naposcsibe Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 Japán kutatók csütörtökön bejelentették, hogy világelsőkként sikerült működő emberi agyszöveteket előállítaniuk embrionális őssejtekből. A kobei Riken állami kutatóintézet tudósai agykéregszöveteket hoztak létre az őssejtekből. A szövetek négy különböző zónába szerveződtek, hasonlóan az emberi embrióknál szokásos képletekhez. A szövetek idegi tevékenységet folytattak, például elektromos jeleket továbbítottak - közölte a kutatóintézet. Ugyanez a japán kutatócsapat korábban azt tapasztalta, hogy az embrionális őssejtek csak differenciálódott sejtekké alakultak át, de sohasem szerveződtek működő szövetekké. A Riken intézet mostani közlése szerint azonban már nemcsak embrionális őssejtből, hanem felnőtt testi sejtből (bőrsejtből) is elő tudtak állítani agykéregszöveteket. A felfedezésnek óriási gyakorlati jelentősége lehet a degeneratív (sorvadásos) betegségek kezelésében. Például az idegsorvadások esetén nem mindig elegendő az idegsejtek beültetése, sokszor volna szükség idegszövetek implantációjára. A mesterségesen előállított agyszövetek kutatási célra is jó szolgálatot tennének, mert rajtuk - mint mini szerveken - lehetne tanulmányozni például az Alzheimer-kórt. forrás: FH Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted November 18, 2008 Share Posted November 18, 2008 Ahogy elolvastam vajon mi jutott eszembe elsőnek? A Zombifimek nem is fikciók Aztán elvetettem emrt az álltalábane gy fertőzés. Következő ötletem valami modern-Frankeinstein (vagyhogya csudába írják) Najó, azért tényleg ügyesek azok az emberek és az orvostudományt lehet fejleszteni De azrt kicsit bizarr hogyy bőrsejtjeimből agykéregszövetet tudnak előállítani Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
RAVE-N Posted November 21, 2008 Share Posted November 21, 2008 Már van ilyen is? ...felhívom a volt nőmet, hátha az 50-es iq-ját tudnánk emelni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted November 21, 2008 Share Posted November 21, 2008 Így akkor már elég komoly betegségeket is meg tudnak gyógyítani, nem?Még azért akad jó pár komolyabb betegség amire jó lenne gyógyírt találni, de legalább haladunk vhova. Talán ha nem a fegyverek fejlesztésén dolgoznának jobban a nagyhatalmak, hanem az orvostudomány fejlesztésén akkor már nem itt tartanánk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ravenspike Posted November 27, 2008 Share Posted November 27, 2008 Először nekem is hülyeségek jutottak eszemba a hír olvasása során, de rájöttem, hogy kivételesen hasznos gyakorlati felfedezésről van szó. Az idegpályák illetve agyszövetek regenerációja áttörés lehetne rengeteg nagyon súlyos betegség kezelésében. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marco_HUN Posted November 28, 2008 Share Posted November 28, 2008 b4m:Szerinted nem feccölnek bele elég pénzt az orvostudományba? mer szerintem igen és legalább 50 évvel vagyunk előrébb orvoslásban technológiában mint amiről tudunk elhiheted. Ha én kifejlesztek valamit mondjuk a robbanó motort és látom hogy veszik a kocsikat mint a cukrot akkor nem fogom addig tűzzel vassal irtani a más meghajtású kocsikat míg ebből sok pénzt kapok???? ugyanígy van az orvoslásban a gyógyszeriparban minél több pénzt akarnak mindenből ezért nem hozzák nyilvánosságra a technológiákat. Nem értek annyira a dolgokhoz de szerinted érdekli a gyógyszer iparosokat az hogy hány ember hal meg rákban amíg a szutyok gyógyszereket megveszik. Márpedig meg fogja venni egy halálos beteg akármennyibe fog kerülni. remélem érted amiről beszélek. érdemes elolvasni a Dr Lenkei Gábor(asszem)- orvosos könyvét abban elég sok minden benne van persze nem kell benne vakon bízni üdv:Marco Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ch3f Posted November 28, 2008 Share Posted November 28, 2008 szerintem teljesen fölösleges. felfog borulni az élet körforgása. milesz a következö, halhatatlanság? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Deporos Posted December 6, 2008 Share Posted December 6, 2008 előbb utóbb rátalálnak a halhatatlanságra is...megzavarják a természet rendjét de nem veszik észre...nem hogy a halálos betegségek ellen fejlesztenének ki vmit... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hego Posted December 6, 2008 Share Posted December 6, 2008 Az ember alapból természetellenes Szóval ha valaha fel is fedezik az csak rátesz majd néhány lapáttal. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.