mile Posted Január 8, 2008 Share Posted Január 8, 2008 Joe Gibbs edző lemondott a Washington Redskinsnél Lemondott mint vezetőedző, de a tulajdonos tanácsadójaként folytatja a munkát a Washington Redskins amerikaifutball-csapatánál Joe Gibbs. A 67 éves szakember azután távozik, hogy a Redskins január 5-én 35-14-re kikapott a Seattle Seahawkstól az NFL-rájátszás első fordulójában, és kiesett a playoffból. A jövőben Dan Snyder tulajdonos különleges tanácsadójaként dolgozik tovább a Washington Redskinsnél Joe Gibbs edző. A sportág hírességeinek csarnokába beválasztott szaktekintély a fővárosiakkal még első edzői korszakában (1980–1992) érte el a legnagyobb sikerét, amikor nyolcszor jutott be a rájátszásba, négyszer megnyerte a Nemzeti Főcsoportot, háromszor pedig a nagydöbntőt, a Super Bowlt. Gibbs 1992-ben visszavonult, és saját NASCAR-csapatával, a Joe Guibbs Racinggel kezdett foglalkozni. A Washington 2004-ben visszacsábította magához, ötéves szerződést kötött vele, de a korábbi sikereket nem sikerült megismételnie az együttessel. Bár a Redskins az alapszakaszt sorozatban kivívott négy győzelemmel zárta, és így éppen bejutott még a playoffba, az első, úgynevezett szabadkártyás fordulóban simán kikapott a Seahawkstól, és búcsúzott. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 9, 2008 Share Posted Január 9, 2008 A Louisiana State University's Tigers nyerte az egyetemi amerikaifutball-bajnokság (NCAA Football) nagydöntőjét, miután hétfőn legyőzte az esélyesebb Ohio State Buceyes csapatát. Az Egyesült Államokban a profi liga, az NFL népszerűségével vetekedő NCAA első két kiemeltjének találkozóját telt ház, 79 651 néző tekintette meg a New Orleans-i stadionban, miközben tömegek maradtak le az összecsapás közvetlen helyszíni élvezetéről. A tudósítások szerint több ezer jegy nélkül maradt drukker árasztotta el az aréna körüli utcákat a város híres francia negyedében. A mérkőzésen a nagy esélyes Buceyes hiába kezdett remekül, az első negyedben szerzett 10-0-ás előnye nem volt elég a nagyon összeszedett Tigers ellen, amely 31, sorozatban szerzett ponttal fordított és végül 38-24-re győzött. Az Ohio State ezzel egymás után második nagydöntőjét (BCS Chamionship Game) veszítette el. Nem kell félteni az NFL-t folyamatos az utánpótlás! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ggeleven Posted Január 12, 2008 Share Posted Január 12, 2008 (edited) Nagyon durva meccet játszik a Green Bay és a Seattle!!! Aki tud kapcsolódjon be!!! A TVU-t vagy a SopCast-ot szedd le innen: http://myp2p.eu/software.php?part=software Itt meg megtalálod, h melyik csatorna játsza és hogy melyik progin tudod nézni: http://myp2p.eu/broadcast.php?matchid=4646&part=sports Itt egy kép, h olvasgatás közben is mehet... Amúgy így még nagyon sok mindent lehet nézni!!!! Módosította Február 28, 2008 Gabi89 Direkt link használata tilos.Máskor használj Code tagot. [code] [/code] Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 ez nem lesz egy értelmes hsz. de jobbat nem tudok hozzáfűzni: NYEHEHEHEHEE NEW ENGLAND PATRIOTS 31 - 20 Jacksonville Jaguars GO PATS undefeated season is comming Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Elég csak egy vereség és máris tönkrement a szezonjuk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 szerintem egy veretlen alapszakasz azért már önmagában erdemény vagyis ez a szezon már most csúcson van, de ha láttad a meccset, szerintem úgy gondolod Te is, hogy nem kell félteni Bradyéket. persze ez az NFL és a rájátszás, de én bizakodó vagyok =) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ggeleven Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Remélem ma is ilyen jó meccsek lesznek!!! Ezekért megéri az éjszakázás!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Brett Favre és Tom Brady főcsoport-döntőbe vezette csapatát A Green Bay Packers jutott elsőként a Nemzeti főcsoport döntőjébe, miután a magyar idő szerint szombat este kezdődő mérkőzésen hazai pályán 42-20-ra verte a Seattle Seahawks csapatát. Az észak-amerikai amerikai futball-bajnokság (NFL) másik főcsoportjában a New England most sem hibázott: a Jacksonville Jaguars fölött aratott 31-20-as győzelme AFC-finálét ért. Ryan Grant hitette el a Seattle csapatával, hogy van keresnivalója a mérkőzésen a Lambeau Fielden, majd később ugyan ő döntötte romokba a Seahawks álmait. A Packers futójátékosa hiába ejtette ki első három próbálkozása alkalmával kétszer is a labdát, végül három touchdownjának is köszönhetően a Green Bay 42-20-ra nyert. Grant a szakadó hóesésben rendezett találkozót 201 futott yarddal zárta, ami természetesen a Packers történetének legjobb teljesítménye a rájátszásban. A szezonban hatodszor száz yard fölött teljesítő runningback Ahman Green 156 yardos rekordját adta át a múltnak. A siker másik letéteményese természetesen Brett Favre volt. Nem lehet tudni, hogy az idény végén visszavonul-e a veterán irányító, de az biztos, hogy még legalább egy mérkőzésen megcsodálhatjuk kivételes képességeit. Favre a Seahawks ellen három touchdownpasszt adott, 23 passzkísérletéből pedig 18 volt sikeres. A már az elején vázolt időjárási körülmények közepette (de még szélcsendben és ragyogó napsütésben is) ez parádés mutatónak tekinthető. A másik oldalon Shaun Alexander ezúttal is halovány volt: 9 futáskísérletéből mindössze 20 yardot hozott össze, így a 2005-ös szezon MVP-je felejthető szezont zárt. Matt Hasselbeck ellenben jól játszott: 33 passzkísérletéből 19 volt sikeres (194 yard), Bobby Engramnek adott átadása ráadásul touchdownt ért. Ez azonban kevés volt a mérkőzés elején még 14-0-ra vezető Seahawks sikeréhez. A New England ezúttal is megállíthatatlan volt. A Patriots talán a vártnál nagyobb csatában, de végül 11 ponttal, 31-20-ra páholta el a Jacksonville Jaguarst. Természetesen a szezonra oly jellemző módon Tom Brady ezúttal is túlszárnyalta a játéknapon előtte pályára lépő játékosok (jelen esetben Favre) teljesítményét. A Patriots irányítója 28 passzkísérletéből mindössze kettőt rontott el, azaz átadásainak 92,9 százaléka ért célba. A quarterback összesen 262 yardot passzolt, Benjamin Watsonnak adott két, míg Wes Welker irányába dobott egy átadása pedig touchdownt ér. A félidőben még ikszre álló Jacksonville-ben David Garrard (22/33, 278 yard, 2 TD, 1 INT) is jól teljesített. Maurice Jones-Drew ellenben elmaradt a várakozásoktól. A második éve profi runningback mindössze 19 yardot futott, igaz emellett hat elkapásából még 49 yardot is összeszorgoskodott. Az Amerikai főcsoport döntőjében az Indianapolis Colts-San Diego Chargers összecsapás győztese vár a New Englandre, míg az NFC-ben a Dallas Cowboys és a New York Giants egymás között dönti el, melyik együttes legyen a Green Bay ellenfele. New York Giants és Indianapolis Colts továbbjutásra számítok az esti mérkőzéseken! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 szerintem egy veretlen alapszakasz azért már önmagában erdemény vagyis ez a szezon már most csúcson van, de ha láttad a meccset, szerintem úgy gondolod Te is, hogy nem kell félteni Bradyéket. persze ez az NFL és a rájátszás, de én bizakodó vagyok =) Ez amerika és egy tipikusan amerikai sport. A második helyezettet nem jegyzik, csak a győzteseket. Mondhatjuk, h Dan Marino volt minden idők legjobb QB-ja, de akkor sem nyert. Montana, Young, Aikman minden statban rosszabb nála, mégis őket emlegetik, mert ők a bajnokok. Európai szemmel viszont tényleg eredmény a második hely is, azaz pl egy veretlen alapszakasz. És remélem, h "félteni kell" őket, mert nem a szívem csücskei, a Coltsot, a Cowboyst és a Packerst is jobban szeretem. Európai vagyok, szeretem, ha valaki emberi, ha valaki veszít, mégis feláll. Vince Lombardi híres mondása is az, h "Nem az a kérdés, hogy leterítenek-e, hanem hogy felállsz e." Nekem egy Colts jóval szerethetőbb csapat. Manning hiába volt évekig a legjobb irányító a statok alapján, mégsem nyert. Brady szállította a Superbowl győzelmeket a Patsnek. Aztán egyszercsak a történelem egyik legnagyobb comebackjével megverték őket az AFC döntőben. Erről szól a játék. Minden meccs egy háború, amin kisebb-nagyobb csatákat kell megvívni. És Belichick jól látja ezt, mindig az aktuális mérkőzésre kell koncentrálni, mert akár meglepetések is érhetik veretlen alapszaksz ide vagy oda. Itt már csak a lejobbak vannak, kiéhezve a sikerre. Aki győzni akar, annak mindenkit meg kell tudni verni, nem számít, hogy a Patriots vagy más csapat az ellenfél. Egy zseniálisan passzoló Favre, a liga legjobb védelmű San Diegoja (és nem mellesleg LT), egy TO, aki ellen még a NE secondarynak is double-coverage-ben kell védekeznie, és akkor még a két Manningről nem is beszéltünk. Ettől ilyen szép ez. Volt egy alapszakasz, amiben kiderült, hogy melyik az a 4-5 csapat, aminek esélye van idén. De a lényeg még csak most jön. Anno a Carolina-t is lesajnálták, mégis megizzasztották a Patset Jake Delhomme-ék. Most viszont az NFC sem gyenge, a Dallas és a Green Bay is erős és reális esélyük van a Superbowl győzelemre is. mile: én Colts + Dallas, legalábbis remélem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 volt egy alapszakasz, és most van egy playoff, ahol a patriots menetel tovább. egyenlőre ez a lényeg (nekem, neked meg a Te kedvecedé). hiába mondod, hogy csak az elsőt jegyzik, annak a bizonyos 72'es miaminak, a veretlen alapszakaszát is úgy látszik megjegyezte valaki. de nem hiszek abban, hogy az nfl csak a statisztikárol szól, sokkal inkább egy taktikus, izgalmas játék, és ezt maguk a játékosok is így gondoloják. ha mindenki arra hajtana, hogy bekerüljön a hall of famebe, meg a könyvekben, a csapatok egymás után hullanának szét. nekem pl pont ezért szerethető a pats. örömmel eltöltő összetartás, kitartás a végéig. most a dallas lehet, hogy tényleg azért mert ott volt js azon a meccsen, vagy owen hiánya miatt, vagy csak mert úgy gondolják, már nem kell hajtani, de eléggé elkenődöttnek érzem őket, és ma nem is hiszem, hogy győzelemre mennek. talán pont ezért az imádom magam, én vagy a legjobb nézet miatt, amit owen és romo szolgáltat. az igazi harc most kezdődött el, meglátjuk idén "who wants it more" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Igen, azt a Miamit megjegyezték, mert nyertek. De hány olyan alapszakasz első van, akire a kutya nem emlékszik, mert más nyerte meg a Superbowlt? Beszélnek Dan Marinoról és a 80as évek Miamijáról? Nem. Beszélnek a 92es San Franciscoról, miután hasonló módon (igaz nem veretlenül), de leiskolázták a teljes mezőnyt? Nem. Mert nem nyertek. Felesleges a 72es Miamival összehasonlítani, mert ők viszont bajnokok lettek. Nincs viszonyítási alap, mert még nem volt olyan, h a veretlen csapat ne nyerte volna meg a bajnokságot, majd idén kiderül. Akkora felhajtás van a Superbowl körül, h simán el tudom képzelni, h a Pats szurkolókon kívül mindenki húzná a száját, ha vesztenének, h szép dolog a veretlen alapszakasz, de mégsem lettek bajnokok. Ezek már jóval keményebb meccsek, ezért is értékelődik fel ennyire a rájátszás. És ha jól megnézed a csapatok egymás után hullanak szét, nem drasztikusan, de 3-4 évente cserélődnek az élcsapatok. Draft, free agentek, stb. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 más értemű széthullásra gondoltam (természetesen...) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Hiába volt iszonyatosan jó a Colts a 2005-ös alapszakaszban, mégis rosszabb szezonjuk volt az, mint a 2006-os, amikoris csak 4ek voltak az alapszakasz végén, mégis megnyerték. Dicséretes a veretlen szezon, de ez egyenes kiesés. Igazságtalan vagy nem, itt minden egy meccsen múlik, ami lehet az, h Brady dob 8 TD passzt és 500y felett végez, de akár az is, h mostantól a SD defense megfog mindenkit, LT meg szétfutja az ellenfél védelmét vagy Brett papa megkoronázza a szezonját egy aranygyűrűvel (de ezt nem arra játsszák, h ki érdemli meg, ld Dan Marinonak sem volt ilyenje) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Most lett vége a Indianapolis Colts - San Diego Chargers mérkőzésnek és a Chargers győzött 28-24 arányban. Végignéztem a találkozót és nem játszott jól a Colts, Manning 48 passzából csak 33 volt sikeres, 3 TD mellett volt 2 eladott labdája és hiába volt 402 yard-os mai teljesítménye, kevésnek bizonyult a San Diego ellen. Pedig, de nem szeretem ezt a Rivers gyereket, remélem Bradyék letörlik nagyképű arcáról pökhendi vigyorát... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 hát még én XD furcsa mert a chargers egy elég gyenge csapat... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Bár nem jött be egyik tippem se, ettől ilyen szép játék ez. Többen a Dallast és a Colts-ot tartották esélyesnek, mégis a másik csapat ment tovább. Chargers, gyenge? Tavalyi alapszakasz első és idén (a Titans elleni meccsen írták ki) a #1 védelem az övék. Most Merriman az, aki tavaly Urlacher volt és nekik emellé van egy LT-jük (aki nem sokat mutattott a mai meccsen). A New York meg annak ellenére, h ma csapatként ők voltak a jobbak, tényleg nem elég meggyőző. Úgy látszik mindkét Manning tud passzolni, csak a kicsit még nem hagyják, pedig fantasztikus drive-ot vezetett az első félidő végén. Bosszantó hibák a Dallasnál. Facemask, intentional grounding (lehetett hallani amit a bíró mond, de a kommentátorok nem vették észre), false start, holding, Barbert feltartja Colombo, Romo futásánál beleakad az egyik linemanbe, Crayton nem kapja el a labdát, stbstb. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ggeleven Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Smurf, tök igazad van! A Dallas sok kis apró hibája benne volt ebben a kiesésben...Pedig a Bírók is besegítettek egy kicsit a TD-knél!!! A másik meg, amit akarok írni, hogy pont a kiszámíthatatlanság miatt is ilyen szép ez a játék!!! (na meg a szép passzok, elkapások, védekezések....) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lavigne Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Bár nem jött be egyik tippem se, ettől ilyen szép játék ez. Többen a Dallast és a Colts-ot tartották esélyesnek, mégis a másik csapat ment tovább. Chargers, gyenge? Tavalyi alapszakasz első és idén (a Titans elleni meccsen írták ki) a #1 védelem az övék. Most Merriman az, aki tavaly Urlacher volt és nekik emellé van egy LT-jük (aki nem sokat mutattott a mai meccsen). A New York meg annak ellenére, h ma csapatként ők voltak a jobbak, tényleg nem elég meggyőző. Úgy látszik mindkét Manning tud passzolni, csak a kicsit még nem hagyják, pedig fantasztikus drive-ot vezetett az első félidő végén. Bosszantó hibák a Dallasnál. Facemask, intentional grounding (lehetett hallani amit a bíró mond, de a kommentátorok nem vették észre), false start, holding, Barbert feltartja Colombo, Romo futásánál beleakad az egyik linemanbe, Crayton nem kapja el a labdát, stbstb. már megbocsáss de nem sokkal feljebb írsz a csapatok évi teljesítményéről. ki a rákot érdekel a tavalyi szereplés? hüm? idén, idén van, és még csak nem is elsőként jutott tovább a divizióbol. nagyon jó lesz a két champ meccs szerintem New England - Green Bay lesz a végén Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ilacy Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Én ezt a Patriots-Packers döntőt már tavaly "megjósoltam". Persze akkor még csak inkább reménykedtem benne, de most már egyre nagyobb esélyt látok rá! Nem tudjátok véletlenül megmondani, hogy azokat a meccseket amiket nem adtak a Sport tv-n, honnan lehet letölteni? Pl.: Jac-Pit, Sd-Ind, Sea-Gb. Előre is köszi! GO PACKERS!!!! GO FAVRE!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Lavigne: gondolkozni meg én fogok? Azt mondtam, h az kevés. Senki nem ajnározza őket, csak mert ők lettek az alapszakasz elsők, de az biztos, h egy nagyon jó csapat, jó korban lévő, jó játékosok. LT meg jelenleg a liga legjobb futója (ha nem lenne sérült Willie Parker, akkor lehet, más lenne a helyzet). Ahogy idén a Pats is az, de egy veretlen alapszakasz még kevés a teljes dicsőséghez. ilacy: piratebayen fent van az összes Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ilacy Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Köszi. Tényleg ott vannak. Pedig néztem sokszor, de nem találtam. Most meg ott van! Go Packers! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Most sikerült végeznem a Cowboys - Giants találkozóval és nem csalódtam, remek szórakozást nyújtott. Azért a Brady - Favre döntővel még várjunk, mint láthattuk nincs lefutott találkozó és a konferenciadöntőkön bármi megtörténhet. Ami szegény Romo-t illeti, ízekre fogja szedni a dallasi sajtó. Lehetne már hétvége... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 Inkább Jessica Simpson vesse rám magát, mint Umenyiora Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Goratorn Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 Télleg Shockey (giants) mikor és ki ellen sérült le? Azért az sem volt gyenge amit a Cowboys ellen villantott a Giants. Nagyon örültem neki mert a Dallasiakat valahogy nagyon nem szivlelem. Csak az bántott amit Eli-ról mondtak és hogy nagyon kilátszott, hogy a tréner nem bízott meg a a dobójában. Ja és Romonak szerintem stressz helyzetbe nagyon remeg a keze. Ezért necces egyedül, hogy tényleg "nagy" névként emlékszünk e rá. Hajrá Red Skins és Giants! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Smurf Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 Peyton Manning is így kezdte, aztán nyert egy Superbowlt. Évekig nem tudott nyerni, pedig a statisztikák alapján a legjobb QB volt. De ha visszaemlékszel, akkor Brady sem vállalt rizikót az első éveiben. Még amikor a Carolina ellen játszották a döntőt, akkor is rövid ill középtávoli passzokat vállalt, aztán most már rengeteget passzol (ilyen elkapókkal nem nehéz ) Romo nem ilyen, bátrabban vállalkozik már most is. Kicsit megnyugszik, elhiszi, h tud nyerni és nagy jövő áll előtte, mint Eli Manning előtt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 Romo valóban nagy tehetsége a sportágnak, bő egy év alatt nagyot fordult vele a világ (fix irányítói szerepkör, több éves szerződés a Cowboysnál, Jessica... stb.) nyilván nem könnyű egy fiatalembernek ezt feldolgozni. De Smurf gondolatmenetét követve, tényleg a jelen kor meghatározó irányítójai is óvatosan kezdve jutottak el a legjobb teljesítményükig. Biztos vagyok benne, hogy egy-két év múlva stabil (teljesítményére gondolok) meghatározó figurája lesz az NFL-nek, nézzétek meg úgy dobja a labdát, mintha puskából lőnék ki, ilyet csak Favre-nál lát az ember. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Goratorn Posted Január 17, 2008 Share Posted Január 17, 2008 Nagyon durva meccet játszik a Green Bay és a Seattle!!! Aki tud kapcsolódjon be!!! A TVU-t vagy a SopCast-ot szedd le innen: Itt meg megtalálod, h melyik csatorna játsza és hogy melyik progin tudod nézni: Itt egy kép, h olvasgatás közben is mehet... Amúgy így még nagyon sok mindent lehet nézni!!!! Windows 2000 (Me) nem tudsz valamit mert ezek csak vistára és xp-re jók? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Január 18, 2008 Share Posted Január 18, 2008 A következő szezonban újabb alapszakasz-mérkőzést rendez Nagy-Britanniában a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL). Hogy pontosan hol és mikor, illetve mely csapatok részvételével tartják a találkozót, azt majd csak a február 3-i döntőn, a Super Bowl-on jelentik be. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gubec00 Posted Január 20, 2008 Share Posted Január 20, 2008 Remélem mindenki nézi a főcsoportdöntőket, hosszú lesz az éjszaka. Sport2 21:00 New England-San Diego ~0:30 Green Bay-NY Giants ~4:00-ig Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dean23 Posted Január 20, 2008 Share Posted Január 20, 2008 Áh csak fent tudjak maradni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.