alvin999 Posted Március 1, 2008 Share Posted Március 1, 2008 A kérdés adott Rám általában jellemzők a leírtak (Bocsánat ha már van ilyen szavazás, én nem találtam) Bak: Céltudatos, kötelességtudó, dolgos, és állhatatos típus. A hagyományokhoz, az adott struktúrákhoz vonzódik, nem szeret gyakran változtatni. Önfegyelme óriási, ahogy felelősségtudata is. Testileg és lelkileg is szívós alkat. Egy kissé magának való, hajlamos a munkájába menekülni az érzelmei elől. Sokat ad mások, a "társadalom" véleményére. Gyakran nincs elég önbizalma. A szabályokat és a törvényeket mindig betartja, a kötelességet és a teljesítményt sokszor többre tartja mint az önmegvalósítást. Az idő, a tapasztalatok valódi bölccsé tehetik. Kos: A mitológiai háttérből is sok minden kiderül a kos típus lelki alkatáról. Nagyon határozott, ösztönös, szenvedélyes és törekvő, gyakran nem az eredmény elérésére koncentrál, hanem csak önmagáért a cselekvésért cselekszik. Szereti a kihívásokat, bátran vállal kockázatot. Semmi sem nyomasztja jobban, mint az "állóvíz" és a tehetetlenség. Céltudatossága olykor kegyetlenségnek is tűnhet, mert nem mindig figyel arra, hogy min gázol át. Ez azt is jelenti, hogy önmagát sem kíméli, nem véletlenül mondják erről a jegyről, hogy "fejjel megy a falnak". A kos vérében benne van a harci szellem, szüksége van a versenyhelyzetekre, a megmérettetésre, amelyek során mindig nagyon egyenesen, nyílt lapokkal játszik. A függetlenség és az önállóság nagyon fontos számára. Nagy energiákkal és akaraterővel rendelkezik, és nem túl érzelmes típus. A kezdeményezésben kétségtelenül ő a legjobb. Kalandvágya, bátorsága, gyors észjárása és optimizmusa miatt igen népszerű a baráti körében. Bika: A gyakorlatiasság, a kézzelfogható dolgok értékelése többnyire minden bika szülöttre jellemzőek. Türelmes, kitartó típus, és gyakran nagyon makacs is. Nem szereti a túl sok változást, fél a bizonytalanságtól és nehezen szokja meg az új helyzeteket, viszont annál alaposabb és szívósabb természetű. Melegszívű, nem áll távol tőle a romantika, és ragaszkodik a hagyományokhoz. Az élet élvezetét és az érzékiséget tőle lehet a legjobban megtanulni, páratlanul értékeli a kényelmet, a finom ízeket, a jó életet. Előfordulhat, hogy túlzottan materialista szemléletű, az elvont eszmékkel általában nem tud mit kezdeni. Kifinomultabb szinten azonban páratlan művészi érzékkel, tehetséggel is rendelkezhet. Ikrek: Ez a legkíváncsibb, a legtudásszomjasabb jegy az összes közül. Minél többet tud, annál nagyobb biztonságban érzi magát. Mozgékony, változékony, rugalmas természetű, állandó mozgásban van, ezért mindig jól értesül az aktualitásokról. Ügyesen forgatja a szavakat, talpraesett, és érzékeny idegzetű. Meglehetősen racionális gondolkodású, könnyen köt ismeretséget, és gyakran bőbeszédű. Kitűnő intellektuális képességekkel rendelkezhet, érdemes idegen nyelveket tanulnia. Előfordulhat, hogy túl sok minden érdekli, de kissé felületes, semmiben nem merül el igazán. Szeret kibújni a kötelezettségek alól, Hermész "csalafintasága" nem áll távol tőle. Nem túl érzelmes típus, gyakran "túlagyalja" az érzelmi ügyeit. Gyakran kerül végletes döntéshelyzetekbe, ahol a "fekete" vagy a "fehér" között kell választania. Szeret utazni és kötetlenül társalogni. Rák: A rák jegyét a legcsaládcentrikusabb jegyként tartják számon. Erősen kötődik a múlthoz, a gyermekkorához, az otthonához, és gyakran jellemzi egyfajta romantikus elvágyódás a "régi szép időkbe". Élénk képzelőereje van, nagyon együttérző tud lenni, és érzékenysége miatt könnyen felzaklatja magát. Kedélye hullámzása a Hold változásaihoz hasonlítható, és többnyire nagyon befolyásolható. A lelki biztonságérzetre, védettségre vágyik, ebből adódik, hogy olykor gyerekes megnyilvánulásai vannak. Nehezére esik megválni a múlttól, ez ugyanúgy vonatkozik emberekre, mint tárgyakra, dolgokra. Erre a jegyre jellemző a "gyűjtőszenvedély", a jegy szülöttje kívülállók számára sokszor érthetetlen okokból mindent félretesz, gyűjtöget. Kitűnő megérzései vannak, és jó a zenei, művészi érzéke. Oroszlán: Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi. Optimista természetű, tele van bizalommal minden és mindenki iránt. Nagylelkű és segítőkész, erős kisugárzásával sokakat képes belelkesíteni. Szüksége van arra, hogy nagyra értékeljék, dicsérjék és megbecsüljék, hajlamos lehet a színpadiasságra, a drámai fellépésre. Szereti a pompát, a luxust, a szabadságot. Előfordulhat hogy hencegővé és hatalmaskodóvá válik, de ilyenkor a nagyzási hóbortja mögött a kisebbrendűségi érzése húzódik. Erős érvényesülési vágya van, általában céltudatos. Ettől azonban még megmarad játékossága, és az élet élvezetének képessége. Szűz: Általában a szorgalmasságot, a tevékenykedés örökös szükségességét a szűz jegyéhez társítják. Gyakorlatias, rendszerető, óvatos, éles eszű, és szereti hasznosnak érezni magát. Jó megfigyelőképessége és kitűnő nyelvérzéke van. Vágyik a külső és a lelki tisztaságra, olykor már rendmániás szinten. Ennek a gyökeres ellentéte is előfordulhat, amikor nagyon rendetlen a jegy szülöttje. Erős önfegyelme van, ha elhatároz valamit, azt többnyire végig is csinálja. Nagyon kritikus tud lenni, sajátos humora is összefügg a kritikusságával, szkepticizmusával. Előfordulhat hogy kicsinyes és szőrszálhasogató, hajlamos leragadni a részletekben. Kevésbé van bizalommal az élet és általában az emberek iránt, mert fél az ismeretlentől. Nagyon segítőkész lehet, a szolgálat minden szinten közel áll hozzá, született gyógyító is lehet. Mérleg: Nincs még egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a szépség és a harmónia, mint a Mérlegnek. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Nagyon jól tud diplomatikusan fogalmazni, általában kerüli a szélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Gyakran nem képes dönteni, kerüli a konfliktushelyzeteket és rózsaszín eszméket kerget a problémákkal való szembenézés helyett. Békeszerető, és nem túl kezdeményező típus. Skorpió: A skorpió jegy szülötteit a legtitokzatosabb egyéneknek tartják. Miközben magáról nem szeret túl sokat elárulni, másokat képes nagyon hamar kiismerni, és eltalálni a másik legfájóbb pontját. Erős akaratú, kitartó, törekvő, és többnyire fontos számára a hatalom. Látszólagos nyugalma és keménysége mögött nagyon sérülékeny és finom érzésű. Kissé önfejű, olykor a végletekig ragaszkodik a véleményéhez. Hihetetlenül erős regenerációs képessége van, minden helyzetből képes talpra állni. Jó érzéke van a kutatómunkához, a titkok feltárásához, általában érdeklik a misztikus, elvont dolgok. Gyakran nagyon karizmatikus személyiség, aki nagy hatással van másokra. Hatalmas önfegyelme van, viszont abban mértéktelen, hogy képes az önpusztításig kiállni a számára fontos ügyek mellett. Nyilas: Optimista, szabadságra és függetlenségre vágyó, aki állandóan új tapasztalatokat és célokat keres. Ha nem hisz valamiben, akkor képtelen bármit is tenni az ügy érdekében. Nagyvonalú és joviális, nehezen viseli a hétköznapok rutinját, a "földi" korlátokat. Gyakran filozofikus természetű, foglalkoztatja az élet értelme, a vallás, az ezotéria. Nagyon szórakoztató tud lenni, nem csak kitűnő humora miatt, hanem azért is, mert született színész. Olykor fanatikus, türelmetlen és rebellis, de sosem haragtartó. Előfordul vele, hogy túllő a célon, és "le kell hozni" a valóság szintjére. Barátságos, szeret társalkodni. Vízöntő: Nagyon idealista és humánus, függetlenségre, szabadságra törekszik. Sokat foglalkozik a jövővel, optimista, találékony és nagyon eredeti. Kísérletező hajlama új és szokatlan tapasztalatokhoz juttatják. A barátság mindenek felett fontos számára, hasonló gondolkodású szellemi társak nélkül képtelen létezni. Nagy reformer, és gyakran kiszámíthatatlan. Előfordulhat, hogy az új dolgokat is hamar megunja, és ki akar tűnni a tömegből, más akar lenni, mint a többi ember. Halak: A halak jegyűek jellemét éppolyan megfoghatatlannak tartják, mint a tenger alakját. Gazdag fantáziájú, együttérző, befolyásolható és alkalmazkodó jellem. Menekül minden korlátozottság, minden szembesülés ellen, legszívesebben végig álmodozná az életét, ezért a mindennapokkal és a gyakorlati élettel komoly nehézségei vannak. Gyakran előre megérzi az eseményeket, nagyszerű az intuíciója. Hajlamos illúziókba ringatni magát, akár az önbecsapás szintjéig is. Kitűnő zenei érzéke lehet. A konfliktusokat inkább kerüli, mert nehezen tudja megvédeni magát. Áldozatkész jellem, a szeretteiért mindent megtenne. (Bocsánat ha már van ilyen szavazás, én nem találtam) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Face8611 Posted Március 1, 2008 Share Posted Március 1, 2008 Azta!elolvastam a horoszkópom és tényleg jellemzőek rám azok a dolgok! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomiguy3 Posted Március 2, 2008 Share Posted Március 2, 2008 Én skorpió vagyok és úgy kb. a leírtak 2/3-a teljesen én vagyok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zsuzsa25 Posted Március 2, 2008 Share Posted Március 2, 2008 Én nyilas vagyok, szinte minden igaz amit leírtak egy kivételével: "Gyakran filozofikus természetű, foglalkoztatja az élet értelme, a vallás, az ezotéria." ezenkívül minden Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anoukqueen Posted Március 5, 2008 Share Posted Március 5, 2008 én tipikus bak vagyok, az itt leírtak is vonatkoznak rám Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
makibroki Posted Április 14, 2008 Share Posted Április 14, 2008 altalaban majdnem mindeg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Belami18 Posted Április 14, 2008 Share Posted Április 14, 2008 hát nem igazán jellemző rám , főleg a türelmesség részére gondolok, bár 1-2 dolog azért mégis csak jellemző rám , szóval lehet 1 is-ist is kellett volna belerakni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
CHOSEN Posted Április 14, 2008 Share Posted Április 14, 2008 Talán 1-2 dolog jelemző rám ! (oroszlán) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Flóri Bá Posted Április 14, 2008 Share Posted Április 14, 2008 Ritkán olvasom, de akkor néha bejönnek a dolgok... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Egilis Posted Április 15, 2008 Share Posted Április 15, 2008 Az oroszlánról leírtak 80%-a jellemző rám. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hajnicsek Posted Április 15, 2008 Share Posted Április 15, 2008 Én nyilas vagyok, szinte minden igaz amit leírtak egy kivételével: "Gyakran filozofikus természetű, foglalkoztatja az élet értelme, a vallás, az ezotéria." ezenkívül minden én is nyilas vagyok és kb a háromnegyede igaz is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Blinkoli Posted Április 19, 2008 Share Posted Április 19, 2008 én ikrek vok és majdnem mind igaz, tehát úgy kb 90% :lol: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ricsi96 Posted Április 19, 2008 Share Posted Április 19, 2008 Halak vagyok és egyáltalán nem jellemző rám amit itt leírtak, de volt már olyan horoszkóp ami jellemző volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ABTeam2008 Posted Április 27, 2008 Share Posted Április 27, 2008 Rám abszolút jellemzőek ezek a dolgok! Skorpió vagyok! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
PaRaMoReMaNiA Posted Április 27, 2008 Share Posted Április 27, 2008 régebben azt hittem teljesen tipikus kos vagyok...de..van ami éppen ellentét Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
GyureeHUN Posted Május 1, 2008 Share Posted Május 1, 2008 Én nem nagyon hiszek benne, nem is nagyon olvasom! Józan paraszti ész: Veszek egy újságot elolvasom, aztán beleolvasok egy másik újságba is és a 2 horoszkóp eltér teljesen egymástól. Akkor mit teszel? Amúgy a megyei lapunk horoszkópját anyum olvassa és bejön neki párszor! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac69 Posted Május 1, 2008 Share Posted Május 1, 2008 Hali ! Én Vízöntő lennék és úgy álltalában igaz ami a fent leírtakban áll ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spdeluxe Posted Május 2, 2008 Share Posted Május 2, 2008 Én is olvastam,de állítólag az aszcendens által meghatározott jegy a 12 közül erősebb mint a hónapok által lehatárolt 12 jegy.Én születés szerint Kos vagyok az április naptári hónap miatt,de attól függetlenül pedig Bika a születésem pillanatában érvényes aszcendens szerint.Szerintem ez az aszcendens szerinti hozzátét valamivel bővíti a ember tulajdonságainak leírhatóságát és valamivel jobban vegyíthető picit a jelleme ezáltal. Pár szó az aszcendensről : http://interno.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4802&Itemid=34 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
==>Scooter<== Posted Május 22, 2008 Share Posted Május 22, 2008 jajjaa MÉÉÉRLEG tuti Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 igen, bár sokmindennel lehetne még kiegészíteni. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
borat szagijev Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 Általában igazak rám amit ír a horoszkóp. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kuky Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 hát van benne vmi...am kos vok... a "fejjel megy a falnak" idézetről rögtön alvin jutott eszembe...alvinista vok... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dubo Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 Halak vagyok , de nem minden igaz rám ami le van írva . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Leon93 Posted Május 23, 2008 Share Posted Május 23, 2008 Rám is jellemzőek a horoszkópomhoz (Skorpió) leírtak! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Takony Posted Május 24, 2008 Share Posted Május 24, 2008 Én bak vagyok, de az a legrosszabb csillagjegy Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
novszabi Posted Május 24, 2008 Share Posted Május 24, 2008 Én Mérleg vagyok, és mondhatjuk igaznak. Takony, miből gondolod, hogy az a legrosszabb csillagjegy? Mindegyiknek van jó-és rossz tulajdonsága sztem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Takony Posted Május 30, 2008 Share Posted Május 30, 2008 Azért mert, nem nyílt, társasági ember.Magának való + kevés önbizalm. Mások szemszögéből nézve : Egy alig beszélő gyerek,a gondolataiba zárva - [biztos mereng valamin]. Ezért alapból elfordulnak tőle,mert kinek kell egy ilyen barát,aki csak ott ül és meg sem szólal? (persze olyan emberek szemszöge,akik nem ismernek,de osztálytársaknál 80%ban előfordult.) Aki vette a fáradságot,és komolyabban akart velem barátkoni, az előtt tényleg megnyíltam, de alig volt ilyen ember. Jó-jó,tudom, ez a személyiségemtől függő dolog. Szerintem is vannak jó & rossz tulajdonságaik a csillagjegyeknek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
larive Posted Május 30, 2008 Share Posted Május 30, 2008 én bika vaok és azon kívűl, ho kitartó vaok minden igaz!!!MINDEN Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aggress Posted Május 30, 2008 Share Posted Május 30, 2008 Minden igaz rám is,vízöntő vagyok...Egyébként ami az RTL klub teletexten van az is mindig igaz rám Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
a_grave_man Posted Július 17, 2009 Share Posted Július 17, 2009 Természetesen nem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.