Islander Posted Június 1, 2008 Share Posted Június 1, 2008 A Yale Egyetem kutatói közel egy éves munka után álltak elő eddigi eredményeikkel, amelyek révén megnövelhetik a fájlcserélés sebességét és csökkenthetik a szolgáltatókra rótt terheket. A stílusosan P4P névre keresztelt terv egy olyan közvetítő platform megjelenését eredményezheti, amely az internetszolgáltatók és a fájlcserélő cégek megoldásai közötti jobb kommunikációért, a forgalom optimalizációjáért felel majd. A kutatók szerint a hálózati struktúra módosítása, a peer-ek közötti kommunikáció hatékonyabbá tétele lehetővé teszi majd a forgalom és ezzel együtt a költségek csökkentését, miközben ugrásszerűen javul a sebesség. A jelenlegi és a tervezett platform közötti különbség talán a mellékelt ábrán ragadható meg igazán. A Yale munkatársai egy olyan közvetítő megoldást képzelnek el, amely bizonyos értelemben intelligenciával ruházza fel a fájlcserélő hálózatokat, ezáltal elkerülve a szükségtelenül hosszú és körülményes kapcsolatokat, a felesleges útvonalakat. Az egyfajta faszerkezetre hasonlító séma a Pando szoftverével idén márciusban elvégzett tesztek szerint több mint 30 százalékkal csökkentette a hálózati terhelést, miközben 235 százalékkal javította az amerikai, 898 százalékkal pedig a nemzetközi letöltési sebességeket. A kutatók az augusztusban esedékes ACM SIGCOMM 2008 találkozón ismertetik majd a pontos részleteket. Természetesen a közvetítő megoldás létrehozása és alkalmazása a szolgáltatók fokozott bevonását is jelenti egyben. Erre mindenképpen szükség lesz, ám a szakemberek bíznak a másik oldal együttműködési hajlandóságában, hiszen a forgalom csökkentésére, a terhek enyhítésére minden, az ágazatban érdekelt cégnek szüksége van. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy míg 1998-ban még a teljes forgalom alig 10 százalékát tette ki a fájlcserélés, ez ma már 70 százalék felett van. A böngészés ugyanezen idő alatt 60 százalékról esett vissza 20 százalékra, a levelezés pedig alig 5 százalékot tesz ki. Azt jól tudjuk, hogy a szórakoztatóipar a politika és a szolgáltatók bevonásával igyekszik minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést kialakítani a fájlcserélés felett. A fenti kezdeményezés azonban kedvező fogadtatásra találhat az internetszolgáltatók körében, ezzel pedig korántsem lesz annyira egyértelmű a küzdelem kimenetele. forrás: SG.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.