Szipi Posted Március 5, 2008 Share Posted Március 5, 2008 Ötcentes zenegépek Edison még alig hozta forgalomba tökéletesített fonográfját, a szórakoztatóipar máris lecsapott rá. Az első „zenegépet" a Pacific Phonograph Co. igazgatója, Louis Glass szerelte fel a San Franciscó-i Palais Royal Saloonban 1889. november 23-án. A villanymotorral forgatott Edison-fonográfnak az volt a szenzációja, hogy egy nikkelpénz (ötcentes) bedobása után négy gumicsövön át egyszerre négyen hallgathatták a zenét. 1905-ben John C. Dunton amerikai feltaláló viszont már elkészítette az első „multiphont", amelyen már választani is lehetett a zeneszámok közül. A két méter magas, üvegajtós szekrényben rugóhajtású Edison-fonográf és egy kézzel tekerhető kereső mechanizmus foglalt helyet, ilyen módon 24 henger közül választhatott a mohó zenebarát. 1906-ban azonban már megjelentek a hanglemezzel működő zenegépek is. Az elsőt Chicagóban gyártották, és a másfél méter magas szekrénynek már három oldala készült üvegből, hogy minden irányból látni lehessen, amint a 25 cm átmérőjű lemezek huszonnégy darabos készletéből kiemeli a megfelelő zeneszámot. A zenegép tetején egy méter átmérőjű réztölcsér ontotta a táncosok számára a dübörgő dallamokat. Bár 1910-ben kissé visszaesett az ipar, 1920-ra elkészült az első olyan zenegép, amelyben az új elektrosztatikus hangszóró is helyet kapott. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.