WuuWuu Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Az elveszett piramis, amelynek csupán az alapjai maradtak fenn, Menkauhor fáraónak készült, aki mindössze nyolc éven át ült Egyiptom trónján. Karl Richard Lepsius 1842-ben említette szakkarai felfedezései között Menkauhor piramisát, az építményt lefejezett piramisnak nevezte, mivel hiányzott a csúcsa. Az azóta eltelt több mint másfél évszázad során a sivatagi homok eltüntette Lepsius felfedezését, és egyetlen archeológusnak sem sikerült eleddig a piramis nyomára bukkanni. Zahi Havász egyiptomi főrégész és csapata másfél éves munkával távolította el az építményt rejtő 8 méteres homokréteget. Felfedezték a sírkamrát, amelynek bejáratát hatalmas vörös gránitblokkok jelzik. Az archeológusoknak azonban nem sikerült felfedezniük a piramis tulajdonosának kártusát, azt a hosszúkás keretet, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék, esetenként a királyi család más tagjai nevét írták. Ennek ellenére a főrégész meg van győződve arról, hogy a piramis Menkauhornak épült. Mint mondta, a piramis építészeti jellegzetességei, valamint a szürke gránitból készült szarkofág arra utal, hogy a létesítményt az V. dinasztia uralkodása idején, Kr.e. 2465-2325 között emelték. Eszerint mintegy két évszázaddal a gízai nagy piramis Kr.e. 2500-ra datált befejezése után épülhetett. Az egyiptomi régészek megtalálták azt a szent utat, amely a mumifikációs teremtől a szakkarai Szerapeumig vezetett. Itt helyezték el a hatalmas sírmezőt alkotó földalatti folyosók egyikében a szent bika múmiáját. Az óegyiptomi vallás szent bikája Ozirisz, a termékenységisten élő jelképe. Az Ápisz-bikának éjfeketének kellett lennie, egyetlen világos folttal a szarva között. A szent úton egyébként egyetlen ember haladhatott végig - a főpap. A Szerapeumot August Mariette francia régész fedezte fel 1850-ben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.