blox Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 A kaliforniai Celsia az eddigieknél sokkal hatásosabb, kisebb és csendesebb, gőzzel működő processzor hűtőrendszert fejlesztett ki a számítógépek és más merevlemezes készülékek számára. A számítógépek hűtését sok cég többféle megoldással próbálja megoldani, de egyik megoldás sem ideális, ráadásul ahogy folyamatosan növekszik a számítógépek és más merevlemezes vagy számítógép alapú készülékek teljesítménye, egyre hatásosabb megoldásokra van szükség. A Celsia Nanospreader nevű új hűtése a cég szerint sokkal hatásosabb, kisebb és csendesebb az eddigi hűtőfelületeknél és ventillátoroknál. A bemutatón részt vevő munkatárs forró teáját először egy réz pálcikával keveri fel. A pálcika fokozatosan, körülbelül 5 másodperc alatt forrósodik át, majd ezután ugyanezt a műveletet egy a Celsia által gyártott új hútőfelületével teszi meg. Két másodperc alatt forró lesz az eszköz, 5 másodperc múlva már el kell engedni, mert égeti a kezet. George Meyer, Celsia fejlesztési igazgatója szerint a Nanospreader esetében a nagyon gyors hőelvezetést egyszerű gőz alkalmazásával tudták elérni. A réz hűtőfelület belül vákuumos üreges csatornákat rejt magában, melyekben kis mennyiségű csapvizet helyeztek el. A hirtelen hőképződés miatt a víz gőzzé válik, és a továbbiakban a gőz vezeti el a hőt, mégpedig hatalmas sebességgel. Ezután pedig a külső réz vagy alumínium felület nyeli el a képződött hőenergiát, melyet lead a külső légtérnek. A folyamat annyira gyors, hogy sok esetben nincs szükség hűtőventillátorra - tehát a rendszer csendes. Meyer szerint a "a gőz majdnem minden anyagnál jobban vezeti a hőenergiát". "A merevlemezeket leginkább igénybevevő készülékek között vannak például a digitális videofelvevők." - mondta Meyer, és hangsúlyozta, a gyártók folyamatosan új, hatásosabb megoldásokat keresnek. Az IBM és más cégek már évek óta alkalmaznak víz vagy olajhűtést, de ezekbe a rendszerekbe nagy mennyiségű hűtőfolyadék kell, ezért szükségképpen nagy a fizikai méretük. A kisméretű számítógépek esetében az ilyen rendszerű hűtés már nagyon problematikus. A különféle cégek próbálkoznak hasonló megoldásokkal, de például a Cooligy korábbi megoldása sem elég kicsi, mert a rendszerbe szükséges egy keringető szivattyú is. Ezzel szemben a Celsia azt állítja, hogy az új megoldás nagyon előnyös mivel kicsi, csupán néhány milliméter vastag, és viszonylag egyszerű anyagokból áll. A Celsia eszközei darabonként ugyan drágábbak mint más termékek, de a cég azt állítja, ezekből kevesebb kell, ezért egy készüléken belül összességébe véve körülbelül azonos költéggel jár a hűtés megoldása. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
break Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 hasznosnak látszik csak az ára? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
memphis1985 Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Hát igen,nem hiszem,hogy ezt az én pénztárcámnak találták volna ki!!! De jól hangzik!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lampard Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Nem értem mi olyan drága benne? A réz? A csapvíz? A "designos" foglalat? A levegő kiszivattyúzása? Pff... Ha semmi speckó titánium-vanádium-anianyagot nem használnak fel a hütőbordákhoz, akkor miért az a nagy ár? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Mert sokaknak mikor bejön még az 'egyedi' kategória alatt fog futni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hegylako01 Posted Március 23, 2007 Share Posted Március 23, 2007 nem vizet meg ezeket kell megfizetned hanem a fejlesztési díjjat. be kell hozni a kutatásra fordított pénzt. majd ha eladják a licenst akkor olcsóbb lesz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mykice Posted Július 4, 2007 Share Posted Július 4, 2007 hlaotam olyat hogy hidrogénel hütik!!! csoda hogy nem fayg le hehehehe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
todwardus33 Posted Július 6, 2007 Share Posted Július 6, 2007 én eddig is gázzal hűtöttem a procit... egy különleges gázkeverék, most elárulom az összetevőit...csak vigyázz, nehogy a NASA is megtudja... térfogatszázalék \ súlyszázalék nitrogén 78,095 \ 75,527 oxigén 20,939 \ 23,140 argon 0,933 \ 1,287 szén-dioxid 0,030 \ 0,046 hidrogén 0,01 \ 0,000 7 hélium 0,000 46 \ 0,000 06 neon 0,001 6 0,001 1kripton \ 0,000 11 \ 0,000 32 xenon 0,000 008 \ 0,000 04 igen kevés salétromossav, ammónia, ózon, kénessav, szénhidrogénnyomokat is tartalmaz ezért az enyhe fűszeres illata... :lol: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xyzzs Posted Július 6, 2007 Share Posted Július 6, 2007 Jaj, bocs ez egy gyenge fing, mert hiányzik belőle a kénhidrogén..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
herites Posted Július 6, 2007 Share Posted Július 6, 2007 en inkabb atmoszfera legalso retegenek hivnam XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
odulako Posted Július 8, 2007 Share Posted Július 8, 2007 ijen kell nekem is ultra giga modern lóf.sz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.