PrinceCherry Posted Október 17, 2008 Share Posted Október 17, 2008 Az elmúlt hétvégén a 18. Loebner Mesterséges Intelligencia Díj keretében egy kísérlet zajlott az angliai Berkshire-ben, hogy kiderítsék mennyire alkalmasak a robotok az intelligens gondolkodásra. A Reading Egyetem tudósai öt gépet teszteltek, vajon el tudják-e emberként adni magukat hús-vér embereknek a velük folytatott szöveges társalgás során. A tesztet a világhírű brit matematikus, Alan Turing szerkesztette meg 1950-ben, aki szerint ha egy gép társalgása megkülönböztethetetlen egy emberétől, akkor az már "gondolkodik". Eddig még egyetlen robotnak sem sikerült átjutnia a Turing-teszten, vasárnap azonban egyikük, név szerint Elbot nagyon közel került a teszt által meghúzott határvonalhoz, mindössze 5 százalékkal maradt el tőle. A teszt teljesítéséhez a robotnak emberi beszélgető partnereinek a 30 százalékát kell megtévesztenie. Elbot három zsűritagot fűzött be a tizenkettőből. Elbot megtestesülése a www.elbot.com-on A mostani kísérletsorozat döntőjében öt mesterséges társalgási egység (MTE) mérette meg magát öt perces kötetlen beszélgetések sorozatából álló tesztekkel. A kísérletben résztvevő emberi döntőbírák egyidejűleg társalogtak egy géppel és egy emberrel termináljuk osztott képernyőjén. Az öt perc letelte után meg kellett mondaniuk melyik fél volt a gép és melyik az ember. A bíráknak - mint később elmondták - nem volt könnyű dolguk, a gépek ugyanis nagyon jól reagáltak a spamelo megjegyzésekre, illetve maguk is sokszor csempésztek humort a társalgálba, sőt a győztes Elbot időnként némi provokatív élt is vitt válaszaiba. "A tesztek során az MTE-k mindegyikének sikerült legalább egy embert megtéveszteniük" - nyilatkozott az egyetem szóvivője. A megmérettetésre a világ legjobb MI-jeit nevezték, számszerint tizenhármat, melyekből végül hat jutott el a vasárnapi döntőig, az Alice nevű programot azonban nem sikerült időben felkészíteni a tesztre, így csak öt MI vágott neki a feladatnak. "A mai eredmények valójában sokkal többről szólnak, mint egy gép egyenes úton való kieséséről vagy továbbjutásáról" - összegzett Kevin Warwick professzor a teszt szervezője. "Azokban az esetekben, ahol az emberi fél a gépet helyesen gépként azonosította, a beszélgetési képességek minden gépnél 80-90 százalék között mozogtak. Ez bizonyítja milyen közel jutottak a gépek ahhoz a mérföldkőhöz, ahol már úgy képesek kommunikálni, hogy az számunkra természetesnek tűnik. Az a nap, amikor végleg eljutnak ehhez a ponthoz, egy új időszámítás kezdetét fogja jelezni az ember és a gép közötti kapcsolatban, közelebb hozva az időt, amikor a robotok aktív szerephez jutnak mindennapi életünkben." Az idei győztes, a Fred Roberts által kifejlesztett Elbot bár a teszten kudarcot vallott, ennek ellenére készítője 3000 dollárral térhetett haza. A döntőben szerepelt a Pennsylvania államban dolgozó Vladimir Veselov által programozott Eugene Goostman, Peter Cole és Benji Adams Jerome testvér névre keresztelt MTE-je, Rollo Carpenter Jabberwacky-ja, amely vicces hangvételével próbálta emberivé varázsolni magát, Richard Wallace Alice-e és végül, de koránt sem utolsó sorban a tavalyi győztes Robert Medeksza, aki az Ultra Hal nevű chatbottal nevezett. Medeksza mellett Rollo Carpenter és Richard Wallace is elnyerte már a díjat, előbbi két alkalommal, utóbbi háromszor. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Október 18, 2008 Share Posted Október 18, 2008 Azt nem értem, hogy miért lesz jó, ha a robotok önállóan fognak gondolkodni? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zsepi Posted Október 18, 2008 Share Posted Október 18, 2008 Mert esetleg alkalmasak lehetnek olyan munkák elvégzésére amit az ember a fizikai korlátoltsága miatt vagy a hely veszélyessége miatt nem tud elvégezni, de egy robot igen és így könnyen lehetne irányítani őket. Szerintem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Október 19, 2008 Share Posted Október 19, 2008 Igen, azt tudom... engem más zavar lehet túl sok Terminátort néztem :lol: Valahogy nem tudnék bízni egy ilyen robotban. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bboss62 Posted Október 20, 2008 Share Posted Október 20, 2008 Hát ha ilyen perverz fejet vág mint ezen a képen, akkor énse bízok meg benne. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.