blox Posted Március 8, 2007 Share Posted Március 8, 2007 A világon elsőként gyakorlatilag teljesen piacképes automatikus kormeghatározó rendszert fejlesztett ki az Omron japán vállalat. Az arcfelismerésre épülő eszköz képes akár egy másodperc törtrésze alatt megállapítani egy személy életkorát. Az új megoldás iránt már most óriási az érdeklődés a Felkelő Nap országában. Ennek oka, hogy a helyi jogszabályok szerint 2008-tól tilos lesz alkoholt kiszolgálni a 20 évnél fiatalabb személyeknek. Ugyanilyen tilalom érvényes egyébként tavaly óta a helyi játéktermekre és erotikus központokra is. "A rendszer képes arra is, hogy megállapítsa milyen műsorokhoz és tartalmakhoz férhetnek hozzá a fiatalkorúak és melyekhez nem. Reményeink szerint egy vagy legkésőbb két esztendőn belül piacra dobhatjuk a terméket" - nyilatkozta Erina Takikawa, az Omron illetékes fejlesztője. "A felderítési arány 90,6 százalékos, ami nagyon jónak mondható. A számítógép pillanatokon belül felismeri az akár egy csoportban elvegyülő emberek arcát, követi a mozgásukat és megítéli, hogy az adott személy fiatalkorú-e vagy már felnőtt. A rendszer minden egyes arcot megjelöl aszerint, hogy egy gyermekről vagy egy felnőttről van-e szó. Azért, hogy megkönnyítsük a biztonsági személyzet munkáját, a jelölések mindig követik az embereket, így pontosan megállapítható, hogy egy fiatal éppen hol tartózkodik. A számítógépet még a Japánban annyira népszerű légzőmaszkokkal sem lehet kicselezni" - tette hozzá a szakember. Az alkalmazás része az Omron Okao Vision nevű arcfelismerő technológiájának. Az Okao az arc udvarias japán megnevezése. A vállalat a programot 1995-ben indította azért, hogy a gépeket minél emberszerűbbé tegye. A gépek és az emberek közötti interakcióban komoly szerep hárul az arcfelismerésre. Az emberi arcból sok minden megállapítható, például az illető neme és kora. Ezek az információk fontosak a gépek számára, az azonban, hogy meg is értsék őket komoly kihívás elé állítja a kutatókat. Először is az egyes arcokat fel kell ismerni egy felvételen. Ezután jön a személyazonosítás, majd annak megállapítása, hogy az illető éppen dühös vagy jókedvű, milyen nemű és hány éves. Az Omron a technikát először a digitális kamerák gyártóinak adta el, ezt követték a mobiltelefonokba épített személyazonosító rendszerek. Ezeknél a készülékek használatához a felhasználónak készítenie kell a beépített kamerával egy képet az arcáról és a telefon csak ezen azonosítási eljárás után használható. "Az életkor meghatározásához a korábbi vizsgálatoknál tapasztaltakat vettük figyelembe. Megvizsgáltuk, hogy az emberek úgy próbálják meg kitalálni a másik életkorát, hogy végigmérik a testfelépítését, illetve megnézik hogy az illetőnek vannak-e ráncai. Ezután azt vettük figyelembe, hogy egy ötéves gyermeknek nagy és kerek szemei vannak, az évek múlásával azonban változik, megnyúlik az arc formája. A szemek feljebb kerülnek, megnő az orr és az ajak is. Ezeket az adatokat mind betápláltuk a rendszerbe és megtanítottuk, hogy helyesen határozza meg az emberek életkorát" - mondta a japán kutató. A szoftver iránt persze azért is megnőtt az érdeklődés, mert a rendőrségek személyazonosításra, a szórakozóhelyek tulajdonosai pedig a korhatár betartására használnák szívesen. A géppel egy személy korának meghatározásához csupán 0,2 másodpercre van szükség még akkor is, ha a kamera nem megfelelő szögben rögzítette az arcról készült képet. Csupán egyetlen fő követelmény van, az arcról készült felvételnek legalább 50 x 50 képpont felbontásúnak kell lennie. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Március 8, 2007 Share Posted Március 8, 2007 Ez nagyon érdekes, de szerintem csal ha például valakit plasztikáznak.... annál nem biztos hogy igaz a kor... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
guerrilla Posted Március 8, 2007 Share Posted Március 8, 2007 há éntőlem bevezethetnek mindenféle elenőrzést 1 hónap múlva ugyis 18 leszek oszt onnan meg nem érdekel de nagy poén :D veszek 1 et oszt megnézem hány éves a kutya meg a macsek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 8, 2007 Share Posted Március 8, 2007 Ez tök király viszont szerintem nincs semmi értelme...Ha ezt tényleg szupin elkészítik akkor mire tudják fejleszteni? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
break Posted Március 15, 2007 Share Posted Március 15, 2007 Ez nagyon érdekes, de szerintem csal ha például valakit plasztikáznak.... annál nem biztos hogy igaz a kor... szerintem az is megeshet plasztikánál hogy 60 helyett 30 évet állapít meg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Március 15, 2007 Share Posted Március 15, 2007 Egyre inkább valóra válnak azok, amiket a sci-fi filmekben láthattunk vagy 8 éve Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Március 15, 2007 Share Posted Március 15, 2007 (edited) Ez csak jó egy ideig...de ki tudja...valami rosszat is kifognak ebből hozni az tuti Módosította Június 10, 2007 Nietzsche Ne idézd a közvetlenül előtted szólót! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.