Roland18 Posted Október 4, 2008 Share Posted Október 4, 2008 Nokia 5310 Az XpressMusic a Nokia válasza a Walkman-re. Próbálkozásnak nem rossz, de közel sem durrant akkorát, mint a Sony Ericsson erre a célra (újra) életre hívott márkája, ám a finnek nem adják fel, nemrég bemutatkoztak a sorozat újabb modelljei, amelyek közül elsőként az 5310 került a karmaink közé. Az XpressMusic mobilok eddig nem lopták be magukat a szívünkbe. Az 5200 és az 5300 anyaghasználata és formája inkább röhejes volt, mint fiatalos, a csúcsmodell 5700-nál pedig nehezen képzelhető el rusnyább telefon, pedig tudását tekintve egyáltalán nem rossz. Így a sajtófotókon egész pofás 5310-hez sem fűztem sok reményt, de alaposan csalódtam, ráadásul pozitívan. Az 5310 még nem kapható (ez mondjuk nem meglepő, viszonylag nagy gyakorisággal fogunk tesztre olyan telefonokat, amelyek annyira frissek, hogy a sajtóanyagokon még meg sem száradt a festék), de borítékolom, hogy amint normális áron elérhető lesz (és véleményem szerint nem lesz horror kategória), hihetetlen sikernek fog örvendeni. Megkockáztatom, hogy magam is vennék egyet amolyan pót-mobilként, ha épp nincs nálam semmi tesztelnivaló, vagy mondjuk borozásra van kilátás és a méregdrága tesztkészüléket nem vetném alá ilyen kalandoknak. Miután a cucc még elég friss, ezért nem tudtunk hozzá dobozt szerezni, sőt, gyakorlatilag semmit (kivéve a fülest), de a helyzet az, hogy a Nokia elindult ilyen szempontból is egy jó irányba, mindjárt jövünk a részletekkel a következő oldalakon. Bővebb leírás, teszt itt: http://mobilarena.hu/teszt/nokia_5310_atment_rajta_az_expressz/bevezeto.html Egy kérdés! Szerintetek melyik telefon éri meg jobban: ez vagy a Sony Ericsson W610? Most Domino Csomagban a teló csak 27.900 Ft! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Október 5, 2008 Share Posted Október 5, 2008 Én most fogok 5310-est venni, és habár én is gondolkodtam a W610-esen, de a nagyobb felbontás illetve a 3,5-es jack meggyőzött Emellett a külseje is megnyerőbb és ne feledjük, hogy microUSB-ről tölt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted Október 9, 2008 Share Posted Október 9, 2008 Osztálytársamnak ilyen van. Kipróbáltam, hogy milyen és nekem nagyon, de nagyon nem tetszik. Kicsit olyan giccses. A 2 voros sáv pedig olyan érzést kelt bennem, mintha a kijelző valami deszkák kozt lene Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jigsaw23 Posted Október 12, 2008 Share Posted Október 12, 2008 én a minap vettem egyet:P nagyon szép kis tel, és ráadásul nagyon okos. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
LordOGI Posted Október 15, 2008 Share Posted Október 15, 2008 Jó kis mobil... Nekem mondjuk 5320as van... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
meXx16 Posted Október 15, 2008 Share Posted Október 15, 2008 Én is most kaptam pontosan egy ilyen mobilt Első Nokiám szóval meg kell becsülni Eddig én 100%-ig meg vagyok vele elégedve 1 hónapja kaptam és még megvan az az új illata és a védőfólia is megvan Részletesebb: Nokia 5310 XpressMusic Információ: ? sávtípus: triband, 900, 1800, 1900 ? operációs rendszer: Symbian S40 ? színes, 2" kijelző ? felbontás: 240 x 320 pixel ? 16.700.000 szín ? effektív 1,8 megapixeles kamera ? kamera felbontás: 1600 x 1200 pixel ? 4x zoom (digitális) ? videófelvétel ? belső memória: 30 MB ? memóriakártyahely: Micro SD (4 GB-ig) ? csatlakozók: BlueTooth, IrDA, jackdugó (3,5 mm), USB ? beépített modem ? változtatható betűméret ? kihangosító ? hangvezérlés ? hangtárcsázás ? gyorstárcsázás ? némakapcsolás ? készenléti / beszédidő: 300 óra / 4,3 óra ? SyncML ? SAR: 1,07 W/kg ? tartozékok: fejhallgató, 2 GB-os memóriakártya, USB kábel ? méret (SZ x M x H): 44,7 x 103,8 x 9,9 mm ? tömeg: 71 g Leírás: A mindössze 9,9 milliméter vékony és 70,2 gramm súlyú hagyományos kialakítású zene mobil a Nokia 5200 és 5300 oldalán végighúzódó zenei gombokat örökölte, mely stílusos keretet is kap a készülék oldalán, körülvéve az alumínium berakásos előlapot. A 16 millió színű, 2 colos 240x320 képpontos kijelző mellé 2 megapixeles fixfókuszos kamerát mellékel a gyártó. A képek, zenék és videók a 30 MB memórián kívül az alapcsomagban található, piactól függő, egyelőre ismeretlen kapacitású microSD kártyán is tárolhatók. A készülék támogatja a Bluetooth sztereó profilt, valamint GPRS vagy EDGE kapcsolat révén a Nokia zeneboltból is letölthetők segítségével egyes számok vagy teljes albumok. Egy zene szám 1 eurós, míg egy teljes album 10 eurós ártól indul. A könnyű készülék belső akkumulátora 18 órás zene hallgatást tesz lehetővé. A legkisebb XpressMusic mobil az év végétől lesz kapható 225 eurós áron. Képek: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
under Posted Október 19, 2008 Share Posted Október 19, 2008 ilyenem van és meg vagyok vele elégedve Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ramones_77 Posted Október 19, 2008 Share Posted Október 19, 2008 nekem is ien van es nagyon jon phone.. legalabbis megvagyok vele elegedve .. idaig.. klop klop.. mp3 lejatszo. radio telefon kamera. sokminden egybe.. es szep is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Október 24, 2008 Share Posted Október 24, 2008 6 napja kaptam meg kék színben, rövid vélemény... Maga a menü és az egész telefon nagyon egyszerűen kezelhető, mondom ezt úgy, hogy az elmúlt 3,5 évben SE-om volt, pillanatok alatt rájöttem mit-hogy, plussz a kijelzője valami gyönyörű Zenehallgatásra egyszerűen tökéletes (ez volt az elsődleges szempont a vételnél egyébként) csak egy jó füles kellett, mert a Nokiás mindig kijött a fülemből, hát megvettem az agybadugós Sony-t, középen szétszedtem és átkötöttem ide, és irdatlan jól szól ^^ A kamerája habár nem 80 megapixeles és hasonlók, de nekem bőven elég arra, hogy megörökítsek ilyen kisebb barátokkal együtt töltött pillanatokat, elég szép képeket csinál Jah és az elmúlt 4 napban összesen 1szer töltöttem fel maxig, azóta is majdnem maxon van, összességében nagyon elégedett vagyok vele Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Roland18 Posted Október 24, 2008 Author Share Posted Október 24, 2008 Én inkább megvettem a Sony Ericsson W610-it. Nekem ez a telefon külsőleg nem nyerte el a tetszésemet. Tudásilag nagyon jó. Képen nekem is nagyon tetszett, de ahogy megláttam, mondtam hogy inkább mégsem kell. De már a Nokia is kezdi a zenemobilokat fejlesztgetni a SE példájára, a készülékeiből csinál Xpress változatot (ugye az 5000 Xpress változata, sok sok új funkcióval bővítve persze!!) de még mindig a SE Walkman mobilok az igazik szerintem erre a célra. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Október 25, 2008 Share Posted Október 25, 2008 tény, hogy a Walkman telefonokkal valami újat alkotott a SE, de már semmi innováció nem látható...amivel többet tud, egy átlagos telefonnál, az a Megabass és a füles, utóbbit be lehet szerezni bármilyen GSM boltban elsősorban a nagyobb felbontás és a csatlakozók miatt választottam a Nokiát, ebben sokkal praktikusabb a SE-nál, plusz nekem a külseje sokkal jobban bejött... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kenny2 Posted Október 26, 2008 Share Posted Október 26, 2008 Totál egyetértek veled sbxslade! Mostanság gondolkozok egy ilyen telón, mert bejövős, meg már hihetetlen utálom a SonyEricssonok csatlakozóját. Volt olyan haverom akinek egy hónap után már szarakodott, úgyhogy ennyit ér... Ebbe meg bedugom a yo kis AKG fülesem aztán had szóljon, nem kell ide megabass. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Roland18 Posted Október 26, 2008 Author Share Posted Október 26, 2008 A MegaBass-t már én sem birom ki, az már túl sok Magaskiemelés-re állítva az Equalizert is olyan basszus van rajta, hogy az nekem pont jó! Amúgy én úgy döntöttem hogy ha minden jól meg eladom a W610i-met és veszek egy K770i-t! A Vodánál most csak 25 ezer! És nekem jó lenne! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
phz Posted Október 26, 2008 Share Posted Október 26, 2008 utálom a SonyEricssonok csatlakozóját. Volt olyan haverom akinek egy hónap után már szarakodott, úgyhogy ennyit ér... Érdekes, nekem csak SE telefonjaim voltak és egyiknek sem volt ilyen baja, sőt az osztályba főleg SE telefonok vannak és azoknak sincs semmi bajuk.. Haverod biztos naponta 20x ki be húzogatta a fülest + 10x rádugta a gépre + töltés. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kenny2 Posted Október 29, 2008 Share Posted Október 29, 2008 Nekem eddig csak SE-telóm volt, előtte meg Ericsson, és nekem sem volt tökéletes a csatlakozó, egy idő után egyszerűen megunja. És a mi osztályunkban is SE mánia van, minden második embernek az van, és mások is panaszkodnak rá. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted Október 29, 2008 Share Posted Október 29, 2008 Hát azért ha folyamatosan dugdossák a fülest nem csodálom, ha tonkremegy a csatlakozó. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Október 30, 2008 Share Posted Október 30, 2008 a sony-s csatlakozókkal alapjában véve nincs semmi gond...az nem teszi tönkre, hogy folyamatosan dugdossák bele a fülest, elvégre arra való, csak ugye nem agresszívan beletörni kell, hanem finoman hozzátenném, a 3,5-es jack még mindig praktikusabb, márpedig az 5310-esen az van! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Enjoy9211 Posted November 22, 2008 Share Posted November 22, 2008 Egy hónapja vettem egy 5310-est nagyon jó kis teló. Külsőre nem is találhattam volna szebbet, van viszont néhny problémám vele: csalódtam pl. a videóban, a max felbontás csupán 176x144-es, és az idegesít marhára h ha beállítom h értesítsen valamilyen időpontban(teendő,jegyzet) nem tudom beállítani milyen hang szóljon, az eredeti meg hát...:S Bár lehet én vok a hülye nemtom ti be tudjátok-e állítani. Kellemes problémám, hogy az ébresztőnél a minimum hangerő is olyan hangos, h az egész ház fölébred rá aminek persze nem örül a család. Rezgőre meg nem lehet állítani az ébresztőt. Hav valaki tud segíteni az írjon ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted November 22, 2008 Share Posted November 22, 2008 Pedig az ilyen középkategóriás telók 95%-a ekkora videót csinál és nem nagyobbat. Ha mindenképp videózni akarsz, akkor vegyél valami csúcsmodellt, hátha... Az ébresztőről annyit, hogy én össze-vissza állítgattam a csengetési meg a mobil hangerőt, és ugyanazzal az emelkedő hangerővel ment az ébresztő. Egyébként szerintem nem olyan hangos, biztos csak süket vagyok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Daniels Posted November 23, 2008 Share Posted November 23, 2008 Érdekes, nekem csak SE telefonjaim voltak és egyiknek sem volt ilyen baja, sőt az osztályba főleg SE telefonok vannak és azoknak sincs semmi bajuk.. Haverod biztos naponta 20x ki be húzogatta a fülest + 10x rádugta a gépre + töltés. érdekes, nekem meg csak olyan haverom van, amelyik sz*rakodik a fülessel és SE-ja van! ;) haverja rendeltetés szerűen használja a telefont, szegény nem tehet arról hogy ezek a csatlakozók ilyen gané minőségűek.(egyébként valami anyaggal egy picit átcsiszolod a felületet és már is működni fog, mert a szennyeződésektől van érintkezési hibája ) ha jól tudom nincs beleirva a használati útmutatóba hogy naponta hányszor ajánlott ,,ki be húzogatni a fülest + 10x rádugni a gépre + töltés. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted November 24, 2008 Share Posted November 24, 2008 na igen, azért egy zenetelefon nehogy már azért adja meg magát, mert 20-szor nyaggatom naponta a fülessel, elvégre arra való Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
powerrangers Posted December 1, 2008 Share Posted December 1, 2008 Hellosztok az én Apámnak ilyene van és ő nagyon meg van vele elégedve és ő neki az egész fekete:)mert ákos kivitelbe vette kipróbáltam és nem teccet . Inkább maradok a Sony Ericsson-nál:) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pityu Posted December 2, 2008 Share Posted December 2, 2008 Én most renedeltem egy ilyen készüléket,először majdnem sikerült 35900Ft ért de az a hely nagy kamus volt,így hát most 39900Ft ért kapom,de mindegy.Szóval remélem jó telefon lessz,mert amennyit már szenvedtem miatta jónak kell lennie felkutattam az egész országot a piros után,mindenhol kéket meg ilyesmit ajánlgattak de én nekem a piros tetszik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Enjoy9211 Posted December 2, 2008 Share Posted December 2, 2008 Jobb a piros szerintem is. A kék túl világos pedig sötétben nagyon jó lenne:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pityu Posted December 2, 2008 Share Posted December 2, 2008 Engem sokan azzal ijeszgetnek hogy a hátulján ogye ilyen pötyök vannak és majd csúnyán lekopik róla,egyik havereomnak ilyen nokiája van és négy hónapos de az övén még meg vannak a pöttyök. Na meg egy páran fagyásokkal ijesztgettek más fórumon,meg hogy recseg a hangszóró meg ilyesmik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Enjoy9211 Posted December 6, 2008 Share Posted December 6, 2008 A hangszóró nálam is recseg kicsit De fülessel nagyon jó hallgatni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pityu Posted December 6, 2008 Share Posted December 6, 2008 Enjoy9211 Na meg van a cucc,én előtte gondolkodtam a sonyericsson w890-en de mikor elkezdtem ezt a kis nokiát használni,már nem is érdekel a sonyericsson,én nagyon meg vagyok vele elégedve,apró recsegést csak egy darab 3gp videó alatt halgattam.Amúgy akár milyen hangosan szólaltatom a zenét a hangszóróján,meg ha csörög is max hangerőn akkor sincs semmi gondom se a hangszóróval.Nekem a 8.32-es driver van rajta ez 2008.07.23-dikai.Szóval lehet hogy neked régebbi drivered van rajta.Úgyhogy mondom én tökéletesen elégedett vagyok a készülékkel.A drivert így tudod megnézni ha beírod ezt a kódot *#0000# Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Enjoy9211 Posted December 6, 2008 Share Posted December 6, 2008 Köszi! Mindjárt meg is nézem . Tudsz még mondani ilyen kódokat ? Nokiához nem ismerek egyet se :S Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted December 7, 2008 Share Posted December 7, 2008 A hangszóró nálam is recseg kicsit De fülessel nagyon jó hallgatni! igazából nem értem, miért jó hangszórón hallgatni zenét, én maximum otthon csinálnám, máshol enyhén szólva égő... csak ugye otthon ki hallgat zenét telefonom, ha van normális hangszórója (mert elég valószínű, hogy van legalább 2 kis vacak hangszóró a gépéhez)... de egyébként nem kaptál külön kis hangszórót a telefonhoz? én kaptam egy ilyet és úgy szól mint a zááááálat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pityu Posted December 7, 2008 Share Posted December 7, 2008 Ha érdekelnek nokia kódok nézd meg itt de nem garantálom hogy mind működik http://nokiakodok.freeblog.hu/ majd este megpróbálok feltölteni egy videót a telcsiről max hangerőn szólaltatott zenével hogy nem recseg. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.