Millye Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Az ostorlábúak családjába tartozó pókok előszeretettel és hosszasan simogatják egymást csápjaikkal. Ez az első olyan felfedezés, amelyben a pókok gyengéd társadalmi érintkezése tetten érhető. Linda Rayor, a Cornell Egyetem kutatója a pókszabásúak osztályán belül az ostorlábúak (Amblypygi) családját tanulmányozza. A többi pókcsaláddal ellentétben az ostorlábúak csak hat lábon járnak, elülső pár lábuk hosszú és érzékeny csáppá alakult át, melyet testük fölött 360 fokban képesek körbeforgatni, és érzékelő szőreinek segítségével fedezik fel a világot. A kutató a Floridában élő apró Phrynus marginemaculatus, valamint a jóval nagyobb tanzániai Damon diadema fajokat vizsgálta laboratóriumában. Megfigyelte, hogy mindkét pókfaj esetében az anya folyamatosan simogatja csápjával a kicsinyeit, sőt, a P. marginemaculatus fajnál a cirógatás kölcsönös: a kicsik is visszasimogatják anyjukat. Amikor a pókokat kísérletképpen az ismerős ketrecből áthelyezték egy jóval nagyobb tartályba, az egy családba tartozók hamar újra összegyűltek, és folytatták egymás simogatását. Nem csak anya és utód között volt jellemző ez a viselkedés, hiszen az egyidős, egy családba tartozó pókoknál is megfigyeltek ilyenfajta kedveskedést. Míg a P. marginemaculatus egész életében gyengéd és simogatós marad, a D. diadema esetében a kamaszkor drámai változást jelent. A szexuálisan érett egyedek ugyanis felhagynak a cirógató mozdulatokkal, és egyre gyakrabban támadják meg egymást, súlyos sebeket adva és kapva. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
blox Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 kicsit félreolvastam a címet A pokolban is van gyengédség Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Március 22, 2007 Author Share Posted Március 22, 2007 Ez jó!!!! Hát igen ... néha én is félreolvasok... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Apunk Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Jó, hogy más fajoknál s megfigyelhető a gyengédség. Jézusom blox ezt jól félre olvastad. Mellesleg így érdekesebb lenne a cím, de így aranyos. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nari Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Hmm. Érdekes! Ezt nem gondoltam volna. Bár személy szerint undorodom tölük, mert gusztustalanul néznek ki, azt hittem csak a létfenntartás a céljuk! Nem gondoltam, hogy törődőek is tudnak lenni! -.- Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ProZsolt Posted Március 22, 2007 Share Posted Március 22, 2007 Fekete özvegy szerintem a leggyengédebb Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
blox Posted Március 23, 2007 Share Posted Március 23, 2007 én szeretem őket Mérges pókok c. film jut eszembe roluk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
[SW]Csaba Posted Április 1, 2007 Share Posted Április 1, 2007 Blox: nem csak te olvastad félre ... én is ugy olvastam hogy A pokolban is van gyengédség Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
JoeGunn Posted Április 1, 2007 Share Posted Április 1, 2007 Nekem pókfóbiám van, már ha meglátok egyet rosszul vagyok El se olvastam ami az 1es hsz-ben van, mert utálom a pókokat! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Április 2, 2007 Author Share Posted Április 2, 2007 Nekem meg az étvágyam megy el tőlük ...meg a bogaraktól is... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
blox Posted Április 2, 2007 Share Posted Április 2, 2007 Csaba' timestamp='1175454851' post='448009'] Blox: nem csak te olvastad félre ... én is ugy olvastam hogy A pokolban is van gyengédség na mondom én, akkor már vmi van benne Nekem meg az étvágyam megy el tőlük ...meg a bogaraktól is... akkor menj ki Thailandra, ott sokféle van fincsi bogár, mármint étel Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mykice Posted Július 4, 2007 Share Posted Július 4, 2007 nekem nincs semmi balyom egyik fajtával se !!! hehehehehehe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
skaterpunktomi Posted Július 5, 2007 Share Posted Július 5, 2007 A pokolban is van gyengédség ott biztos van Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Július 5, 2007 Share Posted Július 5, 2007 érdekes... mindenesetre fura egy dolog. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BaZoo Posted Július 5, 2007 Share Posted Július 5, 2007 lol ezt énis félreolvastam...megis jelent 1 kép a fejemben mijen hír lehet ez én szeressem a pókokat, csak a nagyokat nem thx a hírt! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.