Szergej77 Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 1. hét Hétfő Bevittek az előzetesbe. Van itt néhány nagydarab, tetovált rab. Főleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt Corel Draw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipőmet, ha igényt tartok rá. Talán nem is lesz itt annyira rossz. Kedd Beszélgettem a cellatársaimmal. Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 évet is kaphat, de lehet hogy 3 év múlva szabadon engedik mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 évet kaphat, de lehet hogy 2 év múlva elengedik, mert a nő szabálytalanul közlekedet t. Mondtam, hogy a másolt Corel Draw miatt 8 évet is kaphatok, de lehet hogy leviszik 7 évre, mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt. Szerda Ma kihallgattak a rendőrök. Azt mondták, bizonyítsam be az eredeti CD-vel hogy a Corel az enyém volt. Mondtam hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondták ne próbáljak trükközni, ők okos rendőrök, “Mink to-vább-kép- zé-sen is vó-tunk” (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg. Végem van. Csütörtök Kínozni kezdtek! Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára le szedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst! Péntek Tovább kínoznak! Arra kényszerítettek, hogy Windows 95-öt telepítsek! 3,5”-es diskekről! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 Ezek tényleg jók Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 marhajó Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
H@nGm@N Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 Hehe. Ez tetszik. Lehetett volna kicsit hosszabb is. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zeaber Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 Én ezt vhol mrá láttam és jóval hosszabb volt.. Megnézem, hátha megvan vhol aza honlap.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 2. hét Hétfő Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek. Nem én vagyok a zárka első lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop serial numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni... Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zárták el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért. Kedd Bejött az ügyvédem. Azt mondta, a szerzői és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz előérzetem van. Szerda Elkészült a szakértői jelentés. Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértő szerint a lopott könyvelőprogrammal akár a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani hogy ezt nem tettem, leültetnek. Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg? Csütörtök Olvasgatom tovább a szakértői jelentést. Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértő odaírta mellé, hogy ha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértő talált néhány bitet a winchesteremen, ami őt távolról a Windows Notepad utolsó néhány bájtjára emlékeztette. Azt írta, ez alapján biztos hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam, akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztőnek minősített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét. Péntek Kopogást hallottam a zárka falán. Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel binaris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexaban kopogva beszélgetünk. Ő is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimalisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk. Dömötör lett a mailer daemon. Én ezeket találtam még Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Július 4, 2008 Author Share Posted Július 4, 2008 Köszi Be3nc3 te a második hetet találtad meg..jók nagyon Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Don D Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 Hatalmasak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
DjGabesz92 Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 hát ez kész :D Nagyon jóóó Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ideas.for.myself Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 Hehe, ez nagyon ott van mind a kettő! Így tovább fiúk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zambog Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 hát ez qrva jó Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ariszt Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 naon nagy:D Várom a fojtatást:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HULK15 Posted Július 4, 2008 Share Posted Július 4, 2008 nagyon poén Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.