Szipi Posted Március 13, 2008 Share Posted Március 13, 2008 A hosszantartó kapcsolat szabályai: Pszichológusok szerint az világít rá legjobban arra, hogy emberek közel állnak egymáshoz és jól megvannak egymással- vagy szeretnék, ha kapcsolatuk még szorosabbá válna-, ha tükrözik egymás cselekedeteit. A tükrözés azt jelenti, hogy öntudatlanul lemásoljuk a másik ember testhelyzetét és taglejtését. Pl.: ha az egyik ember előre hajol, a másik ember is ezt teszi. Ez szándékosan felhasználható valamely kívánatos reakció kiváltására. Amikor kapcsolatot keresünk, nem bölcs dolog, ha elképzeléseink egy ideális partnerről túlságosan merevek, különösen fizikai tulajdonságait illetően. Az emberek változnak, partnerek nem maradnak meg épp olyannak, amilyennek a kapcsolat elején voltak. A sikeres kapcsolat fenntartása azt igényli, hogy képesek legyünk alkalmazkodni mind a bennünk, mind a környezetünkben végbemenő változásokhoz, folyamatosan tartsák egymást tiszteletben és élvezzék egymás társaságát. A párok elkerülhetetlenül átélik, hogy az együttélés izgalma idővel elmúlik. Szabályok: * Sohase tekintsék egymást magától értetődőnek. * Nyíltan, becsületesen és gyakran beszélgessenek. * Figyeljenek a másik véleményére. * Tartsák egymást tiszteletben. * Vigyázzanak, hogy a nap ne fejeződjék be haraggal. * Mutassák ki egymás iránti megbecsülésüket. * Leljék örömüket közös tevékenységekben. * Fontos, hogy néha nevessenek is együtt. * Csináljanak közös terveket, beszéljék meg közös céljaikat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
re4L Posted Március 14, 2008 Share Posted Március 14, 2008 szerintem ezt nem szabad szabályokhoz kötni... mindenki más... de azért a 3/4e igaz, de szerintem nem kell, nem szabad szabályokhoz kötni, mindenki döntse el, ismerje ki a párját... szerintem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Június 3, 2008 Author Share Posted Június 3, 2008 nekem nagyon tetszenek ezek a szabályok, sőt kifejezetten rajongok értük. de ezek csak annak szabályok, akik nem eszerint élik az életüket, és nem ALAP, magától értetődő. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PauL_MarloW Posted Június 3, 2008 Share Posted Június 3, 2008 Sztem kellenek ezek a szabályok mert sok balfék van aki le se tojja a párját...a párja viszont nagyon szereti. Ész az ilyen idiótáknak muszály ezt olvasni....mikor ezt elolvastam a fele már megfogalmazódott bennem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zsomboy Posted Június 4, 2008 Share Posted Június 4, 2008 80. házassági évfordulóját ünnepelhette meg két „évszázados" a múlt hétfőn Nagy-Britanniában. Frank és Anita Milford 1928. május 26-án esküdött egymásnak örök hűséget - és elég szépen be is tartották. Két évvel korábban ismerkedtek meg, így kapcsolatuk 82 éve tart. Frank már betöltötte a százat, Anita viszont csak júniusban fogja. Az ünnepség szűk családi körben zajlott, a pár nem akart felhajtást. Két gyerekük - akik szintén nem mai gyerekek, elvégre hetvenes éveikben járnak - és négy unokájuk van. A tartós házasság titka, illetve receptje a pár szerint az, hogy sose térjünk nyugovóra nyugtalanul, mármint nem megbékélve egymással és mindig adjunk jóéjtcsókot meg ölelést - adta hírül a BBC. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Június 4, 2008 Author Share Posted Június 4, 2008 csatlakozom az előttem szólóhoz, tökéletesen fedi a valóságot................. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pet X Posted Június 5, 2008 Share Posted Június 5, 2008 Hát igen ez tényleg nehéz kérdés, de szerintem ez nem a szabályokon múlik. Csak ismerni kell a másikat és ennyi, mindig a kedvében járni és kész! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Június 11, 2008 Author Share Posted Június 11, 2008 én ezt kiegészíteném azzal, hogyha nagyon hiányolsz egy csajt, akkor hívd fel magadra értelmes dolgokkal a figyelmét, hogy ő is akarjon veled lenni. de ha rád szánja az idejét, akkor viszont figyelj rá, ne kérd meg arra, hogy erről vagy arról ne beszéljen. kell, hogy kíváncsi légy mindengyik mondanivalójára, kell, hogy támasza tudj lenni, segítsd őt a bajban, sőt ha minden alkalommal félbeszakítod a legfontosabb beszélgetést, és otthagyod, másnap úgy csinálsz mintha nem történt volna semmi, és nem kérsz bocsánatot, vagy fel sem fogod mit tettél, esetleg még notóriusan csinálod ezt a tevékenységet, akkor halálra leszel ítélve. ne csodálkozz a következményeken, és ne őt vádold, ha nem lesz hosszútávú a kapcsi. tudni kell megtartani egy nőt. ne várd el, hogy magától értetődő legyen az, hogy ő hozzád alkalmazkodik, tartsd tiszteletben ha nem ér rá, ne hisztizz, ne erőszakold meg az akaratát, és ne illesd őt becsmérlő szavakkal, ne akard kisajátítani, ne rángasd dróton, és legfőképpen ne nézd h*lyének. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.