Jaks Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 Mindenkinek egyértelmű, hogy a bekapcsolt tévé, mosógép, egyéb háztartási készülék áramot fogyaszt, de azt kevesen tudják, hogy ezek a masinák akkor is használnak energiát, amikor épp nem üzemelnek; ki vannak ugyan kapcsolva, de a konnektorból nem húzták ki őket.Nem is olyan egyszerű meghatározni, hogy mikor nem üzemel egy készülék. Például a tévénézés után távirányítóval kikapcsolt készülék valójában üzemel és energiát fogyaszt. Nem túl sokat, úgy 10-20 wattot, de sok kicsi sokra megy. Ha nem távirányítóval kapcsolják ki a tévét, hanem a készüléken a kikapcsoló gomb segítségével, akkor az előző állapothoz képest csökken az áramfogyasztás, de még így sem lenne nulla a tévé villanyfogyasztása. Ez ugyanis csak akkor érhető el, ha készüléket kihúzzák a konnektorból. Ugyancsak jó példa a mobiltöltő, amelyet ha használat után sem húznak ki a konnektorból, közel ugyanannyi áramot fogyaszt, mintha még töltené a telefont. Az említett példák a standby (készenléti) és az úgynevezett off mód(üzemen kívüli) áramfelhasználás jelentőségére világítanak rá. Egy az Európai Unióban 2005-ben készített felmérésből kiderül, hogy a 25 tagállamban 3,7 milliárd olyan készülék volt használatban, amely standby vagy off állapotban áramot fogyasztott. Ez az áramfogyasztás 20 millió tonna széndioxid-kibocsátással egyenértékű energiafelhasználás, euróban kifejezve pedig 7 milliárd euró (1629 milliárd forint) energiaköltséget tett ki - hívta fel a figyelmet közleményében a CECED (a háztartásigép-gyártók európai szervezete) Magyarország Egyesülés. Az EU előzetes számításai szerint 2020-ra a standby vagy off-mode állapotban áramot fogyasztó készülékek száma 4,6 milliárdra fog nőni. Ezért az Európai Bizottság idén júliusban döntött a háztartási és irodai elektronikai készülékek úgynevezett standby energiafelhasználását korlátozó követelményrendszer bevezetéséről. A döntés értelmében a szabályozás két lépcsőben lép majd hatályba: első lépcsőben, a hatályba lépést követő 1 év múlva (várhatóan 2010-ben) a piacra helyezett készülékek off-mode és újraaktiválási standby energiafelhasználása 1 wattra, az információs standby funkció energiafelhasználása 2 wattra csökkentendő, majd ezt követő 3 év múlva (várhatóan 2013-ban) ezek az értékek a felére - tehát 0,5 és 1 wattra - csökkennek. Ez 2020-ig összességében 77,6 millió tonnával kevesebb széndioxid-kibocsátást és 26,6 milliárd euró (6182 milliárd forint) költségmegtakarítást eredményez Európában - közli a CECED Magyarország Egyesülés. mti Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 A standby módot egy nagy fszságnak tartom minden készüléken, ami nem tesz semmit, amíg be nem kapcsolják. A pc-t is áramtalanítom mindnig... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Takony Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 Én a gép kikapcsolása után "kinyomom" azt a piros kapcsolót, a hosszabítónál.Ki is kéne húzni? Mondjuk fél pillanat az egész, de nekem a konnektorom egyik fele kivan jőve a falból. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 A hosszabbítós kikapcs elég Azért ha biztosra akarsz menni, a biztosítéktáblánál kattints mindent le Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 ezen azért érdemes elgondolkodni..mondjuk nálam mikor itthon vagyok akkor éjjel nappal megy a gép de mikor elmegyek dolgozni akkor kikapcsolom és még a konektorból is kihúzom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Július 16, 2008 Share Posted Július 16, 2008 Én mondjuk a mobil töltőt nem szoktam kihúzni.... ez biztos hiba A gépnél nálam is az elosztó gombjára taposás működik. TV-nél necces, mert szerintem az emberek 99%-a csak távirányítóval kinyomja és jól van. Nem szokásom kihúznia konnektorból... fura lenne Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Destro Posted Július 17, 2008 Share Posted Július 17, 2008 Én a szobámban északára mindent kihúzok ja csak majdnem mindent a moniztort nem de a gépet a hangszórót és a tv-t igen az jó lenne ha levinnák az új készülékeken a készenléti fogyasztást, de szerintem ilyen dolgoknak miknt a tv és a gép nincs is szükségük ilyenre, szerintem... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hhPr3no Posted Július 17, 2008 Share Posted Július 17, 2008 én mobiltöltőt nem húzom ki, hosszabíton lenyomom a piros gombot, így van ez a géppel is, de 3 tv van a házban, ebből 2 standby módban szokott csak kikapcsolva lenni... és egy nagy plazma tv annyit fogyaszt mint egy kisebb is? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
RED 659 Posted Július 17, 2008 Share Posted Július 17, 2008 én a mobiltöltőt mindig kihúzom, elég fura lenne ha ott lógna a konnektorból úgy hogy nem használom. a TV-t és a gépet soha nem húzom ki. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
php Posted Július 17, 2008 Share Posted Július 17, 2008 A mobiltöltőt én is kihúzom, de a gépem mindig be van dugva Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bulgar Posted Július 17, 2008 Share Posted Július 17, 2008 Hi! Sokan nem tudják, hogy a régebbi tv-ken csak a főkapcsoló bekapcsolásakor indul el a képcső demagnetizálás. Csak a digit óráim mennek 24-ben. Ill. a céges gépemet 1x hagytam készenlétben -> reggelre táp odakúrt, csak a cpu élte túl. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
morze Posted Július 18, 2008 Share Posted Július 18, 2008 Ha 1 készülék fogyaszt 10-20wattot, akkor 10 készülék (nálunk 10-nél több készülék van bedugva a konnektorba) 100-200wattot (!) is fogyaszthat. Egyébként eddig is tudtam, hogy kikapcsolt állapotban is fogyasztanak áramot a készülékek, de nem gondoltam, hogy ilyen "sokat". Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ezittez Posted Július 18, 2008 Share Posted Július 18, 2008 őhm.. nem olvastam végig a cikket, sem egyik hozzálst. de... nekem mindíg azon jár az eszem, hogy mivan ha akkor is fogyasztjuk az áramot, amikor semmi nincs bedugva a konnektorba.. nem húz ívet az igaz, de valamilyen módon csak piszkálják egymást azok a kicsi lukak. XD remélem értitek mit mondok. lényeg, hogyha erősebben piszkálnák egymást, akkor ív lenne a konnetroban lévő két kis luk között. de nincs.. mivel gyengén piszkálják egymást. aki érti az reagáljon. XD am ez csak az én véleményem. mert kb 1 hónapja ezen filózok. XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
goldmen Posted Július 18, 2008 Share Posted Július 18, 2008 ez érdekes mikor bekapcsolom a gépet ,de csak a elosztó kapcsolóját rakom on-ra de magát a gépet nem kapcsolom be., ha van benne pendrive magától világit a jelzés hogy áram alatt van már mint a pendrive... pedig magát a pc-t be se kapcsoltad... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bulgar Posted Július 19, 2008 Share Posted Július 19, 2008 Azért csak óvatosan! A magyarországon érvényben lévő ferengi törvények értelmében: Kevesebb fogyasztás -> Kevesebb profit -> Profit emelés -> Drágább szolgáltatás -> Többet fizetni kevesebb szolgáltatásért. Magyarul pazarolni kell. Nálunk ugyanez volt a vízzel. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
battila90 Posted Augusztus 1, 2008 Share Posted Augusztus 1, 2008 őhm.. nem olvastam végig a cikket, sem egyik hozzálst. de... nekem mindíg azon jár az eszem, hogy mivan ha akkor is fogyasztjuk az áramot, amikor semmi nincs bedugva a konnektorba.. nem húz ívet az igaz, de valamilyen módon csak piszkálják egymást azok a kicsi lukak. XD remélem értitek mit mondok. lényeg, hogyha erősebben piszkálnák egymást, akkor ív lenne a konnetroban lévő két kis luk között. de nincs.. mivel gyengén piszkálják egymást. aki érti az reagáljon. XD am ez csak az én véleményem. mert kb 1 hónapja ezen filózok. XD Elvileg ha nincs zárt kör akkor nem fogyaszt. Mivel ívet se húz, mert nincs elegendő feszültség benne így nem fogyaszt. De mivel a párhuzamos vezető egy kondenzátor így fogyaszthatna, de nem, mert ahhoz ki kell sülni-e ami csak így nem megy! Amúgy a hűtőt húzzátok ki az fogyaszt állandóan Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HungAryan20 Posted Augusztus 1, 2008 Share Posted Augusztus 1, 2008 Így van, ahogy battila90 írta. Ebből következik, hogy a mobiltöltő sem fogyaszt semmit, ha nincs rádugva telefon. Mivel nincs zárt áramkör. Azok a készülékek fogyasztanak, amelyiknél van úgynevezett standby vagyis készenléti áramkör. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kiwarrior Posted Augusztus 1, 2008 Share Posted Augusztus 1, 2008 fogadjunk, hogy az ötletet a ma délutáni Sláger Rádió adásából vetted amúgy én mivel nem vagyok nagy fizikus, úgy gondolom, hogy az fogyaszt kikapcsolt állapotban, ami melegszik. mondjuk az asztali lámpával nemtom mi a helyzet, az éjjel-nappal be van dugva. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HungAryan20 Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Asztali lámpában sincs készenléti áramkör, simán egy kapcsolóval választod le a hálózatról. Ez ugyanolyan, mint a konnektorból való kihúzás. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
battila90 Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Így van, ahogy battila90 írta. Ebből következik, hogy a mobiltöltő sem fogyaszt semmit, ha nincs rádugva telefon. Mivel nincs zárt áramkör. Azok a készülékek fogyasztanak, amelyiknél van úgynevezett standby vagyis készenléti áramkör. Ez nem igaz amit írtál. Én az üres konnektor gondoltra válaszoltam. Te félreérted. A telefontöltő fogyaszt ha be van dugva, de nincs rajta teló! Mert van benne egy trafó és az fogyaszt! A trafó 2 tekercsből áll amit 1 vasmag köt össze. Ha nincs rádugva teló, akkor is fogyaszt, mert a primer oldal még 1 zárt kört alkot! Csak kisebb áramot vesz fel. A TV-nél is ez a helyzet standby módban. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HungAryan20 Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Elnézést, ezt valóban kifelejtettem a számításból. Igazából én csak ezt az idézetet akartam cáfolni, mert úgy gondolom ez tényleg nem így van: Ugyancsak jó példa a mobiltöltő, amelyet ha használat után sem húznak ki a konnektorból, közel ugyanannyi áramot fogyaszt, mintha még töltené a telefont. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Egyértelmű hogy a tévé kikapcsolt állapotban is áramot fogyaszt.. különben hogy tudnánk távirányítóval bekapcsolni? Amúgy a TV-t nem szoktam kihúzni, a mobiltöltőt igen, de néha ott marad amikor sietek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 az a lényeg, hogy nem kell mindig mindent bekapcsolni, de amúgy azért kihúzni én se szoktam a dolgokat... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Nekem sincs kihúzva semmi... néha a töltőt is befelejtve hagyom az akkor nemjó akkor mostmár kihúzom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
battila90 Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 Én se nagyon húzok ki semmit csak a teló töltőt meg a gépet néha. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szogyenyi Posted Augusztus 2, 2008 Share Posted Augusztus 2, 2008 nálunk is mindig bedugva van hagyva a mobiltöltő. nem is tudtam h az is áramot fogyaszt így. ha fogyaszt egyyáltalán. a többit tudtam. mi csak a kinti TV-t húzzuk ki, na meg én a PS-emet ha már nem jáccok vele Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Augusztus 3, 2008 Share Posted Augusztus 3, 2008 Micsoda fizikusok vannak itt, le a kalappal! Mobiltöltőt én is mindig kihúzom, már rég tudtam, hogy akkor is fogyaszt ha be van dugva telefon nélkül! Standby üzemmódban műxik a tv-m, a video, a hifim. A gépet kikapcsolom, ha nem használom, igaz a monitorom készenlétiben csak 1 wattot fogyaszt, ellentétben a tv és hifi és video . Áramtalanítani, lekapcsolni az elosztót csak akkor, ha huzamosabb ideig nem vagyok itthon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gabor514 Posted Augusztus 3, 2008 Share Posted Augusztus 3, 2008 Én ha nem használom a gépet, a házimozit, akkor az elosztót lekapcsolom. Általában este lefekvés előtt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somakoma Posted Augusztus 4, 2008 Share Posted Augusztus 4, 2008 Én is kiszoktam húzni a cuccokat néha, pont a takarékoskodás végett... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.