DriftKing Posted Április 23, 2008 Share Posted Április 23, 2008 Honda versenyautó-fantázia gyerekeknek A Hot Wheels játékautók 40 éves születésnapjára készült az elvetemült négykerekű, amelyet a Honda amerikai fejlesztőközpontjának szakemberei terveztek. Tudván, hogy az autót csak 1:64-es méretarányú makettként kell megépíteni, a tervezők szabadjára engedték a fantáziájukat. A középen elhelyezett óriási, az alkotók szerint kerek 20 literes V10-es motor, az autó két szélére kihelyezett ülések és különös, villás kialakítású orr első pillantásra teljesen értelmetlennek tűnhet, de felülről nézve a játékautót, hamar rájöhetünk, milyen ötlet húzódik meg a háttérben: a karosszéria fehér, burkolt részei épp a Honda jelvény H betűjét adják ki. Ráadásul az őrült szuperjárgány egyszerre emlékeztet a Honda korai F1-es versenyautóira - nagy részben a vörös-fehér versenyfestésnek köszönhetően - és az 1960-as évek végének, illetve az 70-es évek elejének ékforma tanulmány-autóira, azaz többféleképp is felidézi a Hot Wheels születésének korát. Az apró játékautók gyártója, a Mattel nemcsak a Hondát kérte fel, hogy tervezzen születésnapi különlegességet a számára, így a japán gyártó kreációja csak az első, amely még az idén a boltokba kerül. Később a Chevrolet, a Dodge, a Ford, a Lotus és a Mitsubishi tervezte játékok is gyártásba kerülnek, bár nehéz elképzelni, hogy ennél meglepőbb formák is születhettek a játékgyártó felhívására. képek: forrás: totalcar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aerox001 Posted Május 17, 2008 Share Posted Május 17, 2008 hát elvetemült az biztos. ha ezt megépitenék akkor hogy kanyarodnának vele??meg milyen lenne ha középen elkap egy villanyoszlopot akkor legalább nem halsz meg... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kdávid14 Posted Május 17, 2008 Share Posted Május 17, 2008 Ez Hot Weel-es kocsi mert ott van az utolsó kép ball felső sarkában hogy Hot Weels Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
DriftKing Posted Május 18, 2008 Author Share Posted Május 18, 2008 gratulálok... ha elolvastad volna ezt a cím alatt: "A Hot Wheels játékautók 40 éves születésnapjára készült az elvetemült négykerekű, amelyet a Honda amerikai fejlesztőközpontjának szakemberei terveztek." (meg úgy a cikket, és nem csak a képeket nézegeted) akkor lehet hogy nem lepődtél volna meg annyira... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.