hankock Posted Február 25, 2009 Share Posted Február 25, 2009 A fogzománc az egyik olyan anyag a szervezetben, ami soha nem termelődik újra, ez okozza a szuvas fogakat. Ha meg tudnák oldani, hogy regenerálódjon, valószínűleg soha nem lenne szükségünk fogászra. Amerikai tudósok azonosították a zománcért felelős gént, és jóslataik szerint így előbb-utóbb új fogászati technika alakulhat ki. Tudósok megtalálták a módját annak, hogy hogyan lehetne laboratóriumi körülmények közt fogat növeszteni. Ezzel a felfedezéssel véget érne a klasszikus fogászat több ezer éves története, hiszen soha többé nem lenne szükségünk fogtömésre, vagy műfogakra. Az oregoni tudóscsapatnak sikerült azonosítani a fogzománc képződéséért felelős gént. Előzetes kutatásokban már megtalálták a fog többi, belső részéért felelős gént, de a fogzománc különbözött ezektől, mert önmagától nem termelődik újra a szervezetben. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia tudósai most betömhetik ezt a rést. Egereken végzett kísérletek során azonosították a gént, aminek a Ctip2 nevet adták. Ennek több feladata is van, többek közt immunválaszokért és bőr és az idegek bizonyos funkciójáért is felel. „Kifejezetten ritka, hogy egy génnek több funkciója legyen, és ezelőtt fogalmunk se volt, hogy mi szabályozza a fogzománc termelődését" - mondta Dr. Chrissa Kioussi vezető kutató. Ha sikerülne gyakorlatban alkalmazni a fogzománctermelő technológiát, az megelőzné a fogak kilyukadását, és így fogtömésre se lenne szükség többé. „Sok munka lesz kialakítani az ezen a technológián alapuló fogászatot, de biztos, hogy működne. Nagyon klassz lenne, ha a jövőben így kezelhetnénk a fogakat. A kutatások jelentőségét más tudósok is megerősítették, Paul Sharpe, a King's Collage London Fogászati Intézményének szakértője szerint „Ha megtalálják a módját a fogzománc regenerálódásának, akkor megtalálják a fog javításának a módját." (index) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kitchengetneck Posted Február 25, 2009 Share Posted Február 25, 2009 Ez jó ötlet lenne csak vajon mennyibe kerül majd egy ilyen ˇkezelés? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Február 25, 2009 Share Posted Február 25, 2009 Több mint valószínű, hogy nem lesz olcsó, főleg amíg újdonság lesz.Úgyhogy az átlagemberek maradhatnak a fogmosásnál Nemtom, nekem az a pár perc nem okoz nagy veszteséget, amit a fogmosás vesz el, sztem maradok a klasszikus módszernél Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Finep Posted Február 27, 2009 Share Posted Február 27, 2009 ha megtalálják akkor se valószínű hogy engedélyezni fogják hogy embereken használják, elég nagy pénz van a fogászatban, nem fogják veszni hagyni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted Március 1, 2009 Share Posted Március 1, 2009 16 vagyok... talán az unokáim már részesülhetnek ebből a technikából.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.