Belami18 Posted Április 6, 2009 Share Posted Április 6, 2009 Northumbria University egyetem kísérletsorozatban arra keresték a választ a pszichológusok, hogy milyen tudat alatti összefüggések alapján tartják a nők a férfiakat vonzónak. Meglepő módon a legpozitívabb tulajdonságnak a humorérzék mutatkozott. A vicces férfiakat a nők okosnak tartják (holott más kutatások már bebizonyították, hogy nincs direkt összefüggés a humorérzék és az intelligencia között), és őszintének. A kísérletben 45 heteroszexuális nő vett részt, akiknek férfiak önjellemzéseit kellett elolvasni, majd kiválasztani közülük, hogy kikkel ismerkednének meg szívesen, illetve pontozni őket többféle szempontból. A húsz rövid leírásból tíz hangsúlyozta, hogy viccesnek tartja magát a gazdájuk. Az értékeléseknél kiderült, hogy a nők a spamelo férfiakat intelligensebbnek, őszintébbnek és vonzóbbnak tartották, mint azokat, akik nem említettek semmit a humorról. A férfiak könnyen az ágyba tudják nevettetni a nőket - foglalta össze a tesztek tanulságát a brit pszichológusok szövetségének brightoni konferenciáján a kísérleteket vezető professzor, Kristofor McCarty, aki szerint ezzel tudományos igazolást sikerült tenni a jelenség mögé, amit társkereső hirdetésekben látni: hogy a legtöbbször feltűnő pozitív tulajdonság a jó humorérzék. Érdekes módon a jelenség fordítva nem működik, vagyis a férfiek nem vonzódnak különösebben a spamelo nőkhöz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Április 7, 2009 Share Posted Április 7, 2009 Csak nem a britt prof-ok már megint? Személy szerint rengeteg vicces volt osztálytárssal rendelkezem, most 12 órát robotolnak egy üzemben, baromi intelligensek valóban. Ez csak az én véleményem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Április 7, 2009 Share Posted Április 7, 2009 Hüm, nekem elég jó humorérzékem van, de sokan azért nem kedvelnek, mert nagyon őszinte vagyok, megmondom mindig a magamét. Szóval látok ebben a kísérletben rációt! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Április 10, 2009 Share Posted Április 10, 2009 A férfiak könnyen az ágyba tudják nevettetni a nőket ez tényleg így van. de a britek már megint nem tudják mivel elfoglalni magukat :D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Április 17, 2009 Share Posted Április 17, 2009 Szerintem ez igaz, legalábis sok igazság van benne , barátnőm szerint jó a humorom, és őszinte és okos is vagyom szóval miről is beszélünk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
weedee Posted Április 18, 2009 Share Posted Április 18, 2009 Ezek szerint a marihuánafogyasztók előnyre tehetnek szert a csajozásban Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Panki51 Posted Április 18, 2009 Share Posted Április 18, 2009 Hüm, nekem elég jó humorérzékem van, de sokan azért nem kedvelnek, mert nagyon őszinte vagyok, megmondom mindig a magamét. Szóval látok ebben a kísérletben rációt! Ott a pont. Nálam dettó. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kitchengetneck Posted Április 19, 2009 Share Posted Április 19, 2009 Hát én spamelo vok eszem is van (legalábbis úgy tudom ) szerintem őszinte is vagyok. (néha nagyon is) De még nincs csajom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted Április 19, 2009 Share Posted Április 19, 2009 Csatlakozom Flórihoz! Valami hasonló a helyzet velem is. Kitchengetneck: Az, hogy ezek illenek rád, még nem jelenti azt, hogy minden csaj a tiéd. weedee: Valami hasonló fogalmazódott meg bennem is! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Április 19, 2009 Share Posted Április 19, 2009 Hát én spamelo vok eszem is van (legalábbis úgy tudom ) szerintem őszinte is vagyok. (néha nagyon is) De még nincs csajom Majd lesz idővel, kitartás! A túl sok humor se jó, néha komolynak is tudni kell lenni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bboss62 Posted Április 19, 2009 Share Posted Április 19, 2009 Szerintem sincs különösebb összefüggés, a humorosság és az intelligencia közt. De az tény, hogy a humorosabb srácok, pasik akik megtudják nevettetni a csajokat azok könnyebben össze jöhetnek vele. Szerintem meg van, próbálj meg egy bunkó tudatlan embernek egy normálisabb viccet elmondani. nem fogja fel, el kell magyarázni a poént! Egy komoly helyzetből lehet igazán komikumot kreálni, sok összefüggést kell keresni és kihasználni. Én az őszinteséget nem igen tudom a humorhoz fűzni. Max a spontán vicces beszólások terén, mert azok szívből jönnek. Hogy a lányok hogy reagálnak a humorra.. az is attól függ az adott lány milyen intelligens. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ricky95 Posted Április 20, 2009 Share Posted Április 20, 2009 Szerintem is ez igaz. Nekem van humorom, de csak akkor hiszem el ha egy lány mondja hogy vicces vagyok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Április 20, 2009 Share Posted Április 20, 2009 Ha akarok, bárkit meg tudok nevettetni, még akaratlanul is, apró poénokkal, de ha kell komoly is tudok lenni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PauL_MarloW Posted Április 24, 2009 Share Posted Április 24, 2009 hát nemtom... itt aneten nyomoma hüyleséget de az életben nemtom eldönteni mi vicces mi nem van olyan amikor csak úgy mondok vmit és szakad rajta mindenki..mert h mekkora poén volt...Őszinte vagyok viszont nem agyalok azon h most szépítsek e a mondókámon mondom ami az eszembe jut és kész...namost a kérdés ágyba tudom vinni a csajokat? xD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.