PrinceCherry Posted Július 28, 2008 Share Posted Július 28, 2008 A madár jól láthatóan különbséget tud tenni sok és kevés között: mindig abba a rejtekhelybe sétált be, amelyikben több eleséget remélt. Az új-zélandi foltos cinegelégykapónak meglepően jó érzéke van a számokhoz. A wellingtoni Victoria Egyetemen végzett kísérletekben a madarak mindig azt a rejtekhelyet választották, ahol a legtöbb kukac volt elhelyezve. A brit Természettudományi Akadémia hírlevelében publikált tanulmányukban Simon Hunt és munkatársai tizennégy, Új-Zéland északi szigetén honos, foltos cinegelégykapót vizsgáltak. Ezek a madarak vadon élnek, de nem félnek az embertől, még kézből is esznek. A kísérlet során egy ág két mesterséges odvában helyeztek el különböző mennyiségű kukacot úgy, hogy a madarak lássák. Az odúkat ezután tetővel látták el. Összesen nyolc számkombinációt teszteltek. Meglepő módon a madarak nagy valószínűséggel a több kukacot tartalmazó rejtekhelyet választották. Amikor az egyikben egy, a másikban két kukac volt, a találati ráta kilencven százalék volt. A kettő a hárommal, három a néggyel illetve a négy a nyolccal szembeni kombinációk esetében még mindig nyolcvan százalékosan a több kukacot rejtő odúra esett a választás. Csak a magasabb számoknál, például hat és nyolc kukacnál választották véletlenszerűen mindkét odút. Egy másik kísérletben bebizonyították a kutatók, hogy a madarak tényleg számolnak. A madarak szeme láttára rejtették el a kukacokat, de azok egy része eltűnt egy rejtett csapóajtón keresztül. A vártnál tehát kevesebb kukacra bukkantak a cinegelégykapók. Továbbkerestek, és vártak, ha a zsákmány egy része eltűnt. Amikor a kutatók két kukacot mutattak, de csak az egyiket adták oda, négyszer annyi ideig vártak a madarak, ha csak egy kukacot mutattak nekik, és azt meg is ehették. Figyeltek tehát, és számolták a kukacokat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vakond93 Posted Július 30, 2008 Share Posted Július 30, 2008 hát ez sztem eléggé egyszerű és kevésbé meglepő hír... több kukac=több kaja=nem pusztul éhen Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.