trungs Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Sziasztok! Megismerkedtem egy lánnyal egy internetes oldalon. SMS váltások, néha telóbeszélgetések, webcamon keresztül egymás nézése, tehát tudtam mire vállalkozok mikor egy nap elmentem Egerbe, találkozni vele: Odaértem 11:30-ra, szar, borongós idő volt. Leparkoltam, nem volt semmi gond, ahogy az úton se. Besétáltam a buszpályaudvarra, dobtam egy sárgát, mert már nagyon kellett. A szemben lévő buszmegállóban egy szőkés csajt láttam, azt hittem ő az, szal rátelefonáltam, hogy miről fogom felismerni, stb. Nem ő volt az ? korán is volt még hozzá ? azt mondta, majd rámcsörög, ha beért a busz. Na és hoppá. Rámcsörög, tehát van pénz a kártyáján?akkor miért nem ír smst, mikor tegnap is írtam neki, ma is és szinte csak tegnapelőtt kivételével mindennap, mióta megismertem! Jó, lehet félrebeszélt, s nem is tud felhívni. De kb egy óra múlva mégis megtörtént, rámcsörgött, majd fel is hívott, s leinvitált a lenti részre, ahol ő vár engem. Egy fekete rövid bőrkabát volt rajta, egy válltáska, egy szürkés naci, sportcipő féleség, piros garbó, és egy táska a vállán. Odamentem hozzá?bemutatkoztam?se a kezét nem nyújtotta, se az arcát?hát én se?Lesétáltunk valami sétálóutca félébe, ahol is először egy boltba mentünk be, majd utána egy kávézó teraszán szürcsöltem én Cola-t, ő cappucino-t. Ő dohányzott is, nem zavart. Beszélgettünk, miről?! Ki hol dolgozik, ő mennyire bejárta már a Dunántúlt, meg hogy legszívesebben oda vissza is menne, mert hogy utálja ezt a helyet, ahol most van. Megemlítettem neki, hogy verseltem neki egy verset, nem engedte, hogy felolvassam neki, nem olvasta fel ott ő sem ? pedig sugaltam neki, h milyen jó lenne - , nem engedte hogy lefényképezzem a telefonommal, mondván nem szereti, ha fényképezik. Szal ez a négy negatívum volt, ami negatív dolog volt, meg talán még az, hogy én beszéltem ezerrel szinte mindig, de amikor megadtam neki a lehetőséget, hogy tessék, kérdezz, amit tudni szeretnél? csak ült némán mosolyogva. Kb fél kettő után pár perccel váltunk el, egy puszit ekkor már kierőszakoltam mindkét arcomra, s mondtam neki, hogy örülök, hogy láttalak, remélem még láthatlak, ő csak mosolygott. Na hogy ez a mosoly vajon mit jelentett, s hogy valójában milyen hatással voltam rá, s mit gondol rólam, az majd kiderül? Minden esetre én örülnék a folytatásnak! Hazaértem, küldtem neki egy SMS-t, h jól éreztem magam vele, örülök, h láthattam stb. Nem válaszol, oké, suliban van, nem ér rá. Nem válaszol egész nap. Felmegyek az oldalra 21:00 körül, ahol megismertem, ott mondták páran, keresett engem (vagyis csak kiírta, hogy láttak-e engem ma valamikor délután az oldalon). Keresett, de miért nem személyesen, hisz tudja a számom, van pénz a kártyáján, sőt a délutáni sms-ben megírtam, h csörögjön rám, visszahívom, ha valamit mondani szeretne. Tehát az üzit velem közlőre csak néztem, mint gyújtogató a nedves szalmára. Másnap. Semmi sms se semmi. Reggel melóból egy üzit küldtem neki, hogy szia mi újság veled, hogy érezted magad, mikor beszélhetünk. Válasz semmi. Délután felmentem az oldalra: Semmi kül...csak a szokásos..."maradjunk barátok" szitu van... már majdnem benyögtem neki, h "egy fenét maradunk mi barátok", ahogy a Plútó is énekelte... Szokás szerint miért is ne...délután (az elébb) fellépek a oldalra, pont fenn volt ő is...meg is lepődtem, azt hittem ma is suliban van... ott úgy az üres duma megvolt... szimpatikus voltam neki...szép vers bla-bla-bla...mondom...és akkor a folytatást hogyan képzelted el? És akkor ő ködösít...h a munkája meg a munkám miatt nem tudnánk annyit találkozni, valamint elég időt együtt tölteni...de mondom...én tudok várni, ha érdemes...de én ne várjak...ne menjek ebbe tönkre bla-bla-bla...aztán csak kinyögte...van neki egy fiú...akibe még mindig bele van zúgva. És látott mindent, ami az arcomra volt írva...mert az arcomra volt írva...és látja rajtam, h nem ezt vártam...és kérdi...most már akkor ezentúl nem is fogok hozzá szólni? Ezt nem mondtam...mondom neki...de nehéz ügy azt barátként kezelni, akit nem akként akartál... erre már nem válaszolt...de szerintem a versekből is érezhette, h odáig vagyok érte, és mennyire akarom őt, és más senkit. Semmihez semmi kedvem...de télleg...kész vagyok, mint a mateklecke. Véleményezzétek kérlek benneteket! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 éééérdekes... ami a legundorítóbb az egész dologban, hogy annyi lóvét feccöltél bele, és csak most nyögte ki... én tuti elküldtem volna a jóóóóóóóóó büdös messzibe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
01Petya Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Szerintem hagyjad... keress mást! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HiPPoNaX Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Klasszikus pofaraesos szituacio, amikor a csaj nem tudja, mit is akar pontosan. Illetve jol esik neki, hogy udvarolnak neki, de igazabol az udvarlo szemelye nem fogja meg kulonosebbkepp. Ilyenkor persze nem is mondja meg az elejen vilagosan, hogy mi a helyzet, hiszen ugy pont attol a resztol esne el, amitol nonek erezheti magat. Szegeny srac (jelen esetben ugye te) meg a legnagyobb lelkesedessel reagal arra, hogy nem utasitottak el. Igazabol szerintem innentol kezdve nem erdemes foglalkozni a lannyal, mert ha veletlenul ismet hajlana a talalkozasra, akkor feltehetoleg ujra valami hasonlo helyzetet allitana elo. (A maradjunk/legyunk baratok pedig meg mindig az egyik legrosszabb szoveg a vilagon ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ToMmY_hun Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Hát sajnálom a dolgot. Szerintem viszont te egyátalán ne bándd a dolgot. Fogd fel úgy mint egy tapasztalat, és ne sajnáld hogy nem jött össze a csajjal. Ha ilyen a hozzáállása a dolgokhoz akkor kívánom hogy ne is jöjjön neki összeaz a srác se akibe bele van esve, mert nem érdemli meg hogy boldog legyen. Amúgy velem is volt egy hasonló helyzet, én el is küldtem a csajt melegebb éghajlatra, szerintem neked is ezt kéne tenni, mert megnyugtató érzés. A felejtés meg úgy a legkönyebb, hogy keresel gyorsan egy másik csajt, és úgy seperc alatt kimegy a fejedből ez a csajszi! Hajrá, és fel a fejjel! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jooker Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Huhh, nekem is volt már ilyen zsákbamacskás találkozás,mert ugyebár társkeresöröl csak igy lehet.Elmegyek a találkára aztán vagy bejövök a csajnak vagy nem.Az szégyen h bemutatkozáskor legalább a kezét nem nyujtotta,itt kimutatta az inteligencia szintjét. Jajj meg azt utálom h amikor beszélek egy csajjal akár neten akár személyesen,csak én kérdezek meg beszélek,ö meg nem érdeklödik irántam,legfeljebb csak beszél ki a fejéböl. És amikor megláttad a csajt tetszett neked ?Olyan volt mint amire számitottál esetleg jobb? Lehet h rajtad kivül azon a héten már v 5 valakivel talizott és abbol válszt majd.mert én jártam már igy h csak azért jött el a randira h megnézzen magának.Elötte persze azt mondta a csaj h csak én vagyok az egyetlen az oldalon aki annyira kedves és aranyos.Én hülye fejjel be is döltem neki,dehát honnan is tudhattam volna.A legjobb az egészbe h én már teljes beleestem és hkarácsony elött derült ki és persze h jó karácsonyom lett.Ja meg leis tiltott msn röl. Felejtsd el a csajt.Minél hamarabb irjál egy másiknak ugy a legkönnyebb a felejtés ,de arra a randira már ne menj el. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kane Posted Szeptember 21, 2008 Share Posted Szeptember 21, 2008 Hát itt már a bemutatkozásnál látszott hogy nem lesz semmi. egyébként a helyedben a tali után se sms se semmi. Hiszen gondolom már te is sejtetted, hogy vakvágány az egész. az ilyen nőket utálom, dehát nincs mit tenni vagy bejön vagy nem............. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 22, 2008 Author Share Posted Szeptember 22, 2008 Kösz a hsz-eket mindenkinek! (Ti is azt mondjátok, mint az összes haverom.) Igen, elég sok pénzt beleöltem az sms-es témákba, ha még az utiköltséget nem számolom Egerbe, akkor is. Baccus, ha én találkozok valakivel, akivel már rég szeretnék a minimum az, hogy megpuszilom (kivéve ha fiú ), ő meg, ti is olvashattátok, hát így jártam. Egyébként nem volt olyan szép, mint a képeken láttam, illetve webcam-on keresztül, de azért rossz érzés a visszautasítása, főleg, mert még így is tetszett. szerk.: nem mentem teljesen zsákba macskára, ahogy írtam fenn is már láttam webcamon keresztül. Azt tudtam, hogy rengetegen udvarolnak neki az oldalon is, valamint az életben is, mégis rengetegen bíztattak, hogy legyek kitartó, meg türelmes, mert ehhez a lányhoz sok türelem kell. Holnap lesz egy hete, hogy telefonon már nem keresem (ahogy ő sem engem), viszont ő szerette volna, ha továbbra is beszélgetünk egymással azon az oldalon keresztül. Erre eddig kb kétszer volt alkalmunk, és 5 mondatnál többet nem váltottunk. És igen, én se csípem az olyan lányokat, akiknek én beszélek ezerrel, de amikor tőle várnám ugyanezt, hallgat, mint hal a szatyorban. És az a fiú, akit ő még mindig, vele volt neki valami komoly kapcsolata is, csak már hát véget ért. De persze ha azzal kezdi, hogy figyelj, én még nem zártam le ezt a témát ezzel a fiúval, még érzek iránta, akkor ez egy konkrét válasz, és bele se kezdek ebbe az egészbe. De amíg nem találok mást (és amíg úgy érzem van értelme), addig nem tűnök el az életéből véglegesen. (pedig nem vagyok az a fajta, aki a csalódás után tovább jópofizik. ) szerk.2.: délelőtt picit tudtam vele beszélni az oldalon keresztül. A szokásos hogy vagy mi újság kérdés után megkérdeztem ami igazán érdekelt engem: miért nem közölted velem már az elején, hogy a te szíved még mindig foglalt? Válasza: sajnálom, bocsánat, tényleg kellett volna. Erre én már nem tudok mít írni - írtam vissza -, vagyis tudnék, de nem tudom még érdekel-e bármi, ami velem kapcsolatos. Írandójának a lényege: bármit is írnák, őt nem tudja úgy foglalkoztatni, meghatni, mert még mindig azt szereti, ő kell neki. Azért leírtam azt, amit szerettem volna, de a válasza ma sem volt más: keress mást. Én már komolyan nem bírom, nem eszek, nem alszom, semmi kedvem az élethez. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jooker Posted Szeptember 22, 2008 Share Posted Szeptember 22, 2008 Hát hallod sajnállak nagyon,de velem is hasonló stori volt,csak annyi különbséggel h én junius óta nem tudom elfelejteni,nekem is sokszor életeröm sincs.Hülyeség aki az italt mondja felejtésnek én vezetek mindennap,hazamegyek és rugjak be?de egyszer csak fel kel kelni és akkor jön minden elő. A te esetedbe nem értem h a lánynak hogyha még van barátja,akkor mért mentel veled találkozni,mért keresett azon az oldalon pasikat.Valami náluk csak nincs rendbe ha ő ilyenre folyamodott.Azt tanácsolom h legyél figyelmes és márha tényleg nincs rendbe minden annál a kapcsnál akkor elöbb utóbb vége lesz és akkor csapj le rá ujból,de addig viszont ne keressd mert zaklatásnak veheti.És ha esetleg érzett irántad valamit akkor ujból szóba fog állni veled, ha nem akkor meg vége.Erre utóbbira van nagyobb esély mert amikor meglátott elsönek,valószinü csalódott abba amit ő elképzelt, azért maradt el a kézfogás és puszi meg azért nem érdeklödött irántad.Ezért is irtam h zsákbamacskás találkák ezek a társkeresö oldalak,mert igazábol ugy megyünk el a randira h még soha nem láttuk egymást/ a kép meg webcam ne adja vissza ugyanazt mint amit az életben látunk/,közbemeg az oldalon v msn-en szépeket és jókat mondtunk egymásnak. Addigis kitartás Kiiiiii érti a nőket!!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 22, 2008 Author Share Posted Szeptember 22, 2008 Az alkohol nem megoldás ja! Ha minden igaz, és ha lehet hinni neki, nincs már meg az a barátja, szakítottak, csak mégmindig érez iránta, kötődik hozzá érzelmileg. És azt se mondanám, hogy ő keresi a pasikat, épp fordítva! Nem, nem fogom keresni, már majd egy hete sms-t se küldök neki, sőt úgy döntöttem az oldalra se járok vissza. Ha majd hiányzom neki, vagy akar tőlem valamit keres. (Nehéz azt elhinnem, hogy napi szinten küldtem neki a kedvesebbnél kedvesebb smseket, legtöbb lány már elolvadt volna tőle ő meg: eleinte még válaszolt "míly költői vagy" de már semmit nem ír, és nehéz elhinni, hogy nem hiányzik neki, hogy nem írok semmit. ) Márpedig mit írjak, ha úgysem válaszol. Ha fel akartam hívni, figyelj most ne, itt van hugi. Kb kétszer hallottam a hangját telefonon keresztül (harmadik akkor volt, mikor találkoztunk, s felhívott, hogy pontosan hol van), második alkalommal szinte úgy el tudtunk beszélgetni, mint ha száz éve ismertük volna egymást, egyfolytában csacsogott, be nem állt a szája, nevetett. Aztán napokig semmi. Abban megint csak nem hiszek, hogy nem tetszenék neki, mivel egyrészt azt mondta, hogy őneki már legkevésbé a külső számít, a belső értékekre figyel. Másrészt többször is megdícsérte a képeimet, valamint a randi alapján szimpatikus voltam neki. Csak az van, amit mondott is és már én is tudom, van az a valaki még mindig a szívében, s amíg ő ott van, nekem, s senki más számára nincsen hely. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 22, 2008 Share Posted Szeptember 22, 2008 szerintem hagyd a fenébe. még akkor is hagyjad, ha neaggyisten ő keresne. szerintem ha ezek után még felhívna, az olyan "ha nincs ló, jó a szamár is" szitu. az meg neked nem lesz jó szerintem. kész, felejtsd el... egyébként is: miért nem keresel valakit, aki közelebb lakik? nem a saját lépcsőházatokra gondolok, de mondjuk városon belül, vagy mittomén. többet is láthatnátok egymást, és mégsem zsákbamacska Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zoltán777 Posted Szeptember 22, 2008 Share Posted Szeptember 22, 2008 Ilyen lányok felejtősek, egyszerüen ne gondolj rá, ne foglalkozz vele, gondolj arra h erkölcsileg defektes, gyorsan túl leszel rajta!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 22, 2008 Author Share Posted Szeptember 22, 2008 Kösz kösz a hsz-eket. Talán mert helyben nem jön össze senkivel, és a választék se túlzottan nagy. Mert mennék már innen a fenébe, de ahhoz kellene valaki, akivel közösen lehetne vállalni ilyen dolgokat. "ló nincs, jó a szamár is" kösz enisz, ezen elgondolkodtam! Akkor is kellene valaki aki segít elfelejteni, mert magától nem fog elmúlni, és ha nem segít senki, akkor nem fogom elfelejteni. Nekem mindig kellett egy másik lány, nem azért, hogy az előző iránt érzett érzéseket átvigyem, hanem azért, mert ez a másik azért szép s jó, mert nem az, akiben már csalódnom kellett. Olyan új, és vonzó, stb. Remélem értitek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 22, 2008 Share Posted Szeptember 22, 2008 figyelj... én is így voltam vele, hogy soha nem lesz normális barátnőm (normális alatt értek külsőt és belsőt egyaránt) a lakhelyemen, legközelebb is csak pesten keresgéltem... aztán mitad isten? megismerketdtem egy csinos és okos lánnyal, aki ma a barátnőm... a legszebb az, hogy itt lakik a szemközti házban! (panelt kell elképzelni, kertesháznál ciki lenne nem ismerni a szembe szomszédot! ) szóval szerintem a környékeden is vannak olyan lányok, akik "alkalmasak lennének" a feladatra mindenesetre én szorítok! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anti0223 Posted Szeptember 23, 2008 Share Posted Szeptember 23, 2008 Hello!Hát elolvastam az üzenetedet,szerintem nagyon szomorú eset!Csak játszot asz érzéseiddel:@ Én visszavágnák valahogy.Én is most barátkoztam össze egy csajjal,de remélem nem esek bel ebbe a hibába:Vagyis remélem!Jó lenne ha beszélnénk! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 23, 2008 Share Posted Szeptember 23, 2008 szia trungs! honnan mentél egerbe? a bemutatkozásnak vannak alapvető szabályai, ezt a lány elmulasztotta, vagy a negatív meglepődés miatt kimaradt nála. nekem totál az jön le, hogy nem akart hozzád közelebb kerülni, és emiatt maradt meg a távolságtartó magatartás mellett, és emiatt nem akarta a verset sem elolvasni. a fényképet nem csodálom, hogy nem engedte, az olyan bizalmi dolog, és csak olyannak adja az ember akihez tartozik, azaz kapcsolata van vele. ezzel frankón vissza lehet élni. nekem személyes tapasztalatom volt, hogy volt egy haverom, akinek nem volt csaja, egyszer megmutattam magam, ő lelopta a fotót, és felrakta a telójára, és verte a nyálát, hogy én vok az ő csaja. erről ennyit. a mosoly azt jelenthette szerintem, hogy ari vagy ahogyan pedálozol, de én többet már nem akarlak téged látni. ez egyértelmű. az a baj, hogy őneki tetszhetett a te rajongásod, az, hogy magasztalod őt, hogy odavagy érte. lehet, hogy nincs is pasija, de mivel nem veszed a lekoptató illedelmes dumát, így kénytelen volt egy ilyen történettel elkábítani téged, de csak amiatt, hogy létrejőjjön már a kiábrándulási szakasz, mert addig nem hagyod őt békén. neked bejött a lány, de fordítva már nem volt igaz, ennyi és nem több. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Belami18 Posted Szeptember 23, 2008 Share Posted Szeptember 23, 2008 nos én azt tudom mondani, hogy örülj , hogy nem jött össze, nézd a jó oldalát, ha most összejött volna, mindig utazhatnál hozzá, sőt nem tudod , hogy hol lenne, nem lehetne ott veled, szoval részben jobb is , hogy nem jött össze hidd el, már maga abba beleunnál, hogy ennyit kéne utazni , hogy együtt legyetek, nekem is volt 1 hasonló szitu az életemben , és örültem, hogy nem jött össze, szoval szerintem 1 cseppet se bánd, lehet a közelben lenne jobb lehetőség, és szerintem lesz is , az elemzést az eddigi dolgokról , meg Szipi már megtette, szoval ahhoz már nem tudnék mit hozzátenni, max annyit, hogy reméljük tanulságos volt számodra , ez a történet, és legközelebb tudni fogok, hogy mit kell tenni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 23, 2008 Author Share Posted Szeptember 23, 2008 Kösztök az újabb hszeket. Rájöttem, minél több embernek elmondom a történetet, annál kevésbé zavar már! Bár vannak órák amikor még mindig eszembe jut. enisz? A szomszéd nője mindig zöldebb? (Nem kell mellreszívni, poénként írtam ) Lehet jobban szét kéne néznem a szomszédban. anti0223 Remélem megkaptad. Szipi: Egész közelről! Leírtaidhoz nem tudok mit hozzáfűzni, köszönöm. Belami18: Azért oly messze nem volt tőlem, hogy annyira sokat kellett volna utaznom, míg hozzá érek! Na meg ahogy fentebb is írtam, ő sem dolgozik már ott sokáig és annyira kötötten, tehát neki is idő múltával lett volna több ideje és lehetősége is találkozni velem. Csak ő nem így fogta fel, és nem akarta. Fejlemények: délután beszéltem vele az oldalon keresztül. Csak elköszönni mentem fel (az oldalon írkáló cimbiktől és tőle is),és még átadtam neki az utolsó versem virtuális formában, hogy elolvashassa, s megértse mit miért teszek. Aztán csak magyaráznom kellett és ő is csak azt mondta, amit eddig is, hogy keressek mást, majd találok szebbet, okosabbat, ő komolytalan az ilyen dolgokhoz stb stb stb, oltogatott rendesen. Elment a kedvem mindentől elköszöntem tőle is (ha akar, úgyis elér telefonon bármikor, de én már keresni nem fogom telefonon sem, nehogy zaklatásnak vegye ). Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 23, 2008 Share Posted Szeptember 23, 2008 na, akkor az volt, amit én megéreztem. de örülj neki, nem veszítettél semmit, nyertél egy tapasztalatot. legközelebb ne dőlj be ilyesminek. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zs0lt1 Posted Szeptember 23, 2008 Share Posted Szeptember 23, 2008 Hasonlo dolog velem is történt.Csaj felvett msnenre elkeztünk beszélgetni aztán mondta hogy igy szeret meg ugy szeret mondom neki ok küldött képet mondván hogy ő van rajta elhittem hülye fejemmel pár hét megismerkedés után mondja maradjunk csak barátok mert igy a távolság meg ugy a távolság(kb 5-10km-re lakunk egymással busszal max 10perc és ott vok)nah ok barátunk aztán megint "fellángolt benne a tűz" nyáron megint rá kezdett hogy igy szeret meg ugy meg minden mondom te is helyes vagy meg teccel is megbeszéltünk egy talit ott ahol én suliba járok nem volt aztán meg állomáson vártam ott sem volt ott rá kérdeztem msnen hogy miért nemvolt az állomáson erre ezt irta:"nem az vagyok akire te gondolsz drága nagyon benézted sőőőt a képen se én vagyok jo volt veled játszani jaa és láttalak mikor:É vártál "rám""" jóót nevettem ám elég szánalmas vagy h ennyire be tudsz dőlni mindennek naaa tiltáás felejtés".Nah ienkor lettem full ideg de teljesen elküldtem jó rendesen melegebb éghajlatra és belevertem egy nagyot a falba(azért a monitort kiméljük emberek )kérdezték is anyámék miért csináltam mondtam ideges vagyok!!!kb ennyi ha nem ide kapcsolodik akkor ezer bocsi :'(. Ui.:Már egy hónapja nem beszéltem vele letiltottam!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 24, 2008 Author Share Posted Szeptember 24, 2008 a bemutatkozásnak vannak alapvető szabályai Igen, ez valahogy kimaradt. Jó, ne pusziljon meg, de akkor is legalább a kezét nyújtotta volna előre bemutatkozáskor, ahogy illik. Nem voltunk vadidegenek egymás számára, mert valamennyire más sms-eken keresztül meg tudtunk ismerkedni egymással, és úgy gondoltam ő is várja a talit. Azt se mondanám, hogy nem tetszettem neki, mert akkor nem akart volna velem találkozni, és nem írta volna másnap az oldalon keresztül azt, hogy szimpatikus vagyok neki. Persze én is bele tudok magyarázni mindent. Pl volt egy olyan talim, hogy a csajt két órával azelőtt ismertem meg msnen, majd két óra dumcsi után taliztunk élőben, ő bemutatkozáskor előre nyújtotta a kezét, majd mondta a nevét, és puszit is adott és kért is! Hát igen, intelligencia kérdése is. Zs0lt1! A te történeted de rossz. Velem is volt hasonló, csaj smsekkel bombázott, itt találkozzunk, ott találkozzunk, harmadszorra mikor potyára mentem el, feladtam. De hogy vissza is írjon s ilyet, mint neked, na ilyen még nem volt velem, megértelek, hogy dühös voltál, hisz ez a minimum. <_< Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
astra1212 Posted Szeptember 24, 2008 Share Posted Szeptember 24, 2008 Hát ez a köszönés elég fura lehetett.,de én nem értem,hogy miért nem mondta neked,már a találkozástoknál,hogy ő valaki mást szeret... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tajti13 Posted Szeptember 24, 2008 Share Posted Szeptember 24, 2008 Hát haver... ez valahogy nálunk netes ismerkedőknél már megszokás, hogy így leráznak bennünket. El vagyunk nyomva, mert a neten csajozunk, bezzeg az egyik oszttársamnak minden összejön.... am nekem is van egy jellegzetes sztorim, de nem tudom, hogy érdekel-e benneteket Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 24, 2008 Share Posted Szeptember 24, 2008 zsolt1! nem semmi történet. észveszejtő, hogy némelyek más ember érzéseivel bánnak el így. annyira ostoba, hogy fel sem méri azt, hogy ezeknek a tetteknek milyen káros következményei lesznek. bezzeg ha vele csinálnák meg, akkor totál kiakadna. írtó szánalmasnak tartom az ilyeneket, szinte sajnálom őket, hogy ilyesmikre futja az értelmi színvonalukból. tajti13! mesélj....... szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 24, 2008 Share Posted Szeptember 24, 2008 Hát haver... ez valahogy nálunk netes ismerkedőknél már megszokás, hogy így leráznak bennünket. El vagyunk nyomva, mert a neten csajozunk, bezzeg az egyik oszttársamnak minden összejön... hát ezaz, nem neten kéne ismerkedni szerintem... ha olyannal "ismerkedsz neten" akit előbb ismertél személyesen, mint neten, akkor az még belefér. viszont msnen az ember nem magát adja. nem tudom ez mennyire érthető, de élőben, szemtől-szemben az ember teljesen máshogy viselkedik, mint interneten, leírt szavak mögött... próbálj meg egyszer élőben ismerkedni, valóban "nehezebb" pár fokkal mint neten, de ha összejön, akkor jobb is (saját vélemény/tapasztalat) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 24, 2008 Author Share Posted Szeptember 24, 2008 astra1212! A köszönés? Ja...van aki puszilkózós fajta, van aki nem. De hogy még a kezét se nyújtja... Az exes témáját... nem értem én se, miért nem lehet tiszta lappal játszani. Ha én őszinte vagyok valakivel...az a minimum, h a másiktól is elvárom. Nem értem... vagyis de, mert játszik...de tudod kivel játszon... tajti13! Ja jól mondod! Nekem is van csomó ismerősöm, akinek onnan jött össze. Én eleget koppantam már netes randikon, hogy megtanuljam, nem kell többet olyan, és arra az oldalra sem ismerkedni mentem fel, csak unaloműzősből beszélgetni emberkékkel. Azért elmesélhetnéd a történeted, érdekelne! (Legalább addig se gondolok az enyémre. ) enisz! Ismerkedni bárhol lehet, és bármikor! Nincs helyhez kötve, vagy időponthoz. Munkahelytől kezdve a villamoson keresztül a discokon át az internetig. Egyesek bárhol be tudnak csajozni, míg mások nem, vagy sehol sem. Neten keresztül egyrészt kényelmesebb, másrészt szinte mindenki ezt csinálja már a XXI. században, s sokaknak össze is jön! Engem meg legtöbbször ott talál meg a szerelem, ahol nem is gondolnám. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
matu Posted Szeptember 24, 2008 Share Posted Szeptember 24, 2008 trungs: Nekem jóval "gázabb" szitu volt jó pár évvel ezelőtt, amikor az msn még "ovicipőben" járt. Az "örök" klasszikus levelezés, majd sok telefonos társalgás után eldöntöttük találkozni fogunk. Semmi nem utalt a másik esetleges "tartózkodó" magatartására, de "Ő" egyszerűen nem jött el a saját városában megbeszélt találkára, (kb. 1,5 órát vártam rá,majd visszautaztam) s utánna a magyarázkodásakor jöttem rá, hogy csak a "körbelengés" kell neki. Többet már nem kerestem a társaságát... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Szeptember 24, 2008 Author Share Posted Szeptember 24, 2008 matu! Velem is volt már hasonló, csak az helyben volt. Gyere ide, oda ekkorra, akkorra, én ott ő sehol. De hogy te még el is utazol és úgy nem jön el. Ahhoz már pofa kell! A "körbelengés"-t ő is élvezi nagyon ja. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Szeptember 28, 2008 Share Posted Szeptember 28, 2008 trungs története: Elképesztő. tajti13, meséljél már! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ady19 Posted Október 4, 2008 Share Posted Október 4, 2008 Hát haver... ez valahogy nálunk netes ismerkedőknél már megszokás, hogy így leráznak bennünket. El vagyunk nyomva, mert a neten csajozunk, bezzeg az egyik oszttársamnak minden összejön.... am nekem is van egy jellegzetes sztorim, de nem tudom, hogy érdekel-e benneteket én is kíváncsi lennék a történetedre, mert az ilyenekből mindig lehet tanulni... <_< Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.