Jump to content
PirateClub.hu

Európában versenyzik Nissan GT-R 2010-től


E.Draven
 Share

Recommended Posts

Európában versenyzik Nissan GT-R 2010-től

 

 

Az FIA GT szabályoknak megfelelő versenyautót fejleszt a Nissan házi tuningcége, a Nismo a 2010-es szezonra, amellyel akár Le Mansban is rajthoz állhat a japán cég.

fs.jpg

 

A Nissan eddig elsősorban a japán Super GT sorozat futamain indította gyári versenyautóit, de úgy néz ki, a közeljövőben kilépnek a nemzetközi porondra is. A GT1-es kategóriába szánt GT-R megtervezésénél valószínűleg felhasználják majd a Japánban futó versenyautókkal szerzett tapasztalatokat is, de jelentős eltérések lesznek a járművek között a Super GT és az FIA GT eltérő szabályrendszere miatt. Így valószínűleg a szériamodell 3,8 literes turbómotorjának egy áttervezett változatát építik majd a GT1-es gépbe a Japánban használt 4,5 literes V8-as versenymotor helyett.

rs.jpg

Egyelőre az első prototípusok tesztelésénél tartanak, és a teljes 2009-es szezont erre a célra áldozzák: a gyári Nissanok az idén már rajthoz állnak egy-egy versenyen, de elsősorban adatgyűjtési céllal. Az autókat egyelőre két hivatásos tesztpilóta, a Nismo részéről Michael Krumm, európai partnere, a Gigawave Motorsport részéről pedig Darren Turner vezeti majd. 2010-ben persze legalábbkét autóval, és 4-6 versenyzővel áll majd rajthoz a Nissan gyári istállója az FIA GT futamokon, hogy szembe szálljon a kategóriát jelenleg uraló Corvette-ekkel, Aston Martinokkal és Ferrarikkal.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Nem egy rossz gép az tény és való és hát a külsőt se mondanám rondának, nagyon szép :)

Jó ötlet, hogy már idén versenyeznek vele, legjobban ott lehet adatot gyűjteni és hát ott derül, ki mennyire is vannak a többiektől, de szerintem nem lesznek rosszak :)

Japánokhoz visszatérve, voltak azért elég jó pilótájuk az F1 Racing 2005 októberi számában épp róluk volt szó.

Aguri Suzuki, első japán dobogó és egész jónak tartották :)

Satoru Nakajima: Legvakmerőbb és a legjobb japánnak tartják a mai napig, volt egy leggyorsabb köre is, ami ezt naggyá teszi, hogy szakadó esőben mente ;)

Esetleg Katayama-t lehet még kiemelni, de ő sajnos kisebb csapatokban versenyzett csak ;)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Bemutatták a Nissan GT-R nemzetközi versenyváltozatát

 

Az FIA GT csúcskategóriájában indul a Nissan versenygépe, egyelőre versenyen kívül.

 

gp_gtrgt1o.jpg

 

A GT1 kategória szabályai szerint megépített prototípusnak a formáján kívül nincs sok köze a szériamodellhez. A 3,8 literes biturbó V6-os helyére 5,6 literes, 600 lóerő néveleges teljesítményű, és 650 Nm maximális nyomatékú V8-as szívómotor került. A hátsókerék-hajtású modellbe a Ricardo hatsebességes versenyváltója kerül, három karbontárcsás tengelykapcsolóval, az autó lassításáról pedig kerámia féktárcsák és hatdugattyús féknyergek gondoskodnak.

 

Az új versenygépet persze sokat tesztelték a szezon előtt, de ennek ellenére az idén csak néhány futamon állnak rajthoz vele, méghozzá a bajnoki értékelésen kívül, csak a továbbfejlesztéshez szükséges adatok begyűjtése érdekében, hogy 2010-ben már egy versenyképes GT-R-rel indulhassanak a Nissan gyári pilótái.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...