Millye Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 A vásárlóknak egyre fontosabb, hogy amit fogyasztanak, az egészséges legyen, igaz ez az üdítőkre is. A Coca Cola és a Pepsi ezért most vitaminokkal hígítja a szintetikus löttyöket. Komoly bajban van az amerikai üdítőipar. Persze olyan komoly bajban nincs, mert évente 68 milliárd dolláros piacról van szó, de hosszú idők óta tavaly először nem nőtt a legnagyobb gyártók forgalma. Az okok között szakértők szerint első helyen szerepel a vásárlók bizalmatlansága. Egyre több, egyre jobb Az utóbbi években a természetes alapanyagokból készül egészséges termékek kerültek a középpontba, a zöldteák és ásványvizek korában nehéz eladni a cukros löttyöket. Még rosszabb helyzetben vannak a cukormentes üdítők: bár a gyártók előszeretettel hirdetik egészségesnek, valójában senki sem veszi be, hogy a szintetikus édesítők jót tesznek a szervezetnek, pusztán azért, mert alacsony a szénhidrát-tartalmuk. Ezzel együtt a cukormentes üdítők aránya folyamatosan nőtt, a 2005-ös 24,7 százalékról 2006-ra 30 százalékra, de elsősorban azért, mert az embereknek elegük lett abból, hogy rohadt kövérek. Most viszont valóban egészséges italokkal próbálkoznak a gyártók. Már voltak ilyen kísérletek, a 2004-es 7Up Plus egy alacsony kalóriatartalmú, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított ital volt. Most ugyanez jön, kólában. A Coca Cola az egészségesnek mondott Diet Coke Plus-szal lép piacra, míg a Pepsi Tavának nevezi hasonló italát. A Pepsi újdonsága nem kóla lesz, hanem egzotikus ízekből kotyvasztott, B3, B6 és E-vitaminnal dúsított ital. Arról nincs hír, hogy a javarészt szintetikus anyagokból, állományjavítókból, különféle E-kből álló folyadék mennyivel lesz egészségesebb, ha ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsítják, mindenesetre a két nagy gyártó bepróbálkozik. Még idén megjelennek az új italok, ugyanazon az áron, mint most is forgalmazott társaik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bunfi Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 egészséges kóla: répakóla, brokkolikóla, uborkakóla... stb. de ki vesz ilyet? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kacsusz Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Azért kíváncsi leszek milyen új termékekkel állnak elő Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
break Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 na ez érdekes ... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hunreal Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Érdekes. Majd ha kijön, akkor megkóstolom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Én szeretem a természetes dolgokat tartalmazó italokat ezért ezt sem hagyom ki...De mondjuk Coca-Cola meg Pepsi... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Danny_Poland Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 sztem ennek nincs tul sok értelm... mert attol sztem nem fog senki meghízni, vagy akár meghalni, h gépezés közben vagy buliban kólát iszik!!! Ennyi erövel alig ihatnánk vmit, mert pl.: a szn-dioxiddal dusított asványvízböl a CO2 elfoglalja a véráramba az oxigén helyét és bekerülve a sejtekbe elpusztítja azokat (vagy legalábbis megkárositja!) na ennyit az egészségröl!!! Jah, jut eszembe a kajákrol ne is beszéljünk... csak pl.: chips, porlevesek, átcimkézett hús, estébé.!!! Jó étvágyat! Élejetek egészségesen!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Apunk Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Hát erre nagyon kiváncsi vagyok én is. Mit fognak kitalálni? Hogy oldják meg? Ha szénsavasak lesznek ezek a cuccok nem az igaziak az tuti. Mondjuk nekem nincs semmi bajom a kólával. Mivel fontos alapanyaga egy keveréknek. Nevezetesen a vadász. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kissember Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Szerintem ez viccnek sem utolsó! De most komolyan ha bele gondolunk hogy mit is tartalmaz a kóla akkor könnyen megállapíthatjuk ,hogy végül is amit iszunk az nem más mint cukrozott tömény méreg. Most meg azt mondják egészséges lesz. Ennyi erővel a cigaretta meg tisztítani fogja a tüdőnket. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 Baromság! Két verzió lehetséges: 1. annyira kevés vitamin lesz ezekben az üdítőkben, hogy csak reklámfogásnak lesz jó, meg a sok buta ember elhiszi majd, hogy egészséges 2. sok vitamin lesz benne... ebben az esetben ha sokat iszik belőle valaki, akkor még vitaminmérgezése is lehet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac69 Posted Március 13, 2007 Share Posted Március 13, 2007 És az lesz a neve , hogy VITACOLA ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.