Jump to content
PirateClub.hu

Pornódarab színészek, próbák és álló farok nélkül!


Susanne™
 Share

Recommended Posts

Szombat este az Erotika Parádé Kiállítás Vásáron debütált Judy Nero [1] Megcsalók című pornószíndarabja, amely nem aratott osztatlan sikert a Syma Csarnokban. A két felvonás dacára is csak fél óra volt az egész, de ebből a műélvezetből bőven elegendő volt ennyi is. A darab egyetlen elfogadható jelenete, Alexandra Diamond és Christina Ventura leszbishow-ja volt, de ehhez nem kellett volna az olvasópróbánál is gyengébb színvonalú körítés, mert ilyet azért láttunk már ezen a színpadot az elmúlt két napban [2].

 

A szexmentes részekben a Való Világból ismert Tommyboy és Elvis, valamint a Nagy Fogyás Kálmánja mutatta meg színészi képességeit, ami már a szöveg megjegyzésénél elérte felső korlátját. Jól érzékelhető volt, hogy az egykori valóságshow-szereplők saját szókincsükkel töltötték meg a dialógusokat, de mint utóbb kiderült, Judy Nero ezt nem bánta. "Az igaz, hogy nem tartották magukat a szöveghez, de a néhány alapmondatot, aminek mindenképpen el kellett hangzania, azt elmondták. Amúgy meg örülök, hogy így beleélték magukat."

 

Kókadó mélypont

A színdarab mélypontját az egyetlen heterojelenetben érte el, ahol a szereplőválogatáson [3] legjobbnak bizonyult amatőr fiatalember lépett fel a még szintén pályája elején járó Kyra Blackkel. A közönséghez nem szokott férfinak problémái akadtak azzal, hogy Kyra simogatására merev péniszt produkáljon. A jelenet során többször is felcsillant a remény, hogy hátha, de aztán mindig lekókadt, így még a dugás sem jött össze. Ahogy lejöttek a színpadról, egyből elkezdődött az egymásra mutogatás, hogy ki tehet arról, hogy nem állt fel. "Nem volt elég készséges a csaj és nem szedek drogokat" - dühöngött a színfalak mögött élete első pornófellépése után a férfi.

 

Van, amire születni kell

Judy Nero és a producer Tomor András szerint is erre a szakmára születni kell és akkor közönség ide vagy oda, áll a farok, mint a pózna. "Ez agyban dől el, a srác egyszerűen nem működött. Azon kívül egyébként teljesen elégedett vagyok a darabbal" - fogta rövidre Tomor András. Judy Nero szerint sem kell drog a merevedéshez. "A pornószínész attól pornószínész, hogy akkor áll a farka, amikor állnia kell. Akinek ez nem megy, annak nem való ez a szakma" - ferjtette ki a színész-rendező, aki egyébként maga választotta ki a srácot a castingon

 

Darab próbák és nyomtatott szövegkönyv nélkül

A darabot látva egy cseppet sem lepődtünk meg a kockás papírra kézzel írt szövegkönyvön. Tegnap még a szereposztás sem volt biztos, arról nem is beszélve, hogy összesen kétszer gyűltek össze próbálni a premier előtt. "Nem tudtunk többször próbálni, mert a darabban játszó celebek nagyon elfoglaltak és nem volt többre idejük. A forgatókönyvet időben megkapta mindenki, úgyhogy az alapján tudtak készülni" - meséli a már több szexfilmet is rendezett pornószínésznő egy kézzel írott kockás lapot lóbálva, melyről kiderült, hogy az maga a szövegkönyv. "Én, mint minden művész, hülye vagyok, nem tudok leülni és begépelni a forgatókönyvet" - magyarázta Judy Nero szellemi terméke kissé furcsa megjelenési formáját. Az is lehet, hogy Nero művészi hitvallásával néhány rendező pályatársa vitába szállna.

 

A premier után a rendező és a producer is elégedettek voltak. Mi is, mert nem volt hosszú és még tanultunk is belőle: létezhet színdarab színészek és próbák nélkül is.

Link to comment
Share on other sites

Ugyan már mit várunk mi ezektől... jelentkező se volt, már ebből is érezhető lehetett volna hogy nem érdekel ez senkit. Másrészt meg a csávó is amatőr volt, mit vártak tőle, hogy majd ott annyi ember előtt fel fog állni neki, hívtak volna profikat, de azok valószínűleg nem vállalták, szóval biztos volt hogy így sül majd el! Azt hitte ez a Judy Nero hogy ezzel majd halhatatlan lesz a neve, hát megszívta :D :D :D

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...