Jump to content
PirateClub.hu

Párhoroszkópok


feher-farkas
 Share

Recommended Posts

A mai világban vannak tudományosan alátámasztott dolgok, illetve hitek is, és az utóbbiakban való meggyőződés csak az ember szkeptikusságán múlik, hogy vajon ad-e véleményt a csillagok által leírt hagyományos tapasztalatoknak. Vagy annyira egyediek lennénk, hogy ez csak humbug, főleg a mai világra nem húzható már rá a megszokott séma? A párhoroszkópokra lennék kíváncsi. A neten több oldalon is ki lehet kalkulálni a kapcsolatunk horoszkópjának a pozitívumait, negatívumait, az adott horoszkópokon belüli pár hogy viselkedik egymással, az ágyban, milyen pénzügyi helyzeteket képesek teremteni, stb. Kíváncsi lennék, mint gondoltok erről, illetve hogy találtatok-e a program által kiadott sémában hasonlóságokat, esetleg orbitális különbségeket. Vajon a csillagok képesek megmutatni párkapcsolatunk jövőjét?

Link to comment
Share on other sites

én, nagyon szeretem a horoszkópokat, és hiszek is bennük. ha kinyitok egy újságot, az az első amit keresek benne, tökmindegy, hogy napi vagy hetilap, esetleg szóróújság.

meg is néztem, hogy hozzám a szüzek és a bikák illenek a legjobban mivel én tömény bak vok minden jó és rossz elemével együtt. én eleinte mindig hittem ezekben, de a gyakorlat totál az ellenkezőjét bizonyítja számomra.

sajnos rengeteg szűz ismerősöm van, de ővelük hosszútávon nem lehetett kijönni, mert nem eléggé kitartóak, és labilisak, rugalmatlanok. a bikáknak sok vok :lol: .

és ami megmagyarázhatatlan számomra, az az, hogy szeretnék oroszlánokkal barátkozni, rengeteg ilyen ismerősöm van, de annyira öntömjénezőek, annyira elvárják, hogy behódoljon nekik az ember, állandóan dícsérgetni kell őket, hogy én erre képtelen vok. ráadásul totál őszinteséget várnak el az embertől, amivel mindig visszaélnek, ráadásul nagyon felületesek. mindig előadják magukat, nagy a szájuk, de az ember jelenlétében pedig nyuszik, beszariak.

a nyilasok pedig érzelmileg rendkívül sivárak, és üresek. 3 dolog érdekli őket: szex,szex, szex, és ráadásul nem értenek hozzá, mert roppant türelmetlenek, és az önző kis világuk által csak magukra gondolnak. bár szeretnek kísérletezni, de ránknézve eredménye nincsen.

és ami a legjobban bosszant, hogy mindig azokat vonzom, akiket nem akarok. ezek a skorpiók. megőrülök tőlük, és nem értem mit akarnak tőlem. vmi mindig felkelti az érdeklődésüket bennem, de nem tudnak normálisan viselkedni, iszonyúan hepciások, és csak átmenetileg tudnak rendesek lenni, nagyon bosszúállóak, főleg akkor ha vmi nem úgy történik ahogyan azt elképzelik. mindig be akarnak engem törni, és halálra bosszantja őket az, hogy nem azt teszem amit ők elvárnak tőlem. csak azt nem értem, hogyha ezekkel egyértelműen nem jövök ki, akkor mi a fenét esznek rajtam. ez vmi rejtély számomra. ha meg kellek, akkor miért nem tudnak olyan eszközökkel bánni velem, ami a hozzám vezető út. szóval a gyakorlatban nem működik a párhoroszkóp számomra.

amúgy minden jegynek megvan a sajátossága, tehát inkább egy iránymutató.

 

külön felhívom mindenkinek a figyelmét arra, hogy senki ne vegye magára az általam leírtakat, ezek a saját tapasztalataim. szipi

Link to comment
Share on other sites

Helló Szipi és Fehér Farkas jol összegyűlünk minden topicban :P

Én nem igazán hiszek benne.De heti ujság jár nekünk elszoktam olvasni de csak mosolygok rajta.

Hát nem itélem el aki hisz benne.Kinek hogy.

Szerintem te mondod meg mi legyen az életedbe nem pedig a bolygók állása meg a csillagoké.

De most ha valaki szereti ő tudja :)

Szép estét!

Link to comment
Share on other sites

Ennek nagyon örülök. hogy így egymásra találunk:) Amióta egyedül vagyok csak úgy vonzom az embereket, végre újra figyelek másokra és nem csak egy emberre fókuszálom fekete szemeimet:)

A horoszkópot érdekesnek tartom, de ha már két emberről van szó, nos, a dolog összetettebb és bonyolultabb. Rengeteg dolog szerepet játszik a személyiség kialakulásában: gének, neveltetés, meg egy kicsit a saját akarat is. Erre tegyük még rá akkor a csillagokat:) Elméletileg a szűz és a bak tökéletes páros. Az exem nem volt az a tipikus bak, összehasonlításképpen drága jó anyám is az, és nála nemesebb embert nem ismerek. Az exem ezt a nemességet egy darabig mutatta, de aztán már egyre kevésbé, végül egyáltalán nem.

A szűziességem nem minden jellege jelentkezik nálam sem, talán csak a precizitás és a magas intellektus. Annyira nem vagyok munkamániás és vérre menő kritikus sem.

Link to comment
Share on other sites

Kedves Szipi hát és a többi csillagjegyet miért hagytad ki ha már majdnem mindegyikröl írtál vmit? :angry:

Szeretném pl megtudni h mi a véleményed a rákokról (rólam ha nem lenne világos). :happy:

 

Amugy meg én egyáltalán nem hiszek ebben az egész humbukban. Páran kitalálnak vmit a szerkesztöségben h a halnak ma rossz napja lesz ezért legyen óvatos meg bla-bla . . . és ezt leírják. Baromság a köbön. Néha nagyon jókat szokok nevetni az ilyen dolgokon, csakis ezért olvasom el öket. Meg amugy is az egészet nagy általánosságban írják le h mindenkire igaz legyen, szal még akinek jó napja volt is és a horoszkópja azt írta h rossz napja lesz az illetönek, az a bizonyos személy aki hisz ezekben úgyis rá fogja fogni arra hogy de azért mégis igazat irtak mert bevertem a kislábujjamat a mai nap. Nem bírom azokat az embereket akik hisznek az ilyen dolgokban . . .

Link to comment
Share on other sites

Én is el szoktam olvasni újságokban, de hasonlóan Hudihoz énis csak mosolygok rajta :)

Viszont: nem tudom mi a neve, régen láttam már, de találkoztam egy olyan progival, ami valahogy egész életedre jósól, tehát nem hetekre/napokra lebontva, hanem egész életedre, és nem a történésekre koncentrál, hanem a személyiségedre. rengeteg adat (születési adatok, minden amit csak el lehet képzelni) meg kellett adni, és készitett egy úgymond 'jellem-elemzést', és nagyon megdöbbentő volt, mikor a kiadott adatok nagy többsége totálisan jellemző volt rám :) nagyon meglepő volt :)

persze köze nincs a szerkesztők által naponta kitalált marhaságokhoz, nem azt a színvonalat képviseli...

 

ha már itt tartunk, Szipi: mi a tapasztalatod a mérlegekkel kapcsolatban? :P

Link to comment
Share on other sites

zoliq! na ide figyelj! előszőr is, tanulj egy kis jómodort, stílust, és utána szólíts meg embereket! ha vmit akarsz vkitől, akkor udvariasan kérjél, kérdezzél, és ne tegyél oda grimaszoló figurát, hisz te elvársz vmit a másiktól, akkor ne tekintsd azt automatikusnak, hogy kapsz is rá választ, vagy minden jár neked.

másodszor! ha kihagytam vmelyik csillagjegyet, nyilván annak komoly és egyben egyszerű oka volt, pl: vszínű nincs rák ismerősöm az életben, bár ismerem a jellemüket egy user által sajnos. DE! nekem nem kötelességem azt tudni, hogy te rák vagy, és ha netán közlöd is, akkor számomra egyértelmű, hogy amiatt kérdezed, mert vszínű te is az lehetsz, tehát felesleges zárójelben gúnyolódnod. ezzel csak lejáratod magad.

harmadszor! ha nem hiszel az egészben, és baromságnak tartod, és nem bírod azokat akik hisznek benne, akkor minek is kerestél meg engem, és épp engem, és miért vagy kíváncsi épp az én véleményemre? ha téged ezek nem érdekelnek, és az a személy sem aki hisz benne, akkor miért érdekel az én véleményem? nem gondolod, hogy ellentmondásba keveredtél? gondolom, ha kifejteném a véleményemet, ugyanilyen utálkozó véleménynyilvánításban lenne részem, és abból nem kérek. ráadásul, a leiratomnak a végén ott van az, hogy senki ne vonatkoztassa magára. ha kötözködni, utálkozni akarsz, menj máshová, mi erre nem vunk vevők.

fehér-farkas és hudi! nagyon örülök nektek. igen, a személyiség nagyon fontos, és az ascendens is. az elvek amiket megtanulunk, és az élet is amit magunknak alakítunk. de az tény, hogy nem szabad horoszkóp által párt választani magunknak. de barátokba már lehet kitételt tenni, mert azoknál ismétlődő jelleggel fordulnak elő az alapvető problémák. ez nem lehet alapja egy kapcsolatnak. én ilyen leiratokat elolvasok, mert érdekel, de nem ehhez igazítom az életemet. de vonz a téma, és érdekelnek a személyiségek, és a fő vonások, amelyek viszont nagyon meghatározóak, és amikor szóbaállsz vkivel, szinte lehet tudni a dumizásból, hogy melyik jegybe tartozhat. vagy ha tőle megtudjuk, akkor jobban értjük a cselekedeteiket, vagy tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük. például nyilastól ne várjunk szerelmet, csak fellángolást, kalandot. az oroszlán képtelen egy normális kapcsolat kialakítására, megtartására, de nem is érdekli nagyon. a lényeg, hogy neki legyen meg minden, és kiaknázza a mellette lévő embereket szellemileg, anyagilag, és érdekemberek, energiavámpíroknak nevezem az ilyeneket. én emiatt dobtam ki nemrég egy oroszlán haveromat, mert elszívta a műveltségemet, az intelligenciámat, tájékozottságomat, és elbutultam mellette, nem tudtam feltöltődni agyilag.

egyszer szerelmes vtam egy szűz fiúba, majdnem belehaltam.

a mérlegekről azt tapasztaltam, hogy eleinte nagyon megkapó természetűek, nagyon törekednek arra, hogy megtalálják az egyensúlyt minden téren. szeretnek jóban lenni az emberekkel. DE! ennek van hátulütője is sajnos. nem egyszer tapasztaltam, hogy mivel mindenhol az egyensúlyt akarják megtalálni, így sokszor lesznek képmutatóak, szeretnek lavírozni és taktikázni. sok embert akarnak maguk mellett tartani, és ezügyben mindenre képesek, sokszor olyasmire is amit nem kéne megtenniük, mert önmaguk feladásával jár, vagypedig azzal, hogy elárulják a barátaikat, ismerőseiket, rokonaikat, hogy mindenhova meg tudjanak felelni. és előbb-utóbb eltávolodnak ezektől az emberektől amikor ez kibukik. soha nem tudnak egy dolog mellett lehorgonyozni, letenni a voksukat, olyan megfelelési kényszerük van. szipi

 

UI: ha több dolog még az eszembe jut, mindig le fogom írni nektek. :)

Link to comment
Share on other sites

Bocsánatot kérek kedves Szipi és többiek ha vkit megsértettem, nem úgy gondoltam ahogy értelmezted, csak sajnos kicsit rosszul fejeztem ki magam ( inkább nagyon rosszul ). Csak azért voltam kíváncsi a véleményedre mert Te megismert személyek alapján jellemezted a konkrét csillagjegyben született embereket.

 

Még egyszer 1000 bocsi.

Link to comment
Share on other sites

zoliq! megértettelek, és elfogadtam a bocsit. :rolleyes:

 

geratar!

érdekes program lehet. a jellem-elemző. de én olyat még nem néztem ami adatra vonatkozó. nekem ez az érdekesség csak odáig terjed, hogy megnézem a jegyemre vonatkozó irományt, és feldobódok tőle ha vmi klassz dolgot ír. és sokszor feltettem magamnak azt a kérdést, hogyha megvannak azok akikkel ennyire jóban kellene lennem, akkor miért nem működik az életben ? :D szipi

Link to comment
Share on other sites

A horoszkóp leginkább a nőket érdekli, bocs ha megbántottam azokat a férfiakat, akiket szintén érdekel.

 

Én sosem az alapján választottam párt, hogy milyen a horoszkópja, páromnak sosem olvastam el a horoszkópját, ahogy a magamét se szoktam soha.

 

Én az embert nézem leginkább, s nem a horoszkópját keresem benne, vagyis nem azt amit a horoszkópja szerint tulajdonságként tartalmaz az egyén. (itt most gyorsan elolvastam, köszi :D )

Meg tudnám cáfolni a kijelentéseiteket, miszerint az embereket be lehet skatulyázni horoszkóp alapján, ergo nem minden a horoszkóp, aki meg az alapján választ, vagy általánosít (hogy az egyik nyilas ilyen volt, akkor a többi is ilyen), az már majdnem olyan szintű diszkriminálás, mint hogyha én mondjuk csak a szőke és kék szemű lányokkal állnék szóba. ;)

Link to comment
Share on other sites

és itt a párhoroszkópot lehetne a barátságokra is vonatkoztatni.............

 

a szüzekre még az is jellemző, hogy nagyon bátortalanok, és sokmindenben gyávák, tisztaság és rendmániások, szeretnek öltözködni, és pénzt költeni, munkamánia az fontos náluk. akit szeret annak vetít, átveri, megvezeti, elaltatja, és aki bántja a kedvesét, annál hallgat és nem védelmez, nem forul ellene. nem tud kiállni a szerettei mellett. ha baj van, akkor passzívvá válik, nem cselekszik, ha elkövet vmi rosszat nem tud bocsánatot kérni, inkább homokba dugja a fejét, elfut a felelősség elől, képtelen elismerni a hibáit, sőt kifejezetten megutálja azokat akik rájönnek a viselt dolgaira, a hazudozásaira, és nem nézheti hülyének. képes lemondani az igazi szerelemről. :( ő inkább egy rossz kapcsiban topog.

 

mégegyszer hangsúlyozom, ezek a saját tapasztalataim, és ne vonatkoztassátok magatokra. szipi

Link to comment
Share on other sites

Én szeretem a horoszkópokat, nem azokat amik az újságban vannak, azoknak nincs értelmük, csak helyt töltenek ki. Ha viszont valaki szakemberrel csináltatja meg , akkor tuti , hogy lesz igazságalapja a dolgoknak, mivel teljes képet csak az aszcendensel kaphat az ember. Igy van ez a párhoroszkópnál is, ami csak azért fontos, mivel megmutatja , hogy melyik csillagjegyek melyikkel jönnek ki, és általában tényleg van igazság benne, én észrevettem magamon is, hogy vannak bizonyos égövek amelyeket jobb ha tényleg kerülök. Persze ez is személyiségfüggő, de azért van kicsi igazságalapja.

Link to comment
Share on other sites

Hát, mit is mondjak Szipi, én, mint szűz... Természetesen nem vettem magamra az egészet. Ami megjegyzést érdemel, hogy én elég rosszban voltam a szüleimmel az exem miatt, akiért kiálltam, és hát.. a történet folytatását ismered. Lehet hogy kicsit rendmániás vagyok, a munka terén pedig túl kifinomult. Nem vagyok munka terén nagy csapatjátékos, a legbiztosabb, ha én csinálom meg, úgy a tuti, és a jó... Sajna, nem tudok kibújni sem a bőrömből, sem a horoszkópomból:)

Link to comment
Share on other sites

tudod mi a fura fehér-farkas? az, hogyha itt a párhoroszkópok ennyire passzolnának, amit kétlek, akkor miért nem vok együtt azzal a fiúval aki szűz volt, és az életemet is odaadtam volna érte? :(

és miért van az, hogyha végiggondolom az életemet, akkor skorpióval, meg kossal, oroszlánnal hozott össze az élet hosszútávra. ezeket utálom a legjobban, és mégis bevonzom őket rendíthetetlenül. szipi

Link to comment
Share on other sites

Nagyon egyszerű erre a válasz kedves szipi:) Ha valóban meg lenne írva a sorsunk a csillagokban a horoszkópunk által, akkor nem érnének minket meglepetések. tudnánk hogy fog leperegni az életünk, mi lesz a jövőnk. Valamilyen értelemben a horoszkóp is csak egy ostoba közhely, amit annak idején néhány ember megfigyelés alapján leírt, általánosított. Sok minden meghatározza az embert. A génjei, a neveltetése, a vele történtek, horoszkóp, mondhatni az ember egy nagy kozmikus koktél. Túl egyediek vagyunk. Rengeteg ösztön és az értelem határoz minket, elme, szellem, annyi minden, mindazonáltal az emberek, ahogy korábban is leírtam olyanok, mint a planéták, egy-egy külön világgal. Olyan szépek és olyan visszataszítóak is tudnak lenni, csupa ellentét, csupa paradoxon.

Az életet nem azért szeretjük, mert túl behatárolható és kiszámítható. Hanem behatárolhatatlan, kiszámíthatatlan, ezerarcú. A horoszkóp általánosít. Milliónyi csillagképre lenne szükség ahhoz, hogy mindenkiről, minden kapcsolatról pontos képet kapjunk. Azért vonzod a kost, skorpiót és oroszlánt, mert nem csillagképekbe szeretsz bele, hanem hús-vér emberekbe:)

Link to comment
Share on other sites

Kedves Szipi hát és a többi csillagjegyet miért hagytad ki ha már majdnem mindegyikröl írtál vmit? :angry:

Szeretném pl megtudni h mi a véleményed a rákokról (rólam ha nem lenne világos). :happy:

 

Amugy meg én egyáltalán nem hiszek ebben az egész humbukban. Meg amugy is az egészet nagy általánosságban írják le h mindenkire igaz legyen, szal még akinek jó napja volt is és a horoszkópja azt írta h rossz napja lesz az illetönek, az a bizonyos személy aki hisz ezekben úgyis rá fogja fogni arra hogy de azért mégis igazat irtak mert bevertem a kislábujjamat a mai nap. Nem bírom azokat az embereket akik hisznek az ilyen dolgokban . . .

 

Ehhez annyit fűznék, hozzá, hogy én szűz vagyok horoszkópom szerint...és kicsit zavart amikor Szipi ennyire általánosítva beszélt rólunk, minden szűzre ráhúzta azt a sémát amit ő látott. Kedves Szipi el kell, hogy szomorítsalak...én szűz horoszkópos vagyok, de minden másban eltérek azoktól akiket megismertél.

A többiben egyet értek az előttem szólóval...

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 3 weeks later...

Akárki akármit mondd, az horoszkópban az alapjellemzés mindenkire valamilyen formába igaz. Én abszolút nem hiszem el, hogy kinyitom az újságot, elolvasom a napit és az úgy lessz. Nem is érdekelt sohasem, mindegyik mást ír, hülyeségnek tartom. De az alapjellemzés mindenkire igaz valamilyen téren. A párhoroszkópban is van igazság én szerintem, csak mert tapasztaltam, de ott is csak az alap, amit leírnak. Én egyébként Mérleg vagyok és úgy átlagosan (ahogy az általános jellemző is írja) mindenkivel kijövök. Egyébként meg minden jegynek van jó és rossz tulajdonsága, nem kell egyet sem úgy beállítani mintha ő lenne a legrosszabb jegy a zodiákusban.

Link to comment
Share on other sites

Harmoneten én is néztem a párhoroszkópot, vannak igazságok benne, bár én már kezdek kételkedni a dolgokban, mivel pont 1 olyan csajjal vagyok most együtt, miszerint ő horószkópilag a legjobban hozzám illő, és valahogy sokszor mégse értjük meg egymást, pont azokkal szoktam , akikkel elvileg nem kéne jól kijönnöm, de hát mint mondtam már párszor, ez személyfüggő is

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Szerintem a horoszkópoknak semmi valóságalapja nincs. Miért határozná meg az egész életemet, személyiségemet az, hogy mikor születtem? :) Szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz. Azok a dolgok, amiket az újságban írnak, nagyon általános dolgok. Bármelyik jegy horoszkópját olvasom el, szinte mindegyik igaz rám :) Ezek szerint valami aprócska "átverés" lehet a dologban. De hát aki ráér, az olvasgassa és gondolkozzon rajt, számomra még ennyit se ér.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...