bunfi Posted Március 14, 2007 Share Posted Március 14, 2007 Ha eddig még nem vesztünk volna el az optikai formátumok jelzésrengetegében, itt egy újabb versenyző, amely a hagyományos DVD-technológiára és négy rétegre épít. 20 GB-os kapacitásával a HD-formátumok ellen indul. A brit New Medium Enterprises (NME) bejelentette Versatile Multilayer Disc (VMD) névre keresztelt megoldását, amely a hagyományos vöröslézeres DVD-technológiára épül, a versenyben pedig a kapacitás növelésével igyekszik talpon maradni. Az első állomás a 20 GB-os, négyrétegű korongok megjelenése, a tervek azonban ennél jóval bonyolultabb, még nagyobb kapacitású változatokról szólnak. A cég által csak 2p technológiaként említett megoldást már 2004-ben levédték, a kialakítást, a felépítést és a gyártási procedúrát is beleértve. A különböző rétegek közötti esetleges zavarást egy vékony anyag közbeiktatásával érték el, amely kellő távolságban tartja egymástól az egyes adathordozó rétegeket, megakadályozva a "szivárgást". Az NME lát fantáziát a fejlesztésben, annál is inkább, mivel tájékoztatásuk szerint a sorozatgyártás és az ahhoz szükséges berendezések költsége nem tér el jelentősen a hagyományos DVD esetében szükségestől. A tervekben máris megfogalmazták a 24, 30, 40 és 48 GB-os utódok kidolgozását, amivel egyértelműen a HD-formátumokkal folytatott verseny kiélezése a céljuk. Kérdés, hogy ez mennyire sikerülhet, hiszen bár a költségek alacsonyak, a korongok lejátszásához természetesen új készülékek szükségeltetnek. A cég mindenesetre azt ígéri, hogy a vetélytársakhoz hasonlóan itt is elérhető lesz az 1920x1080i/p felbontás, 40 Mbps-os adatátviteli sebességgel, ugyanazon kodekekkel. Az biztosnak tűnik, hogy a 20 GB kapacitás a VC-1 és MPEG-4 AVC tömörítéssel elegendő lesz a teljes filmek eltárolásához. Azt is megpendítették, hogy a kék lézer használata esetén akár 200 GB-ot is elérhetnek egyetlen lemezen. Az első lejátszók hamarosan megjelennek a boltokban. A HD VMD Media Player Duo 200, a Quattro változat 250 dollárért lesz kapható a tengerentúlon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ipacs Posted Március 14, 2007 Share Posted Március 14, 2007 200gb egy lemezen.. az annyi mint 43 db 4,6 gb-s dvd kapacitása,nemsemmi,de ez még sajna messze van Mindenesetre majd 24,40 Gb-sek is faják lesznek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Március 15, 2007 Share Posted Március 15, 2007 200 giga egy lemezen? nincs is akkora merevlemezem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.