Az ötmillió forintos processzor

[Clark]

A hazai bérgyártók szeretik titkolni, hogy kinek és főleg mit gyártanak, a Flextronics zalaegerszegi üzemét azonban belülről is megnézhettük a Sun jóvoltából. Kiderült, hogy Magyarországon szerelik össze az M4000-es és M5000-es szervereket, amik szimpla számítógépeknek tűnnek, de simán elirányítanak egy hazai vállalatot.

 

"Ha lehet, csak a termékeket fotózzátok, jó?" - emlékezteti az újságírócsoportot a Flextronics embere arra, hogy a gyártás folyamatát, a gépeket legszívesebben meg sem mutatná nekünk. A világcég zalaegerszegi üzemében vagyunk, ami már önmagában nagy dolog: az ilyen bérgyártók nem szívesen engednek be idegeneket, főleg nem újságírókat a területükre, mindig óriási a titkolózás, arról például fogalmunk sincs, hogy a többi épületben mit gyártanak. Talán magát a Halálcsillagot.

 

Elektronikus fertőtlenítés

 

Mindenesetre amiben állunk, abban az épületben a Sun szervereit. Az amerikai cég hazai képviselete hagyományosan jól keveri a gyárlátogatás kártyáit, két évvel ezelőtt az egyik fontos partnerhez, a nyílt napot szintén ritkán tartó AMD [1]-hez vitt el minket a Sun, most meg a Flextronics zalaegerszegi üzemébe juttatott be.

 

De mindenek előtt a kiképzés: köpenyt meg gumisarut kell felvennünk, hogy teljesen antisztatikusak legyünk, a későbbiekben mindenféle próbatétel elé néző szervereket a gyártási szakaszban még az árnyéktól is óvják. A védőöltözet ellenére belépéskor még át kell esnünk egy ellenőrzésen, az automatika megvizsgálja, hogy nem próbálunk-e becsempészni a zsebünkben egy kósza elektront, aztán ha antisztatikailag kifogástalannak bizonyulunk, beléphetünk.

 

Hát nagy nyüzsgés nincs egy ilyen gyárban, az biztos. Ahogy körülnézek, egyből feltűnik a falon a Flextronics öt alapértékét hirdető felirat, amin sorban ott vannak a szlogenek [2]: a vevőközpontúság, az együttműködés fontossága és a kitartó győzni akarás. Jobban körülnézek, kiderül, hogy nem is gyár ez, inkább egy összeszerelő üzem, ahol talán ha két tucat ember konfigurálgatja a Sun M4000-es és M5000-es szervereit.

 

Hungarikum

 

Mindegyik gépen ott van az Assembled in Hungary felirat, ami simán okot adhat a büszkeségre, hiszen még Japánba is szállítanak Zalaegerszegből szervert a hollandiai logisztikai központon keresztül. Sőt, Magyarországra is onnan jön a gép, még ha a megrendelő egy pár kilométerre dolgozó zalaegerszegi, akkor is átmegy Európán oda meg vissza a szerver. Persze egy kis piacért nem érdemes megváltoztatni a bejáratot menetrendet.

 

Utazó gépek

 

Körülnézek, és meglepetten tapasztalom, hogy a dolgozók nemcsak műszaki informatikusok vagy programozók, hanem sokszor bácsik és nénik. Negyvenes, ötvenes aranyos anyukák, akik meglepő szakértelemmel és precizitással szerelik össze a több millió forintos szervereket. Biztos, mert kitartóan akarnak győzni.

 

A gyártás folyamatát végig lehet követni. A házak készen érkeznek már, mindegyik egy-egy görgethető, kétszintes asztal felső polcán ücsörög, alul meg a beszerelésre váró alkatrészek pihennek. Az anyagbeszerzés lokalizált. Amit lehet, helyi cégektől vásárolnak, a műanyagelemek például Sárvárról érkeznek, amit meg a Távol-Keleten gyártanak, az a szlovéniai Koperen keresztül jut ide. Korábban Németországban pakolták ki a hajókból az elektronikai eszközöket, az új kikötővel viszont egy héttel csökkent a menetidő.

 

Összeszerelés

 

 

A dolgozók megint csak helyiek: pár éve még sok gondot okozott, hogy kevés a képzett munkaerő, a Flextronics azonban már együttműködik a helyi iskolákkal, főiskolákkal, hogy mindig legyen utánpótlás. Tudják, hogyan legyenek hatékonyak, nem véletlen, hogy az Industry Week 2005-ben a világ harmadik legjobban vezetett vállalatának választotta a tavaly 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolító, amerikai alapítású, 1981 óta szingapúri offshore cégként működő Flextronicsot.

 

De a nagy dübörgésből itt tényleg nem sok látszik. Zalaegerszegben kis tételben gyártanak drága gépeket. A vevő az interneten keresztül megrendeli a terméket, itt meg összeszerelik neki. Kézi gyártás, tiszta Rolls-Royce, és a végeredmény is majdnem olyan drága: az M5000-es szerverek alapára 45 és 181 ezer dollár, 10 millió és 38 millió forint között mozog [3], de némi konfigurálással simán feltolhatjuk a csúcsmodell árát 80 millió forintig. Pedig első ránézésre csak egy sima pc, a szokásosnál másfélszer nagyobb dobozban, valójában viszont a legtöbb hazai vállalat irányításához simán elég egy ilyen.

 

Elég drága

 

A legizgalmasabb rész a harmadik munkafázisban kerül elő. Ekkorra már benne vannak a hűtők a házban, pár titokzatos feladatú áramkört is sikerült belepakolni, most kerülnek sorra a processzorok. Amiket nem az Intel, de még csak nem is az AMD gyárt, hanem a Sun Sparc-sorozatát továbbfejlesztve a Fujistu. Az M5000-es gépekben ugyanis Sparc64 VII-es csipek vannak, amik legalább olyan exkluzívak, mint a már emlegetett brit autómárka. Legalábbis nem lehet bármelyik garázskereskedésben beszerezni őket.

 

Ennek az elterjedtségen kívül köze lehet az árhoz is, a négymagos, 2,4 gigahertzes processzor darabja ugyanis 23 ezer dollárba, 4,7 millió forintba kerül. A csipek nem is magukban, hanem külön kártyákon érkeznek, amiket egy kattintás után már ki is lehet kapni a rendszerből. Klárika néni bemutatja, tényleg egy mozdulat az egész, kiveszi, és már ott is van előttünk a méregdrága alkatrész.

 

Képek a gépekről

 

A csip statisztikai adatai egyébként nem sokat árulnak el: minden mag két utasításszálat képes kezelni, összesen tehát nyolccal tud harcot vívni a Sparc64, amiben 5 megabájtos másodszintű gyorsítótár van. Valójában nem is ez a csip áll a legközelebb a Sunhoz, hiszen az alapjait bár az amerikai cég tette le, mára a japán Fujitsu viszi a gyártást és a fejlesztést. Manapság inkább az UltraSparc köthető a Sunhoz, a nyolcmagos, magonként nyolc szálat kezelő, 1,4 gigahertzes T2-es processzorokkal egy igazi piaci rést tudott befoltozni a gyártó, hiszen nem nagyon volt korábban relatíve olcsó, alacsony fogyasztású, masszívan párhuzamosítható termék a kínálatban. Jól látszik, hogy a Sun ebbe az irányba akar továbbmenni, hiszen a T2-es jövőre érkező utódja, a Rock már 16 magos lesz, de 2,3 gigahertzes órajelével várhatóan akkor is jó teljesítmény nyújt majd, amikor a párhuzamosítás nem megoldható.

 

De bármennyire is sikeres az UltraSparc, a kutatásfejlesztés óriási költségei fojtogatják a vállalatot. Olyan se veled, se nélküled viszony ez: egyrészről a cég egyre nehezebb pénzügyi helyzetben van, részvényeinek az értéke négy dollár körüli jár (míg a dotkomlufi előtt kábé 250 dolláron, alig egy éve 20-on álltak). A jó hazai eredmények mellett stagnáló nemzetközi mutatókban sokak szerint szerepe van annak, hogy konkurenseivel ellentétben a Sunnak operációs rendszerekkel meg processzorok fejlesztésével is foglalkoznia kell. Túl sok minden van egy kézben, mondják, az ilyen vállalatok ideje lejárt, miközben mindenki tudja, hogy a Sunt pont a Sparc meg az UltraSparc különbözteti meg konkurenseitől, ez ad neki identitást.

 

Klári néni azonban nem hagyja, hogy elragadjanak minket az érzelmek, miután megnéztük a Sparc64-et rejtő kártyát, vissza is pattintja a helyére az 512 gigabájt memória mellé. A termelés nem állhat le, Klári néni kitartóan győzni akar.

 

Próba

 

Mivel azonban drága szerverekről van szó, az utolsó alkatrész bepattintása után még nem mehet a megrendelőhöz a gép, tesztelés következik. A rendszereket a nyúzás előtt teljesen feltöltik, mindegy, hogy a vásárló csak félig telepakolt memóriával kéri az M5000-est, mindegyik foglalatba raknak alkatrészt, nehogy egy későbbi bővítés során derüljön ki, hogy hibás az alaplap. Két napig megy a tesztüzem, ezalatt extrém igénybevételnek teszik ki a gépeket, amiről a hangosan zúgó hűtőventilátorok árulkodnak: alig halljuk egymást az óriási tesztszobában, hangosabban kell beszélnünk, vagy inkább sehogy.

 

A fejünk fölött képpontok jelzik a monitoron a szerverek állapotát, a több tucat zöld pöttyre (hibátlan gépre) három piros jut. Ezeket a szervereket megnézik a mérnökök, megkeresik a hiba okát és eltávolítják a problémás alkatrészt. A hibátlan darabok aztán darabra szedve mennek vissza a szekrénybe, hogy végül belekerüljenek az előbb végigjárt konfigurálási folyamatba guruló asztalostól, Klári nénistől, méregdrága processzorostól. A kész rendszer kábé 150 kilót nyom, és még átesik egy újabb kilenc órás tesztelésen, majd némi fényesítésen, mielőtt dobozolnák és leszállítanák, legkésőbb 72 órával a megrendelés után.

 

Forrás:index.hu

[sOnt]

Ha egy ilyen gyárat rabolnánk ki, lehe ttöbbre mennénk mintha egy bankot rámolnánk ki.

Ha egyszer ölembe pottyanna egy ilyen alaplap nem sírnám el magam.