Clark Posted Március 8, 2008 Share Posted Március 8, 2008 Amerikai tudósok a gyógyászatban már jó ideje használt MRI (mágneses rezonanciára épülő képalkotás) technológiával vizsgálták kísérleti alanyok agyműködését, hogy az agy vizuális ingereket feldolgozó központjának működését jobban megértsék. Az agyi aktivitást mutató MRI-képekből olyan adatbázist állítottak össze, ami alapján egy szoftverrel azonosítható, mire gondol éppen a kísérleti alany. A tudósok a Nature magazinban publikált tanulmányuk szerint saját magukon kísérletezve állították össze az adatbázist. Kendrick N. Kay és Thomas Naselaris 1750 képet (emberekről, állatokról, épületekről, gyümölcsökről, tájakról) néztek végig, miközben az MRI rögzítette az agyi aktivitásukat. A második menetben 120 kontroll-képet nézettek meg az alanyokkal (ezek természetesen nem szerepeltek az adatbázis felépítéséhez használt csomagban), amiknek a tartalmát a szoftver 90 százalékos hatékonysággal azonosítani tudta az agyhullámok alapján. A hatékonyság a mintát ezer képre növelve 80 százalékra csökkent, egymilliárd képből (a Google által indexelt képek az interneten) véletlenszerűen válogatva pedig 20 százalékra. Messze még a cél "Nem vagyunk képesek az agyhullámokat képekké alakítani, és így kitalálni, hogy az ember mire gondol, vagy mit képzel el éppen. Még nem, de a mostani technológiánk továbbfejlesztésével a jövőben ez is lehetséges lesz" - mondta a Washington Postnak a kutatásban részt vevő Jack L. Gallant. A kutatók a tanulmányban kiemelik, hogy a gép az agynak csak egy adott feladatért felelős részét tudja "olvasni", azt is csak speciális körülmények között, és 20 és 90 százalék között ingadozó pontossággal. Az általános gondolatok sokkal összetettebb agyi folyamatok, ezek dekódolása nagyságrendekkel bonyolultabb lenne - de az álmok vizuális megjelenítése például olyan terület, amit a technológia közelebb hozhat a megvalósuláshoz. Forrás:Index.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Draco44 Posted Március 12, 2008 Share Posted Március 12, 2008 Ha sikerülne is valaha kifejleszteni 100%-os (vagy közel 100%-os) soha nem lesz. És ezt is át lehet majd verni, mint a hazuságvisgálót.... Szerintem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polip14 Posted Március 13, 2008 Share Posted Március 13, 2008 hát ez igencsak nagy fegyver lenne a cuccos tulajának szerintem megtduják csinálni csak idő kérdése Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Március 13, 2008 Share Posted Március 13, 2008 és most ez a mire gondol kiderítése itt konkrét dolgokra utalhat? vagy csak vmi aktivitást észlelhet? szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.