva Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted December 18, 2009 Share Posted December 18, 2009 Jó kis film lesz. Főleg a Szalamiszi csatára leszek kíváncsi. Remélem azt jól megcsinálják. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Deep_idea Posted December 18, 2009 Share Posted December 18, 2009 Fiero arany bogaram amit a hü**e is tud azt miért pont nekem magyarázod? A lényeg akkor is benne volt a mondandómban nem kell itt kardozgatni csak azért mert nem éretted..... Különben meg azért érdemes lehet megnézni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spájz Posted Január 6, 2010 Share Posted Január 6, 2010 Érdekes hogy a 300 Part I igaz történet alapján van másodikbiztosan nem az lesz. Meg nem értem egy történelmi filmből hogyan tudnak második részt készíteni főleg hogy ha az összes főszereplő meghal a végén Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Keca13 Posted Január 6, 2010 Share Posted Január 6, 2010 Nem lehet olyan hogy 300 Part II. Aki látta az egyet az tudja hogy mi a legvége. 30.000 katona száll szemben perzsával.Max az lehet a címe hogy 30.000 Ember olvassál már, látszik h csak bejöttél ide, és beírtad a kommented de a cikket nem olvastad: "Xerxes lesz a folytatás címe és a sztori a 300 története előtt 10 évvel veszi kezdetét." Egyébként nagyon várom, szerettem az 1. részét is. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peti.gaspar Posted Január 13, 2010 Share Posted Január 13, 2010 Hát és az első részt megnéztem...Nem volt rossz. De én jobban szeretem ha egy történelmi filmben nincsen semmilyen lény se ami nem létezett. Persze szeretema fantasztikus filmeket de nem történelmi filmekben Én nem vagyok nagyon kíváncsi a második részre de azért megnézem majd.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hummer89 Posted Január 13, 2010 Share Posted Január 13, 2010 Érdekes hogy a 300 Part I igaz történet alapján van másodikbiztosan nem az lesz. Meg nem értem egy történelmi filmből hogyan tudnak második részt készíteni főleg hogy ha az összes főszereplő meghal a végén Úgy, hogy igazából nem is történelmi film, sokkal inkább a képregényre alapszik ugye. Tudom, hogy a képregény pedig megtörtént esemény alapján, de annyi köze van csak a valósághoz, hogy volt ez a csata. A körítés pedig tartalmaz mitológiai és nyilván kitalált elemeket is. Én kíváncsian várom, az elsőt nagyon szeretem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b.frenk Posted Május 2, 2010 Share Posted Május 2, 2010 Második rész a 300-ból????? :blink: Inkább akkor legyen mondjuk az Odüsszeia a Trója meg nem halt szereplőivel... Sean Bean stb... off: egy névötlet a rendezőknek --> 300 - A kezdetek: Xerxes Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
B33RFAN Posted Május 3, 2010 Share Posted Május 3, 2010 Akkor legyen Gyűrűk Ura 4 is. Meg Forrest Gump 2. És mért nem az lesz a címe hogy 302? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csabby1986 Posted Május 4, 2010 Share Posted Május 4, 2010 Hát szerintem sem kellene ezt erőltetni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polluter Posted Június 7, 2010 Share Posted Június 7, 2010 biztos jó lesz, biztos látványos meg izgalmas meg minden de szerintem én ezzel is úgy leszek mint pl a Transformers 2-vel.. itt is az első rész aránylag nagyot ütött, újdonság volt meg megvolt a maga hangulata amivel kiemelkedett a többi film közül stb, a 2. részben már minden megvan ami az 1.ben volt szval biztos nem lesz akkora sikere mint az alap filmnek. max kicsit javíthatnak dolgokon meg ugye más a történet de sok újdonsággal nem fognak meglepni.. de én azért kíváncsivagyok rá Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 8, 2010 Author Share Posted Június 8, 2010 Xerxész és a 300 előzménye, képregény és film formájában Egy ideje tudjuk ugye, hogy a 300 sikere után a készítők tervbe vették egy folytatás elkészítését, ami nem is folytatás, hanem előzményfilm lesz…követik a divatot. A filmmel kapcsolatban túl sok információ még nincs, ám ahogy a 300 esetében, úgy most is Frank Miller képregénye fogja megelőzni a moziváltozatot; a Xerxes címet viselő mű gyakorlatilag a forgatókönyvet fogja szolgáltatni a filmhez. A Dark Horse most nyilvánosságra hozott egy képet Xerxészről, a képregény főhőséről. A szerző Frank Miller nyilatkozott is a Los Angeles Timesnak és megemlített néhány dolgot a képregénnyel kapcsolatban. (Nyugodtan párhuzamot vonhatunk a Frank Miller szavai és a majdani film cselekménye között, hiszen a 300 is hűen követte irányadó képregényét). A történet a marathóni csatával kezdődik, 10 évvel a thermopülai összecsapás eseményei előtt. A főhős Themisztoklész lesz, aki – Miller állítása szerint – Leonidász komplett ellenéte lesz. Leonidász egyébként tiszteletét teszi a Xerxesben is, igaz csak egy rövid időre, továbbá a spártai áruló Ephiáltész is szerephez jut az új történetben. A címszereplő Xerxész ebben az előzménysztoriban még nem lesz olyan kvázi istenségnek ábrázolva, mint a 300-ban, itt még az “istenné válás” útján fog szépen lassan előrehaladni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sas1942 Posted Július 1, 2010 Share Posted Július 1, 2010 fölösleges a második rész,mert már sok film bebukott a folytatásokkal.az első részt megcsinálják tuti frankón azt a többi meg had ne mondjam milyen nézhetetlen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
qalmon Posted Július 12, 2010 Share Posted Július 12, 2010 ígéretesnek tűnik , de nem hiszek a második részek sikerében /vhogy laposak és a harmadik felvezetése/ Mint tudjuk alacsony költségvetésű filmek kategóriájában kell gondolkozni , tehát igazán nagy látvány elemeket nem is nagyon lehet várni /szalamiszi csata/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Július 21, 2010 Author Share Posted Július 21, 2010 Írják a Xerxes forgatókönyvét A 300 hatalmas sikere után szóba került a folytatás, Frank Miller eltervezte majd hozzálátott a Xerxes képregény megírásához, Zack Snyder pedig azt mondta, hogy nem sietteti a dolgokat, Miller akkor lesz kész, amikor jónak látja. Snyder most a Los Angeles Times-nak mesélte, hogy kb. egy hete a 300 társírójával Kurt Johanstaddal végre hozzáláttak a forgatókönyv megírásának, szóval most már biztos, hogy meg fog valósulni a film. Hozzátette, hogy egyelőre még nem egyezett meg a Warnerrel a rendezéssel kapcsolatban. A történet főhőse Themisztoklész, Görögország egyik legjelentősebb embere, akinek az ország hatalmas flottája köszönhető és a cselekmény fő része az artemisiumi csatára koncentrál, amely ugyanazokon a napokon történt, mint a Thermopülai szorosnál történt ütközet. A film azzal indul, hogy elregélik miért tört ki a perzsák és a görög közt a háború, majd a marathoni csatában találjuk magunkat, aztán Themisztoklész rájön arra, hogy az ellenség ismét támadni fog. A kép egyébként a képregényből van, a perzsák vezére így fog festeni, tehát a mozifilmben is hasonlóképpen láthatjuk őt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Szeptember 24, 2010 Author Share Posted Szeptember 24, 2010 Zack Snyder Xerxes update A LatinoReview riportere Zack Snyder rendezővel készített interjújában a 300 film folytatásáról kérdezte napjaink egyik sztárrendezőjét. Snyder az elején leszögezte, hogy a Mark Millar képregénye alapján készülő Xerxes-nek csak annyi köze van a 300-hoz, hogy ugyanazon a három napon játszódik, valamint hozzátette, hogy már félúton tart a forgatókönyv írásával, és hogy a film 3D-ben lesz forgatva. “Épp azon a három napon játszódik, mint a thermopülai csata”. – magyarázza. “Egy hatalmas tengeri csata volt akkor, amit az Artemisium-i csatának neveznek. A harcban egy aprócska görög hajóhad ütközött meg a Perzsa hadi flottával, és, bár az összes görög hajót elpusztították, a Perzsák előrenyomulását sikeresen megállították. Egyszerű történet.” Majd folytatta: “Egy Themistocles nevű karakter áll a középpontban, egy athéni fickó, aki valóban a demokrácia híve volt, nem úgy, mint a spártaiak. Ez az ő története. Leonidas-szal ellentétben ő túlélte a csatát, és erőit újraegyesítette Salamis-nál. A Salamisi csata a film vége, a Perzsa flotta utolsó veresége. A történet egy kicsivel a 300 előtt kezdődik, és valamennyivel később ér véget.” filmtrailer Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.