tibiole Posted Január 29, 2005 Share Posted Január 29, 2005 Nokia 7260 A vagány Szerkesztőségünkben járt a Nokia három új divattelefonjának egyike, a 7260-as. A vagány készüléket használva és környezetünknek mutatva alapvetően kétféle nézettel találkoztunk: vagy nagyon bejött valakinek, vagy pedig nagyon nem. Nincs középút. Merész külső A Nokia 7260-as elsődleges dizájneleme az S alakban lévő billentyűzet, mely vonalai egészen a készülék hátoldaláig elérnek. Az ezüst billentyűzet a fehér és a fekete készülékházon is nagyon mutatós, és ezt az éjszakai piros megvilágítás tovább tetézi. Őszintén szólva engem hidegen hagyott a 7610-es elemekből építkező "merész, Greta Garbo időkből merített art deco dizájn". Az ordító műanyag elemekből összerakott készülékház nekem cseppekben sem juttatja eszembe az eleganciát és az önmegvalósítást, mint olyant, inkább az 5110-es régi jó Nokiákra anno gyártott és kapható lenyitható tuning előlapok korszakát idézi. A 128 x 128-as, 65 ezer színmélységű kijelző jó, hasonlóval találkozhatunk egyébként a 3220-as vagy a 6230-as készülék esetében is. Igaz, a színmélységek a menü megjelenítésekor nem nagyon mutatkoznak meg, ugyanis a 7260-as menüje is új dizájnt kapott, és ebben leginkább a szürke szín dominál. Szokásos funkciók A felújított menü megjelenés mellett legszívesebben csak felsorolnám az egyes elérhető szolgáltatásokat, ugyanis az eddig a GSM Portálon megjelent több mint 60 Nokia készüléktesztben legalább már húszszor leírtuk ezen funkciókat. A 7260-as belsője leginkább a 3220-as típushoz hasonló, a két modell szolgáltatáskínálata 99 százalékban egyezik. A telefonkönyvben 1000 nevet tárolhatunk, a már-már szokásos több szám, e-mail cím és egyéb mellett a neveknél megtalálható a nevek figyelése menüpont is, ami nem más, mint a "jelenlét-funkció". Sajnos, ezt még Magyarországon egyik szolgáltató sem támogatja. Fotót rendelhetünk a nevekhez, csoportokba rendezhetjük őket, A nevek mellett egyébként 50 SMS-t is tárol a telefon, a maximum 100 kilobájtos MMS-ekből pedig a memória erejéig - azaz 2,5 megabájtig - tudunk tárolni a telefonban. A 7260-as flash-SMS-ek küldésére is képes, melynek segítségével egyes üzeneteinket másik telefonra úgy küldhetjük el, hogy az egyből a kijelzőn jelenik meg és nem kerül bele a készülék memóriájába. Mindezeken kívül instant messaging funkció is van a telefonban. A beépített VGA kamera képeinek minősége megfelelő, a 7260 a képeket a Galéria menüpontban tárolja. Ahogy azt már a Nokiától megszokhattuk, lehetőségünk van a kép minőségének beállítására, valamint háromféle mód is választható a fotózáshoz. A rendelkezésre álló memória erejéig videókat is rögzíthetünk, a képek és felvételek a 6230-asban is található optika azonossága miatt nem változtak az elődökhöz, márkatársakhoz képest. A hangtár jó, a csengőhangok pedig tovább bővíthetők, vagy a rádióból felvett részletekkel, vagy pedig a GPRS kapcsolat és a WAP 2.0 böngésző segítségével letöltött - vagy infrán, kábelen feltöltött - polifonikus szólamokkal. Nagyon hasznos elem az FM rádió, hiszen unalmasabb időben jól jön a zene. 20 állomást lehet elmenteni benne, a vételi minőség jó. A WAP böngésző gyors, nyolc sor megjelenítését teszi lehetővé. Az xHTML-támogatás már természetesnek számít. A piros gomb lenyomását követően ugyan bontja a kapcsolatot, de az utolsó oldalt tárolja. A készülékből hiányzik a Bluetooth, de a többi adatátviteli technológia - EDGE, GPRS, IrDA, HSCSD - megtalálható benne. Összegzés A Nokia három divatkészüléke - 7260, 7270, 7280 - közül éppen a 7260-as a "legtelefonosabb". A vagány külső egy alapfunkciókban gazdag, ám újdonság nélküli belsőt takar. Az alapcsomagban található Li-Ion akkumulátor nagy jó, akár 4-5 napig is elmegy napi 30-40 perc beszélgetéssel, a rádióhallgatás és egyéb funkciók intenzívebb használatával azonban 2 napot tudjuk egy feltöltéssel használni. Ha fontos a feltűnés - akkor ez a telefon nem fogja tulajdonosát cserbenhagyni. By: GSMPORTAL Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
soki Posted Augusztus 7, 2006 Share Posted Augusztus 7, 2006 NEKEM IS ILYENEM VAN! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.