bono92 Posted Október 5, 2008 Share Posted Október 5, 2008 Új arcot kap a Skoda Octavia A gyártók manapság szinte kötelességüknek érzik, hogy típusaikat valamikor a modellciklus felénél alaposan átdolgozzák. Ez történik most az Octaviával is, bár egyáltalán nem vagyunk biztosak benne, hogy minden változtatás jót tesz a típusnak. A leglátványosabb különbség a régi és az új modell között az átalakított orr-rész. Az Octavia nagyobb felületű fényszórókat kapott felfelé húzott sarkokkal és lágy külső kontúrokkal, amelyek első pillantásra a 3-as BMW első lámpáit juttatták eszünkbe. Az új fényszórók önmagukban jól néznek ki, de ugyanaz a baj velük, mint a legtöbb ilyen, utólagosan elhelyezett stíluselemmel: sokkal kevésbé illenek az autó többi részletéhez, mint a korábbi lámpák. A fényszórókon kívül újak még az első és hátsó lökhárítók, illetve az integrált irányjelzős tükörházak, ami szintén a megszokott eljárás része, hiszen a műanyag elemek szerszámait a legolcsóbb lecserélni. Hátul még a lámpák formáján sem módosítottak, csak a színezésüket változtatták meg. Belül a háromküllős kormánykereket cserélik fémszínű kerettel díszített közepű, négyküllős darabra, és a műszerek dekorációján, illetve a középkonzol néhány kapcsolójának elhelyezésén módosítanak egy keveset, ezenkívül viszont minden marad a régiben. Mivel egyelőre csak a fotók szivárogtak ki, így pontosan nem tudni, hogy műszaki szempontból mennyit változtatnak az Octavián, bár egyes pletykák szerint a motorválasztékba bekerül a Volkswagen 1,4 literes TSI motorcsaládjának legkisebb teljesítményű, csak turbófeltöltővel lélegeztetett, 122 lóerős változata is. A felújított Octavia premierjét a Párizsi Autószalonon tartják, és valószínűleg a bemutató után hetekkel meg is kezdik a piaci bevezetést. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Trionin Posted Október 5, 2008 Share Posted Október 5, 2008 Hát nemtom... az első képen a lápjája emlékeztet egy kicsit a BMW 530-sra. De szerintem egész jó Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Face8611 Posted Október 7, 2008 Share Posted Október 7, 2008 Inkább hasonlít az új Passatra mint BMW-re Amugy elég bénán néz ki szerintem! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bono92 Posted Október 10, 2008 Author Share Posted Október 10, 2008 Nem az autó hasonlít a BMW-re, hanem az első lámpája hasonlít a 3-as/5-ös bömbösre. És az 535-nek már nem ugyanaz a lámpája? az 5-ös után a 30-as a motorra utal. Sztem meg egyáltalán nem hasonlít a Passatra. Az új Superb, nah az kva jól néz ki. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Chipi Posted Október 10, 2008 Share Posted Október 10, 2008 Háááttt, az tulzás, hogy "kva jól néz", inkább szép! Nekem sokkal jobban tetszik az Octavia I, és a II. Ezek már inkább tényleg a BMW-s lámpák! A passát is feltűnik benne, de hagyjuk! Nekem nem nagyon jön be ez az új arculat a Skodáéknál! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bono92 Posted Október 11, 2008 Author Share Posted Október 11, 2008 Én azt a Superb-re értettem. Végre nem Passat beütése van annak az autónak, hanem saját stílusa. Ez az Octavia nekem se tetszik annyira. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
RED 659 Posted Október 11, 2008 Share Posted Október 11, 2008 Nekem tetszik az új Octavia, a Superb viszont nem jön be. Amúgy persze hogy van benne egy kis Passat hisz valahol a VW és a Skoda egy cég. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thomeeee Posted Október 27, 2008 Share Posted Október 27, 2008 Ja ez egy kész Passat de ezen semmi új nincs a régihez képest max a motorházető közepe más nem Red nem értem hogy érted azt hogy "egy cég" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bono92 Posted Október 27, 2008 Author Share Posted Október 27, 2008 Rosszul írta le RED 659. Szal azt akarta mondani, hogy a Skoda a VW-hez tartozik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thomeeee Posted Október 29, 2008 Share Posted Október 29, 2008 kösz.nem tudtam... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bono92 Posted Október 29, 2008 Author Share Posted Október 29, 2008 Miii? :o Nem tudtad, hogy a Skoda a VW leányvállalata? Pfff... sokat kéne még tudnod az autókról, amit nem tudsz. látszik h még fiatal vagy és nem vagy tájékozott. (mondjuk az én 17 évemmel se vagyok elég öreg, de azért úgyahogy próbálok tájékozott lenni) Gondolom akkor azt se tudod, hogy az Audi, a Seat, is a VW-hez tartozik. De van ilyen rengeteg példa: Peugeot-Citroen (szinte egy márka), Renault-Nissan. most úgy hirtelen ennyi jutott eszembe. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Chipi Posted Október 29, 2008 Share Posted Október 29, 2008 VW konszern: Az Audi, a Škoda Auto, a Lamborghini, a Bugatti, a Bentley, a SEAT és természetesen a Volkswagen maga. És valamilyen szinte a Porsche is ide tartozik, mert 31% részesedése van a gyárban! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.