Jump to content
PirateClub.hu

Magyarok látták utoljára a világ legfényesebb üstökösét


PrinceCherry
 Share

Recommended Posts

Minden idők egyik legfényesebb üstököse volt az 1997-ben itt járt Hale-Bopp, melyet több mint egy éven át lehetett látni szabad szemmel. A történelmi üstököst Alan Hale és Thomas Bopp amerikai amatőr csillagászok fedezték fel 1995 júliusában, amikor még a Jupiter távolságában járt - írja a hírek.csillagászat.hu portál.

 

Amikor 1997 áprilisában elérte napközelpontját, kivilágított nagyvárosokból is könnyedén meg lehetett figyelni, sötét égboltú helyekről pedig káprázatos látványt nyújtott. Ekkor olyan messze volt a Naptól, a Föld, és bolygónktól is pont ekkora távolság (egy csillagászati egység) választotta el.

 

A Hale-Bopp azóta távolodik a Naptól, s mivel keringési ideje 2400 év körüli, még hosszú ideig ez lesz a helyzet. Pályája pontosan merőleges bolygók síkjára, így nagyon messze jár tőlük, ám naptávolságának változását a bolygók segítségével lehet a legjobban szemléltetni. Ez alapján 1998 májusában érte el a Jupiter (5,2 csillagászati egység), majd 1999 októberében a Szaturnusz (9,5) távolságát. Az előbbi időpontban még látcsövekkel megfigyelhető volt, a Szaturnusz távolságában azonban már csak a legnagyobb amatőrtávcsövekkel látszott. Egészen 2000 augusztusáig sikerült így követni, azóta viszont csak fotografikusan lehet elérni. Mindezt a déli féltekén élők jóvoltából tudjuk, ugyanis az üstökös mélyen a déli égen, a déli pólus közelében látszik. Az Uránusz távolságát (19,2 csillagászati egység) 2004 februárjában hagyta el, fényessége ekkor még mindig 18 magnitúdó környékén volt. Az utolsó publikált megfigyelés 2005. augusztus 4-én készült róla, amikor naptávolsága elérte a 22 CsE-t.

 

20080313_hb4.jpg

 

Kiss László (University of Sydney) és Sárneczky Krisztián (Szegedi Tudományegyetem) az ausztráliai Siding Spring Observatory 2,3 m-es ANU távcsövével végeztek észleléseket. A távoli kisbolygók mellett a Hale-Bopp-üstökös is szerepelt a célpontok közt, hátha látszik még valami a 25,7 CsE távolságban járó égitestből. Nagy volt a meglepetés, amikor már a monitoron megjelenő 4 perces egyedi felvételeken is látszott egy folt az üstökös helyén. A képek összeadása után teljesen egyértelművé vált, hogy az üstökösnek még 25,7 Cs.E. naptávolságnál is kómája van, amely példa nélküli megfigyelés.

 

Az aktivitást a korábbi megfigyelésekkel és modellszámításokkal Szabó M. Gyula (Szegedi Tudományegyetem) vetette össze, és az eredményeket az Astrophysical Journal Letters folyóiratban publikálta. Az eddigi rekorder az C/1987 H1 (Shoemaker)-üstökös volt, amely 18 CsE távolságig mutatott aktivitást, de később gyorsan elhalványodott - ezt a Hale-Bopp 10 csillagászati egységgel felülmúlja. Ráadásul legalább harmincszor fényesebb a többi távoli üstökösnél, és úgy tűnik, egyelőre nem készül gyors elhalványodásra. A távoli üstökösök aktivitása még mindig rejtélyes területe a csillagászatnak: a Hale-Bopp esetében minden bizonnyal jéggé fagyott szén-monoxid szublimál, ami az üstökös poranyagát is magával ragadja.

 

20080313_hb1.jpg

 

A megfigyelés egyben azt is jelenti, hogy a Hale-Bopp üstökös magját még mindig nem sikerült csupasz állapotban, a fényes kómától megfosztva megfigyelni. Ezért továbbra sem tudjuk, hogy valójában mekkora az üstökös magja, ami a megfigyelések szempontjából a legfontosabb paraméter lenne. A szakirodalomban általában 25-60 km közötti méretek szerepelnek. Ez a szokványos üstökösökhöz képest hatalmas, ami fontos szerepet kap a nagy aktivitás és fényesség fenntartásában.

 

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...