●[ essex ]● Posted Május 6, 2009 Share Posted Május 6, 2009 Mit is jelent valójában a @ ? Nap mint nap használjuk, és rengetegféleképpen is nevezzük; nálunk "kukac", az olaszoknál "csiga", a szlávoknál "majom", a spanyoloknál "arroba", míg az angoloknál meg egyszerűen csak az "at-jel" - de honnan is ered, és mit is jelentett eredetileg? Az első olyan dokumentum, amelyben már szerepel a @ , 1536 május 4-ei keltezésű, és egy firenzei kereskedő, bizonyos Francesco Lapi tollából származik, aki ekkor épp a spanyolországi Sevilla-ban tartózkodott, és egy üzleti levélben használta a jelet. A jel után azonban természetesen nem domain-név következett; csupán arra utalt vele, hogy hány "amfórát" is szállított az a három hajó, amelyek Rómába indultak a spanyol partokról - az "amfóra" pedig akkoriban egy közkeletű kereskedelmi mértékegység volt. A képen is látható szövegben a következő olvasható: "Egy amfóra, avagy egyharmincad hordónyi bor ott 70 vagy 80 dukátot ér". Spanyolul ezt a mértékegységet "arroba"-nak nevezik, és a mai napig is így hívják a @ jelet - amit aztán később az írógépek klaviatúrája is megőrzött. Évszázadokon át folyamatosan használták a jelet, főként kereskedelmi könyvelésben, ahol is annyit jelentett, hogy "... áron" (vagyis angolul, "at the price of"). 1971-ben aztán Ray Tomlinson figyelmét is felkeltette a jel, mivel úgy vélte, ez tökéletes lenne a mailcímekhez - mégpedig azért, mivel a címzett neve után illesztett @ jel és az azt követő mailszerver host így tényleg azt fejezi ki, hogy a címzett "ott" van, vagyis valahol másutt, nem pedig helybeli (lévén az angolban az "at" azt is jelenti, hogy -nál/-nél - így pl az xy szervernél lévő címzettet). És láthatólag ez a megoldás azóta is remekül beválik. Forrás:ipon.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Május 6, 2009 Share Posted Május 6, 2009 Ez egy érdekes dolog volt, azért fura, hogy az angol nyelv is mennyire sokrétű, habár ez az "at the price of" dolog eléggé gyenge indok, hogy at-nak hívják! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Malacka_92 Posted Május 6, 2009 Share Posted Május 6, 2009 jó rendszeresen használom(használjuk) és eddig nem tudtam, hogy mit jelent, ojan természetes volt amúgy, a magyaroknál kukac, az olaszoknál csiga, de hogy lett a szlávoknál majom ? mer a kukac meg a csiga ijen kis kunkorodó állatok, de a majom? mindenesetre érdekes kis cikk. köszi. @@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ggslm Posted Május 6, 2009 Share Posted Május 6, 2009 Szerintem azért lett náluk majom, mert mintha farka lenne az a betűnek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Klausz009 Posted Június 1, 2009 Share Posted Június 1, 2009 Érdekes egy történet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Piccolino Posted Június 5, 2009 Share Posted Június 5, 2009 De fura Eddig fogalmam sem volt róla. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Stew132 Posted Június 5, 2009 Share Posted Június 5, 2009 Ez érdekes! Gondolkodtam már rajta de lusta voltam rákeresni. Most itt volt és megnéztem. Hát érdekes. Hogy egy ilyen @ - jel mit takar?? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gramer Posted Augusztus 1, 2009 Share Posted Augusztus 1, 2009 Én ugy tudtam hogy @ = alias Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 1, 2009 Share Posted Augusztus 1, 2009 nem is gondoltam hogy ilyen régi betű a kukac Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Augusztus 2, 2009 Share Posted Augusztus 2, 2009 hogy lett a szlávoknál majom ? mer a kukac meg a csiga ijen kis kunkorodó állatok, de a majom? A majom farka kunkorodik. Akkor az állatkertben a szlovákok kiabálnak, hogy nézd ott egy majom? Á, nekem felfoghatatlan, de a cikk jó, köszi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
warnboy Posted Augusztus 2, 2009 Share Posted Augusztus 2, 2009 Érdekes cikk !Köszönöm ,hogy megosztottad velünk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.