Jump to content
PirateClub.hu

Szerzői jogvèdelem


Darth Lol
 Share

Recommended Posts

igen, ha jól emlékszem nemrég volt valami, hogy aki bulikban játszik olyan lemezekkel, amik nem teljesen legális úton kerültek beszerzésre, akkor abból bajod lehet. vagyis akkor van kiskapu, ha a zene szerzője - vagy nem tudom, hogy hogyan nevezik - erre írásos engedélyt adott (mármint, hgoy játszhatod a számait)

Link to comment
Share on other sites

Nem árt tudni, hogy minden nyilvánosan bemutatott médiára vonatkozik, legyen az diszkóban, buszon, vagy hypermarket-ben.

 

Többek között itt is le van írva:

http://www.djszovetseg.hu/tudnivalok

 

A diszkó-ellenőrzésekről

 

A Rendőrség, törvényben előírt feladatkörének és kötelességének megfelelően, évek óta fellép a szerzői és ehhez kapcsolódó jogok megsértésével szemben is, ugyanúgy, ahogy bármilyen más típusú bűncselekmények kapcsán is eljárásokat folytat.

 

A diszkókban a szerzői és ehhez kapcsolódó jogok megsértésének sajnos egyik leggyakoribb formája az illegálisan másolt hangfelvételek felhasználása.

 

Nagyon fontos tisztában lennünk vele, hogy amint az a fentebb említett törvényi szabályozásból kiderül, NEM az illegális hangfelvétel bemutatása, hanem már maga az engedély nélküli többszörözés minősül bűncselekménynek. Tehát minden olyan írott lemez vagy egyéb hordozón (pl. számítógép, DVD, iPod, stb.) rögzített másolat, amely az adott szórakozóhelyen a pultban található, és a nyilvános zeneszolgáltatás célját szolgál(hat)ja, csak akkor minősül legálisnak, ha arra a jogtulajdonos (kiadó) engedélyt adott. Ezt az engedélyt a kiadók közös jogkezelő szervezetükön, a MAHASZ-on keresztül adják meg (l. lejjebb).

 

A MAHASZ képviselői sok esetben az ellenőrzések során is segítik a rendőrség munkáját, közreműködnek annak megállapításában, hogy az adott helyen talált másolt hangfelvételek legálisak-e. Bár a diszkósok sok esetben MAHASZ-ellenőrzésről beszélnek, az ellenőrzést valójában minden esetben a rendőrség végzi, a MAHASZ pusztán szakmai segítséget nyújt.

 

Ráadásul az ellenőrzés alá vont lemezlovas számára is kedvezőbb, ha jelen van a MAHASZ képviselője, hiszen utóbbi sokkal jobban tisztában van a diszkósok tevékenységével, jobban ismeri a zenét, a technikát, stb., mint a rendőrség, amelynek ezen ismeretek nem tartoznak feladatkörébe. Így egy esetleges vitás, nehezebben értelmezhető helyzetben is könnyebben tud segíteni. Ha a diszkós úgy érzi, eleget tett törvényi kötelezettségének, de azt valamiért nem tudja kellő hitellel igazolni (nem érkezett még meg a szerződés, legálisan a Net-ről vásárolta a CD-re kiírt zenét, stb.), sokkal jobban megérti a helyzetet a MAHASZ képviselője. A Rendőrség törvényi kötelessége alapján eljárva elsősorban csak azt tudja megállapítani, hogy lát-e hologramos matricát a lemezlovasnál, vagy nem, s érthető módon, nem kíván "szakmai kérdésekbe" bocsátkozni a lemezlovassal.

 

Összességében, a diszkó-ellenőrzések valóban nem a világ legkellemesebb dolgai, de ahogy többek között a fogorvos is mondja, "nem kell félni, nem fáj". Akinél minden rendben van, az eljárás nem tart tovább 5 percnél, s munkáját eközben is simán, zavartalanul tudja végezni. Az ellenőrzés egyáltalán nem zaklatás: az ellenőrzések célja éppen az, hogy a tisztességesen dolgozó, munkájukba sok-sok pénzt, több évnyi munkát befektető lemezlovasokkal szemben ne jussanak jogosulatlan előnyhöz, ne tudják őket kifúrni azok az "ötezer forintos DJ-k", akik egyetlen fillért sem költenek zenére.

 

Különösen az utolsó mondat a legfájóbb az egészben. Hol van már az a bakelit lemez? Véleményem szerint az internet és a technika fejlődésével a porig lett alázva ez a hivatás. Jó-jó végtelen a lehetőség, meg nem kell cipelni a lemezes táskát, na de akkor is. Mlyen gombamód megszaporodtak az önjelölt dj-k az utóbbi években? Már hányok attól, hogy minden oldalt tele szemetelnek a mixeikkel. Közben, ha odaállítanám őket egy pult elé, fel se ismernék, hogy na ez egy hangerő potméter.

Úgyhogy igenis menjenek, ellenőrizzenek, büntessenek. A kérdező meg ne vegye személyeskedésnek, de sajnos ez a szomorú valóság.

Link to comment
Share on other sites

Természetesen. Ha tudod hitelt érdemlően igazolni, hogy rendelkezel az mp3 jogtiszta forrásával, tehát megvetted kemény pénzekért a boltban a cd-t, akkor már ki is fizetted a jogdíjat.

 

Tehát minden olyan írott lemez vagy egyéb hordozón (pl. számítógép, DVD, iPod, stb.) rögzített másolat, amely az adott szórakozóhelyen a pultban található, és a nyilvános zeneszolgáltatás célját szolgál(hat)ja, csak akkor minősül legálisnak, ha arra a jogtulajdonos (kiadó) engedélyt adott...Ha a diszkós úgy érzi, eleget tett törvényi kötelezettségének, de azt valamiért nem tudja kellő hitellel igazolni (nem érkezett még meg a szerződés, legálisan a Net-ről vásárolta a CD-re kiírt zenét, stb.), sokkal jobban megérti a helyzetet a MAHASZ képviselője.

 

Úgyhogy jobban teszed, ha viszed az eredeti hanghordozókat is, vagy valamilyen módon vedd fel a kapcsolatot MAHASZ-al, hogy ki tudnak-e neked azokról egy igazolást állítani.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 1 year later...

öhm NEMKELL dj suli se semi

 

ami kell vagy eredeti cd lemez vagy bakelit. persze másolhatod anyiszor amenyiszer akarod de legyen nálad az eredeti lemez

 

vagy tölcs le kedvedre netröl.

ird ki audio cd formába irj tracklistát mivan a lemezen

beadod mahasznak

3000ft ért kapsz egy matricát és eredeti a lemezed ugymond

 

vagy az éves jogdij 100rugo és kell egy tagsági is ami asziszem csak a legelején kell ami 30rugo

 

de akor nemkell semit megvened azt tölesz amit akarsz még azt is jáchatod amit kise adtak csak nehogy megtudja a kiado:D

 

és csak egy kártyát kell felmutatnod

 

de ha semi nemérdekel játszol véletlen kijön

am nem foglalkozik a rendörés ilyenekel

vám és pénzügyörség asziszem aki velük foglalkozik

kijön és lebuktál

vagy egy 60rugos büntetést és amenyi másolt cd van a birtokodban anyi szor 3000ft

pl van 60lemez 180 rugo +60rugo birság

 

és a 5 15rugos egész esti pénz amit kapsz nemfedezi

szoval csak okosan:D

 

kis helyeken sürün fordulnak meg

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...

A dj szövetség honlapján pontosan le van írva minden de a teljesség egésze nélkül a 2012-es új szabályok szerint.

 

1. Átalánydíjas jogosítás

 

A MAHASZ-nak fizetendő éves átalány-jogdíj bruttó 73.660 Ft a Magyar Lemezlovas Egyesület tagjai számára (nem tagok számára bruttó 118.110 Ft). Ezért korlátlan mennyiségben, bármilyen formátumban, bármikor használhatsz másolt hangfelvételeket. FONTOS! Amennyiben a 2012. évi átalánydíjat még 2011. december 31. előtt befizeted, úgy azt a január 1-től érvényes 27% helyett még 25%-os ÁFÁ-val tudod fizetni; a fizetendő végösszeg így csak 72.500 Ft.

 

Amennyiben videodiszkót (is) csinálsz, az éves jogdíj összege tagoknak bruttó 110.490 Ft, nem tagoknak bruttó 177.165 Ft. Ezért korlátlan mennyiségben, bármilyen formátumban használhatsz videoklipeket ÉS hangfelvételeket is. FONTOS! Ez esetben a díj hangfelvételekre vonatkozó részét (bruttó 73.660 Ft) a MAHASZ-nak, a videoklipekre vonatkozó részét (bruttó 36.830 Ft) a Phonojus Kft.-nek kell fizetni!

 

A DJ Szövetség tagjai számára érvényes kedvezményes díjfizetésre azon tagjaink jogosultak, akik az előző év folyamán legalább 15 alkalommal leadták heti Top 20-as játszási listájukat. Aki ezen adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, annak bruttó 88.900 forint (december 31. előtti befizetés esetén csak 87.500 forint) a fizetendő éves jogdíja.

 

Bruttó 133.350 Ft (december 31. előtt 131.250 csak Ft), amennyiben videodiszkót is csinál. Ilyenkor két részletben kell befizetni: bruttó 88.900 Ft (december 31. előtt csak 87.500) a MAHASZ + bruttó 44.450 Ft (december 31. előtt csak bruttó 43.750 Ft) a PHONOJUS számlaszámára.

 

Újonnan belépő (tehát plusz belépési díjat is fizető) tagjaink a belépés évében a teljes kedvezményt bizalmi alapon megkapják a MAHASZ-tól, de a következő évben természetesen már rájuk is vonatkozik az adatszolgáltatási kötelezettség (playlistek leadása).

 

A Magyar Lemezlovas Egyesület tagdíja a MAHASZ felé átalánydíjat fizető tagjaink számára 24.000 forint egy évre. Új tagok számára egyszeri alkalommal van egy plusz 6000 forintos belépési díj, amit a további években már nem kell fizetni. A teljes összeg (30.000 forint) áfa-mentes.

 

A tagdíj tartalmazza a hozzáférést az egyesület zeneletöltő oldalához is!

 

 

 

2. Darabonkénti jogosítás

 

Egy CD-lemez jogosítása a Magyar Lemezlovas Egyesület tagjai számára 1.230 + áfa (bruttó 1560 Ft).

 

Nem tagok számára az összeg 1800 Ft + áfa, azaz bruttó 2250 forint.

 

Kizárólag CD formátumú, audio (.wav trackek) formátumú hangfelvételeket tartalmazó lemezek jogosíthatók.

 

 

A másolt zenék tracklistáit Excel formátumban, az egyes hangfelvételek előadója és címe megadásával kell a MAHASZ-hoz e-mailben elküldeni.

 

A tracklista és a befizetés megérkezése után a MAHASZ postán küldi el a jogosítást igazoló hologramos matricát.

 

Amennyiben a kedvezményes díjat fizeted, a MAHASZ a DJ Szövetséggel egyezteti, hogy jogosult vagy-e tagként igénybe venni a kedvezményt, és ezt mi igazoljuk, így neked ezzel nem kell bajlódnod.

 

A tagdíj és a jogdíj befizetése történhet teljesen egy időben is.

 

A darabonkénti jogosítást választó tagjaink számára az éves tagdíj 12.000 forint (+ új tagok számára egyszeri alkalommal van egy 6000 forintos belépési díj, amit a további években már nem kell fizetni). A teljes összeg (18.000 forint) áfa-mentes.

 

3. Alkalmankénti jogosítás

 

A pályát most kezdő vagy csak nagyon ritkán, alkalomszerűen dolgozó DJ-k számára a MAHASZ, a "Valódi DJ Érdekvédelem" Facebook-csoport gazdájának kezdeményezésére, a DJ Szövetség által szakmailag kidolgozott javaslat alapján 2011-től vadonatúj, egyszerű és könnyű jogosítási lehetőséget kínál.

 

A másolt hangfelvételeket használó DJ fellépésein egy 8000 forint + áfa (bruttó 10.160 Ft) összegű, alkalmi jogdíj megfizetésével korlátlan mennyiségben, bármilyen formátumban használhatja másolt hangfelvételeit.

 

 

Az alkalmi jogosítást kizárólag olyanok vehetik igénybe, akik az adott naptári évben korábban még egyáltalán nem diszkóztak, vagy ezen korábbi alkalmakra már szintén megfizették az alkalmankénti jogdíjat.

 

A DJ tevékenységét egy-egy körzetben a DJ Szövetség, illetve annak területi képviselői ellenőrzik, és ily módon igazolható, hogy az illető DJ valóban jogosult az alkalmi jogdíj fizetésére.

 

Az alkalmi jogosításra vonatkozó igényt legkésőbb három nappal a rendezvény előtt kell jelezni a MAHASZ-nak és a DJ Szövetségnek egyaránt.

 

A rendezvényt követően a DJ-nek öt napon belül el kell küldenie e-mailben, Excel formátumban a MAHASZ-nak az általa lejátszott hangfelvételeket tartalmazó teljes playlistet. Ez esetben következő alkalommal is jogosult az alkalmi jogosításra.

 

Az alkalmankénti jogosítást választó tagjaink számára az éves tagdíj 12.000 forint (+ új tagok számára egyszeri alkalommal van egy 6000 forintos belépési díj, amit a további években már nem kell fizetni). A teljes összeg (18.000 forint) áfa-mentes.

 

De ezt mégis megkockáztatod hogy feketén próbálsz érvényesülni azt is tudnod kell ha ellenőrzés van akkor azt úgy kezdik ha nem tudod az igazolványt felmutatni hogy zene állj villany fel. Ha egyből mutattuk az igazolványt akkor már mindjárt emberien beszéltek velünk.De ha minden lemezed eredeti is de van olyan keverőd ami alkalmas más jelforrásból zenét játszani(gondolok itt sd kártya, telefon ,pendrive)akkor még büntethető vagy mert hiába nincs bedugva de az adott helyen megtalálható és alkalmas zene lejátszására.Magyarul.Ha eredeti lemezekkel elmégy bulit tartani de ott a telefonod és azon illegális helyről származó zene található ,máris büntethető vagy független attól hogy valóban játszottál róla vagy se.

A legjobb megoldás ha befizeted az alkalmankénti pénzt és onnantól arról játszól amiről akarsz és nem tudnak beléd kötni.Ha ezt a tulaj fel tudja fogni ésszel ahol zenélsz akkor minden gond nélkül ki fogja fizetni neked ezt a pénzt.Ha bunkó akkor zenéljen ő ahogy akar.Tapasztalat hogy nem szivesen fizetik de a büntetés lényegesen nagyobb pénz és hidd el nem éri meg.Én nyugodtan szeretek aludni.Mindennek ára van .Ha nincs aki kifizesse akkor mit akar.A pincér egy éjszaka többe kerül mint ez az összeg.Ha tudod hogy egész évben zenélni fogsz akkor meg az éves díj a te befektetésed.Minden munkához be kell előszőr tenni a pénzt és utána keresel.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...