Jump to content
PirateClub.hu

Die Hard V


Grounder
 Share

Recommended Posts

Die Hard 5

 

 

Aki eddig azt hitte, hogy a Die Hard 5 filmekről már minden bőrt lenyúztak, az a legújabb hírek szerint tévedett. A minap Bruce Willis egy világos pillanatában, vagy inkább lányos zavarában elszólta magát: lesz Die Hard 5. Az egyik szemfüles riporter kérdésére, miszerint a legújabb Die Hard film lesz-e az utolsó, Bruce a következőket válaszolta: [...]

 

 

"Nem hinném. A Fox berkeiben szó van arról, hogy még egy készülne. Én azonban csak akkor vállalom, ha Len rendezi, Maggie Q is szerepel benne, valamint természetesen Justin is. Nélküle nem működne. Majd megkérdezték tőle, hogy megnézte-e a korábbi Die Hard-filmeket. ?Közvetlen a mostani rész forgatása előtt néztem meg a filmeket. Az első nagyon tetszett. A második és harmadik résztől nem voltam elragadtatva. Azt mondtam magamban, ezt nem és nem csinálom. Az volt a szabály, hogy megtiltottuk magunknak, hogy én-vonatkozóak legyenek a történetek. Ha megnézzük a második részt, láthatjuk, hogy kib?tul tele van vonatkozásokkal az előző részhez. Ez szar, utáltam. Ez nagyon nagyon csúnya dolog. Nem is tudom, úgy értem, élveztem, amikor kiugorhattam a helikopterből és a repülőgép szárnyára léphettem. De nekem meg kellene néznem még egyszer a filmet, hogy elmondhassam, volt-e bármi benne, amit kedveltem." ? nyilatkozta az 52 éves sztár.

Link to comment
Share on other sites

hát ezsem lepett meg igazán:(a négy nagyrobbanása miatt sem) meg Willis azt nyilatkozta a négy után nemsokkal hogy Mclain (tom nem így kell írni) 1-4 fokozatosan ugymond nagyobb/több dolgokat /embereket mentett meg míg ugye a négybe egész amerikát és ezután azt nyilatkozta hogy még a világot egyszer megmenti aztán Mclain Nyugdíjba vonul vagy vmi hasonlót Szal ezt viszont nagyon várjuk

Link to comment
Share on other sites

Én nagyon örülnék egy új Die Hard-nak. Tényleg egyre több embert mentett meg, nekem kimondottan a 2. nem tetszett a többi szerintem tényleg jó volt. Vannak benne bakik de ettől eltekintünk hisz nagyon eksönös filmek. Én 2011-12-re várom az újat.

Link to comment
Share on other sites

  • 10 months later...

Sziasztok!

Hát pont az volt a jó benne szerintem, hogy itt van ez az "öregúr" ez a vén fószer, aki szétrúg minden "f@szkalapot"

Már a háromban is azért tetszett Bruce Willis alakítása, mert elég jól játszotta a másnaposat és ilyen hátrányokkal

indulva is ekkora király. Kétségtelen, hogy csak neki áll jól John McClane szerepe és ez a - Majd én megmutatom,

hogy velem nem lehet packázni!- viselkedésmód. A 2. rész meg szerintem azért nem lett akkora csúcs, mert a film

inkább szólt a terroristákról meg az egész repülőtérről, mint John tökös lépéseiről...

Üdv

Link to comment
Share on other sites

hát ezsem lepett meg igazán:(a négy nagyrobbanása miatt sem) meg Willis azt nyilatkozta a négy után nemsokkal hogy Mclain (tom nem így kell írni) 1-4 fokozatosan ugymond nagyobb/több dolgokat /embereket mentett meg míg ugye a négybe egész amerikát és ezután azt nyilatkozta hogy még a világot egyszer megmenti aztán Mclain Nyugdíjba vonul vagy vmi hasonlót Szal ezt viszont nagyon várjuk

Ha az utolsó rész lényege az lenne , hogy megmenti a világot akkor elég lesz csak az ARMAGEDDON-t átnevezni és újra leforgatni :lol:

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 2 weeks later...
  • 4 weeks later...
  • 5 months later...

Jöhet a Die Hard 5

 

A Die Hard-fanok elégedetten dőlhetnek hátra a karosszékben: Bruce Willis tegnap délután a washingtoni Woodley parkban a néhány hét múlva debütáló Die Hard 4 - Legdrágább az életed-et népszerűsítette éppen, amikor a színpadon állva elkottyantotta a mikrofonba, hogy a stúdió már a sorozat ötödik részét tervezgeti. A riporter azt kérdezte Willistől, a június 27-én mozikba kerülő negyedik rész vajon az utolsó lesz-e, mire Willis a közönség nagy meglepetésére azt válaszolta, nem.

 

 

20070602diehard4.jpg

 

"Nem, nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó. A Fox már a következő részről tárgyal. Megmondtam nekik, hogy csak akkor megyek bele, ha Len (Wiseman, a Die Hard 4 rendezője - a szerk.) csinálja azt is. És ha Maggie Q is benne lesz megint" - mesélte Willis, aztán ránézett Justin Longra, aki a legújabb részben John McClane ifjú segítőjét játssza, és gyorsan hozzátette: "Ó, igen... és persze Justin. Nélküle nem megy". Bruce Willis aztán nosztalgiázni kezdett. "Huszonegy év telt el az első rész óta. Láthattok benne harmincegy évesen és láthattok most, ötvenkét évesen is. Vannak pillanatok az új filmben, amikor észrevehetően kicsit lassabban pattanok fel a földről, mint annak idején" - utalt a sebesen múló időre a mindenkori John McClane.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 3 weeks later...
2011-ben kezdődik a Die Hard 5 forgatása


A harmadik Die Hard után elég sokat kellett várni a következő részre, a negyedik szépen hozott a kasszáknál, a stúdió látta, hogy van még erő ebben a franchise-ban, így felvetődött a folytatás lehetősége. Bruce Willis is benne lenne, de nem igazán hallhattunk arról, hogy valaki írná a forgatókönyvet. Willisszel nemrég az MTV Newsnak sikerült beszélni a Cop Out sajtókonferenciáján, az akciósztár pedig azt mondta, hogy jövőre látnak hozzá az ötödik Die Hard forgatásához. Willis megjegyezte, hogy a legutóbb epizód direktorát Len Wisemant ültetné a rendezői székbe.

A Drágán add az életed a Nakatomi toronyházban játszódott, a Még drágább az életed cselekménye egy repülőtéren környékén zajlott, Az élet mindig drága címre hallgató folytatásban pedig New Yorkban szaladgált Willis, míg a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életedben már az USA léte volt a tét. Mi lesz az ötödikben? Willis kikotyogta, hogy világszintű problémát kell majd megoldania McClane-nek. (A hatodikban meg a világegyetem sorsa forog majd kockán?) Mindenesetre feladták a leckét, érdekes lesz a magyar címet olvasni.

filmdroid
Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
A Szupercsapat és a Wolverine írójára bízhatják a Die Hard 5 forgatókönyvét

 

brucewillisdiehard.jpg

 

A negyedik Die Hard után Bruce Willis azt mondta, hogy benne szívesen eljátszaná újra John McClane-t, a stúdió pedig a bevételek láttán nem mondott nem a következő felvonásra. A Fox jelenleg Skip Woods-ot szeretné megnyerni a forgatókönyv megírására. Woods körmölte le a Kardhal, a Hitman, Szupercsapat szkriptjét és a Wolverine-hez is köze volt.

 

Egyelőre nem ismeretes, hogy McClane-nek milyen problémát kell elhárítania, de Willis azt mondta, hogy karakterének ezúttal világméretű gonddal kell szembenéznie. A kérdés az, hogy mikor valósul meg a Die Hard 5, hiszen a negyedikhez is már az évtized elején hozzáláttak volna, de akkor a 2001 szeptember 11-e után a fiókba került a tervezet.

 

filmdroidd

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...