Szipi Posted Február 5, 2008 Share Posted Február 5, 2008 Mesterséges emberi bőr Eleget szenvedtek már az állatok a kozmetikai kísérletek során! Az Episkin nevű új készítmény az emberi bőr utánzataként alig egy centiméter átmérőjű kémcsőre feszül a híres L'Oréal cég egyik laboratóriumában. A mesterséges emberi bőr krémszínű, és tapintása a gumira emlékeztet. Olyan esetekben alkalmazzák, amikor valamelyik kozmetikumról úgy vélik, irritálni fogja az emberi bőrt. Ez az első olyan anyag, amely teljes egészében helyettesíti az állatkísérleteket. A L'Oréal lyoni laboratóriumában Estelié Tes-sonneaud kutatócsoportja ún. kollagénhártyán növeszti a bőrrétegeket, miközben mellműtétből visszamaradt sejteket használnak bevonó rétegként. Bizonyos kozmetikumok biztonságos hatását úgy ellenőrzik, hogy a mesterséges bőr egy darabkáját a termékbe helyezik. Később azt vizsgálják, hogy a sejtek közül mennyi pusztult el: sárga vegyi anyagot öntenek rá, és ahol még élő sejtek maradtak, a biológiai szövetek kék színűre változnak. ?A hitelesítés céljából meg kellett mutatnunk, hogy ugyanolyan hatásos eredményeket tudunk elérni, mint az állatkísérletek során" - magyarázza Patrícia Pineau, a L'Oréal tudományos igazgatója. Egymástól független kísérletek azt mutatják, hogy bizonyos esetekben az Episkinnel pontosabban íehet előre meghatározni, miként fog reagálni egy ember a termékre, mint ha élő állatok bőrén kísérleteznének. Az Episkin más esetekben is tökéletesebb az állatkísérleteknél. Például arra is alkalmazható, hogy miután erős ibolyántúli sugárzásnak tették ki, az idősödő emberi bőrt modellezhetik vele. Ha a műbőrhöz festéksejteket (melanocitákat) adnak, akkor a bőr bámulását is utánozhatják. Mindezen kívül a börhártyához még különböző népcsoportokból választott nők bőrsetjeit adják hozzá. A kutatócsoport ilyen módon a kémcsövekben az emberi bőrszínek széles skáláját kapta, amivel megmérhetik, hogy az egyes termékek mennyire erőteljesen fejtik ki napvédő hatásukat. A kutatások nem véletlenül haladnak egyre lendületesebben. 2006 decemberében ugyanis az Európai Unió két olyan törvényt fogadott el, amelynek értelmében 2019-ig a kozmetikai iparban tízezerféle vegyi anyagot kell megvizsgálni, hogy mennyire ingerlik az emberi bőrt. Ugyanakkor az EU kozmetikai irányelve szerint 2009-től nem szabad ezekhez a vizsgálatokhoz kísérleti állatokat alkalmazni. Cris Flower angol kozmetikai szakértő üdvözli ezt az új irányzatot: ?Az a tény, hogy húszévi kutatást vett igénybe, amíg eljutottunk erre a pontra, azt mutatja, milyen nehéz a kísérleti állatok helyettesítése - jelentette ki. - Most már hiteles kísérletek bizonyítják, hogy ezzel a módszerrel nemcsak új samponokat és kozmetikumokat próbálhatunk ki, hanem sokkal szélesebb körben, még az orvosi kutatásban is hasznát vehetjük." Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Március 4, 2008 Author Share Posted Március 4, 2008 én nagyon támogatom ezt a dolgot, mert nem vagyok híve az állatkísérleteknek, főleg nem a kencék miatt. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Toomyka15 Posted Március 4, 2008 Share Posted Március 4, 2008 én is támogatnám ezt ha rajtam múlna!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Draco44 Posted Március 8, 2008 Share Posted Március 8, 2008 Na végre! Egy ritka pillanat, amikor a tudomány találkozik a környezetvédelemmel. De sajnos nem hiszem, hogy ezután abbahagynák az állatokon végzett kísérletezést. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Március 9, 2008 Share Posted Március 9, 2008 végre nem tapsifülesek bánják a sok k*csög szépítkezőszert... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.