DriftKing Posted Április 7, 2008 Share Posted Április 7, 2008 Novemberben jön a Nissan 370Z A Nissan 350Z világszerte nagy elismerésnek örvend, a drifterek egyik kedvelt választása azonban rövidesen megújul. Az eddig sem gyengélkedő sportkocsi nemsokára még erősebb szívet és kissé átszabott külsőt kap. Eddig sem ültek babérjaikon a Nissan mérnökei, hiszen a 350Z ötéves pályafutása során már két frissítésen is túlesett. Míg az első változat három és fél literes motorja még "csak" 280 lóerő leadására volt képes, addig a tavaly ráncfelvarrott modell már 313 lóerőt produkál. Úgy látszik, hogy a gyártó ezt sem találta elégnek, hiszen a következő generációs Z megkapja a tengerentúlon már tavaly óta rendelkezésre álló Infiniti G37 330 lóerős motorját. Mivel ez az erőforrás már 3,7 literes, ezért az autó típusneve is megváltozik, ezentúl 370Z-nek fogják hívni. Az új motor nemcsak erősebb, de nyomatékosabb is lesz, aminek (és természetesen a sperrdiffinek) köszönhetően a driftelést kedvelők örömére még könnyebben táncba vihető a hátsókerék- hajtásos autó fara. Az új modell kiváltsága azonban nem csak az új erőforrás lesz: a könnyebb felismerhetőség érdekében a tervezők átszabják az első lámpákat, a hátsó világítótestek örök életű és alacsony fogyasztású LED-es technikát kapnak, ráadásul újra formázzák a lökhárítókat is. A külső mellett a beltér sem marad érintetlenül, ami állítólag finomabb anyagokból fog majd építkezni és kissé megváltoznak a formák is. A 370Z menetteljesítményekről még nem tudunk pontos információkkal szolgálni, de a jelenleg futó modellből kiindulva körülbelül 5,5 másodperc alatt teljesítheti majd a százas sprintet, végsebességét pedig minden bizonnyal elektronika fogja majd korlátozni a szokásos 250 km/órában. Az autó hivatalos bemutatójára idén novemberben kerül sor a Los Angeles-i Autószalonon, 2009 elejétől pedig már Európában is megvásárolható lesz. Állítólag a Nissan tuningdivíziója, a Nismo is kezelésbe veszi a típust, ami így még ígéretesebbnek tűnik, ám egy ilyen változat megjelenése csak később várható. forrás: A5.hu [ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Daniels Posted Május 15, 2008 Share Posted Május 15, 2008 ugyanolyan szép mint az elődje.reméljük ez már nem lesz annyira alulkormányzott, mint ahogy azt emlitetéka teszteken. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Május 16, 2008 Share Posted Május 16, 2008 Jó kis gép lesz ez is.... na majd kiderül a tesztekből mikre lesz képes Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jaks Posted Május 16, 2008 Share Posted Május 16, 2008 Jónak néz ki. Máris elkezdek rá spórolni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aerox001 Posted Május 17, 2008 Share Posted Május 17, 2008 teccik... nagyon teccik... kiváncsi leszek ebböl milyen drift gépet csinálnak a tunerek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bono92 Posted Május 20, 2008 Share Posted Május 20, 2008 Már az elődje is nagyon jó, sikeres autó volt, ez még jobb! Már várom! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Soße Posted Május 22, 2008 Share Posted Május 22, 2008 nem egy csúna darab, és a teljesítménye se semmi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 nem tudom, sztem jó volt a 350Z... jobban fogalmazva: a kaszni maradhatott volna... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
morze Posted Május 24, 2008 Share Posted Május 24, 2008 Komolyan mondom, hogy ezek egyre rondábbak lesznek... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Május 24, 2008 Share Posted Május 24, 2008 morze: egyet értek veled, sztem is ugyan így a Subaru Impreza, annak a WRX és a WRX STI 5 ajtós verziója. Nagyon elcsúfították, még az egyik autós műsorban is azt mondták, amikor kivitték tesztelni, hogy biztos vak volt a tervezője, vagy csak becsukta a szemét... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bmwsan Posted Július 3, 2008 Share Posted Július 3, 2008 Nekem ez is pont úgy tetszik mint az elődje, de a 3700 köbcentis benzines motorból sztem kicsit kevés az a 330 paci. Lehetne legalább mint már sok nagy sportautónál 1000köbcenti ------>100 lóerő vagy még jobb a mutató. De az ára ha olyan marad mint a 350Z-é akkor jár a piros pont és biztos a siker. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gabcsy Posted Augusztus 24, 2008 Share Posted Augusztus 24, 2008 1000 köbcenti??egy sportautó sem kap akkor motort. gondold már végig mit irsz. 1000 köbcenti enne vagy 50 litert. és azt h érted h 1000köbcenti ------>100 lóerő????elég kevés lenne sztem. jah és nem kevás a 330LE mivel az csak a sima motor és nem a turbósitott változat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
d-boy Posted Augusztus 25, 2008 Share Posted Augusztus 25, 2008 bmwsan úgy értette hogy illene a motor literenkénti teljesítményének elérni a 100 lóerőt. Mondjuk az S2000 nem egy mai modell de 2000 cm3 szívó benzinmotorból kihoztak anno 240 LE-t. Na az nem semmi volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.