naposcsibe Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 Hirtelen szívhalált okoz a daganatos fájdalmat csillapító gyógyszer A főleg krónikus fájdalmak és drogfüggőség kezelésére használt metadon még normál terápiás adagokban is növelheti a hirtelen szívhalál kialakulásának esélyét – jelent meg nemrég az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem tanulmányában. A tanulmány elkészítése során a kutatók a portlandi régióban 2002 és 2006 között hirtelen szívhalálban elhunyt betegeinek aktáit vizsgálták meg és vetették össze. Az eredményeket a The American Journal of Medicine című lap januári számában hozták nyilvánosságra. A vizsgálatok szerint a régióban a vizsgált időszakban 22 olyan eset történt, amikor minden előzetes jel, vagy ismert kardiovaszkuláris megbetegedés nélkül hirtelen szívhalál következett be. Ezekben az esetekben a toxikológiai vizsgálatok során metadont is találtak az elhunytak szervezetében (1 milligrammot, vagy annál is kevesebbet, tehát normál, terápiás adagot). „A vizsgálat eredményei szerint bizonyosan van összefüggés a metadon és a hirtelen szívhalál előfordulása között” – nyilatkozta Dr. Sumeet Chugh, az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem kardiológiai osztályának igazgatója, a mostani kutatás vezetője. A kutatók szerint a legvalószínűbb, hogy a metadon megnöveli egy nagyon ritka kamrai ritmuszavar, az ún. torsade de pointes kialakulásának esélyét, ami pedig egészségügyi beavatkozás nélkül azonnali szívleálláshoz és halálhoz vezet. Emellett lehetséges az is, hogy a metadon alvás közbeni légzési nehézségeket is okoz, előző kutatások kimutatták ugyanis, hogy az anyag gyakran idéz elő alvászavarokat és légzési apnoét. A most vizsgált csoport tagjai közül tizenkettőnél drogfüggőség miatt alkalmazták a metadont, háromnál krónikus fájdalmak miatt, négynél pedig ismeretlen okból. Az átlagéletkor 37 év volt, a betegek 67 százaléka férfiak közül került ki. A metadont, amely egy szintetikus ópiát, elsősorban drogfüggőség kezelésében alkalmazzák, de a rákbetegek krónikus fájdalmainak csökkentésében is kiváló eredményeket érnek el vele, hiszen olcsó, gyorsan hat és hatása tartós. „Nem hiszem, hogy a metadon alkalmazását fel kéne függeszteni, hiszen a szer igen hatékony és elterjedt. Azonban annak érdekében, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak többé elő, a szer terápiás alkalmazása előtt és közben folyamatos ellenőrzésre van szükség. Így például EKG- és alvásvizsgálatokra, amelyekkel ki lehetne szűrni a hirtelen szívhalál és a légzési elégtelenség első jeleit, és megakadályozni a nagyobb problémákat” – nyilatkozta a kutatást vezető szakember. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bengabe Posted Január 18, 2008 Share Posted Január 18, 2008 Az utsó bekezdés nélkül azt mondanám, hogy tisztességes vizsgálat és végre tisztességes kutatók kerültek elő a semmiből De az álláspontomat teljesen megváltoztatja a végkövetkeztetés!!! Miért is nem kell beszüntetni egy gyilkos vegyszer használatát, ami nagy számban okoz 30-50 éves férfiak esetében spontán szívmegállást??? Erre a kérdésre nincs elfogadható válasz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Január 18, 2008 Share Posted Január 18, 2008 Már hallottam ilyen esetekről. Sajnálatos, éppen ezért be kéne tiltani, és elő kéne rukkolni egy jobbal... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.