Szipi Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Paranormális jelenségek és az agy Gyakoribbak, mint gondolnánk, az olyan különös, jobbára zavaró érzések, mintha valaki állna a hátunk mögött, vagy éppen elhagynánk a testünket, és lebegnénk, föntről látvaAz ilyen érzéseket azok, akik átélik őket, paranormális erőknek tulajdonítják magunkat. Ideggyógyászok újabb kutatásai szerintazonban ezeket az érzéseket az agy bizonyos területeinek gyenge elektromos árammal való stimulálásával is elő lehet idézni. Egy nőnél például az agykéreg egy bizonyos részét érte ilyen impulzus, és a nő úgy érezte, a mennyezetről lelógva látja saját magát, egy másik nőnél pedig olyan érzés jelentkezett, mintha valaki állna mögötte, és bele akarna avatkozni abba, amit csinál. A két nőnél epilepszia-műtétet megelőzően végeztek vizsgálatokat a genfi egyetemi kórházban. Az orvosok több tucat elektródát vezettek be az agyukba, hogy a rohamokat okozó beteg szöveteket megkeressék, és hogy azonosítsák azokat a beszéd, a hallás vagy más lényeges funkciókban résztvevő szomszédos területeket, amelyeket a műtét során el akartak kerülni. Amikor aktiválták az agyszövet egyes területeit ingerlő elektródákat, megkérték a beteget, hogy mondja el, mit tapasztal. Dr. Olaf Blanke, a vizsgálatot végző lausanne-i klinika neurológusa szerint mindkét nőnek normális volt a pszichiátriai kórelőzménye, és őket magukat is meglepték a bizarr élmények. – Semmi misztikus nincs az ilyen élményekben – jelentette ki dr. Peter Brugger zürichi neurológus, aki a kísérletben nem vett részt, de az ún. fantomfájdalmak specialistája. A fantomfájdalom az, amikor valaki az amputálás után is úgy érzi, mintha fájna a már nem létező végtagja. Kiderült, hogy az ént el lehet választani a testtől, és önálló fantomlétezésben élhet, mint például a testen kívüli élménynél, vagy a személyes téren kívül érezhető, mint amikor valaki másnak a jelenlétét érzékeljük. A tudósok az agy működésének alaposabb megismerésével többet megtudtak ezekről a különös testi élményekről is. Felfedezték például, hogy az agy egyes területei a különféle érzékek útján kapott információkat kombinálják. A látást, a hallást és a tapintást az elsődleges érzékelő területek dolgozzák fel, majd ezek összefolynak, és így alkotják az észlelés egészét. Egy kutyát például sokkal gyorsabban felismer valaki, ha a képet ugatás is kíséri. A test valós idejű információi, a test körüli tér és a testből kiinduló szubjektív érzetek is több érzékszervi agyi területeken jelennek meg. Ha ezeket a területeket közvetlenül elektromos árammal ingerlik, mint a két említett nő esetében, akkor meg lehet változtatni az érzékelés integritását. – Árnyalakot az agy elektromos ingerlése nélkül is érzékelhet valaki – mondja dr. Brugger. – Olyan emberek is leírták ezt a jelenséget, akik ún. szenzoros depriváción esnek át, például a nagy magasságokban túrázók, a hegymászók vagy azok, akik egyedül szelik át az óceánt. Hasonló a helyzet a kisebb stroke-on vagy az agyi vérellátás más zavarán átesett betegeknél is. Néhány schizofrén beteg paranoid érzékcsalódástól szenvedve azt képzeli, hogy követik, gyakran pedig saját cselekedeteiket másoknak tulajdonítják. Ennek a jelenségnek is a kóros agyi tevékenység lehet az oka. Bár nagy kísértés lehet az efféle érzékeléseknél természetfeletti erőkre hivatkozni, dr. Blanke szerint a magyarázat igencsak természetes: az agy az ellentmondó információknak értelmet akar adni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Norbee21 Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Voltam már én is igy hogy, mintha ált volna mögöttem valaki, valami, hátranéztem és valami fekete mitudomén elugrott, hátranéztem és nem volt ott senki, a vér is meghült bennem ugymegijedtem. Nem vagyok schizofrén csak egyszer volt de az is sok volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jay.the.gk Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Kiderült, hogy az ént el lehet választani a testtől, és önálló fantomlétezésben élhet, mint például a testen kívüli élménynél, vagy a személyes téren kívül érezhető, mint amikor valaki másnak a jelenlétét érzékeljük. LSD? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PauL_MarloW Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Voltam már én is igy hogy, mintha ált volna mögöttem valaki, valami, hátranéztem és valami fekete mitudomén elugrott, hátranéztem és nem volt ott senki, a vér is meghült bennem ugymegijedtem. Nem vagyok schizofrén csak egyszer volt de az is sok volt. ilyen volt már velem is...csak alvás előtt...kezfdenék pisszenni mikor olyan gondolatom támadt h 2hmm mintha figyelnének" körbenéztem semmi...egyre joban éreztem a dolgot nem foglalkoztam vele próbáltam aludni...én akkor tojtam térdig a gatyám mikor hugom az álomból felriadva kiabál h "ki van itt?!"..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Aki meg tényleg rendelkezik 6. érzékkel, most simán bezárják, hogy őrült XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.