PrinceCherry Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 A pestis újbóli elterjedésére figyelmeztetnek brit kutatók, mivel a kórokozó egyre nagyobb ütemben terjed, ráadásul olyan országokban is megjelent, ahol kevés pénz jut gyógyszerekre. Utoljára a középkorban volt kiterjedt pestis járvány, és az elmúlt húsz évben csupán száz-kétszáz ember halt meg pestisben, a liverpooli egyetem kutatói mégis azt mondják, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a gyilkos kórokozónak. Az utóbbi években ugyanis új országokban is megjelent. Ronda halál Európában ? ahol a középkorban több millió ember halt meg bubópestisben ? nem találtak számottevő megbetegedést, de Michael Begon ökológus szerint Afrika különösen nagy veszélyben van. A Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár, Mozambik, Malawi, Tanzánia és Uganda területén is felbukkant a Yersinia pestis nevű baktérium, amely elsősorban rágcsálók szőrébe kapaszkodó bolhák segítségével terjed. Kétféle megbetegedést okozhat a pestis. A fertőzött bolha harapása nyomán fekete kelések jelennek meg a bőrön, ez a már említett bubópestis, a fekete halál. A másik formája a tüdőpestis, amely cseppfertőzéssel terjed, és sokkal veszélyesebb. Ilyenkor ugyanis a tüdőben jelennek meg a ronda fekete kelések, a baktérium szép lassan az egész szervezetben elterjed, magas lázat, izomfájdalmat, fejfájást, és végül halált okozva. Felkészületlenek A pestis szerencsére elég hatékonyan kezelhető antibiotikumokkal, írja a Register, csakhogy a fejlődő afrikai országokban kevés a jól felszerelt gyógyszertár. Begon ezért kongatta meg a vészharangot, mert bár most kevés a megbetegedés, a kór gyorsan elterjedhet. A kutató szerint hatékonyabb megelőzési módszereket kell kidolgozni. A brit lap megemlíti, hogy a történelem során többször is bevetették háborúban a pestist, a városfal fölött katapulttal átlőtt fertőzött tehenektől kezdve a repülőgépről ledobott fertőzött bolhákon át egészen a modern pestisszóró aeroszolig terjed a biológiai arzenál. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
colt.45 Posted Január 15, 2008 Share Posted Január 15, 2008 erre csak ezt lehet írni ez nem semmi... Mondjuk a betegségek/ járványok szempontjából afrika mindig is veszélyben volt , de ilyet Ilyenkor kéne küldeni segélyeket.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted Január 16, 2008 Share Posted Január 16, 2008 Hát büszke lehet magára, aki a háború céljából terjeszti a pestist Gondolom a béke nevében. Mind1, már olvasás közben paráztam hogy nincs ellene gyógyszer, de a végére megnyugodtam ettől függetlenül az afrikaiaknak még mindig nem túl jó a helyzet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xXJoCXx Posted Január 16, 2008 Share Posted Január 16, 2008 Igen ezt már tapasztaltam....Van 1 pestis Mária nevű tanárom......és nagyon hülye.... Amúgy meg már régen mondogatom magamban h ha már az emberek nem gyilkolják egymást és túlnépesedés lesz a földön majd a természet szépen megritkít minket...itt egy újabb példa erre Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Január 18, 2008 Share Posted Január 18, 2008 Nagyon igazad van látod! A jó öreg Anyatermészet az mindig elvégzi, amit kell! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
[Dani] Posted Január 20, 2008 Share Posted Január 20, 2008 Csak itt ne terjedjen el Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Január 25, 2008 Share Posted Január 25, 2008 Mondjuk ugye Madzsarország, ahol álmomban jártam... Itt tényleg ne jelenjen meg, főleg úgy, hogy évi 40-50000-rel kevesebb a magyar (tehát ennyivel több a halálozások, mint a születések száma). Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortuus Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 Ezt írd át mert warn lesz belőle... Szerintem annak hogy itt is elterjed,nincs sok esélye Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HULK15 Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 Az a háborús dolog azér rendesen meglepett Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rentai Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 lehet hogy rasszista kijelentés lesz: bombát afrikára meg ázsiára és nem lesz többé ilyen járvány. vajon ki terjeszti ezeket a betegségeket?kína meg india! rakják egész afrikát meg ázsiát karanténba és nem lesz ilyen.vagy szórjanak rá atombombát. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Malacka_92 Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 Rentai, csak gratulálni tudok ehez a hozzászólásodhoz. amúgy meglepő a hír, hogy a XXI. században pestis Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dbelam Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 Bocs, HOL van nagyszámban pestis? Ahol a kultúrált ember megjelenése nélkül (ne legyen abból vita, mennyire kultúrált a fehérember, van ellenpélda is) még a középkor előtt járnának... Afrika egy elmaradott hely, amit csak azért "domesztikáltak" valamennyire, mert egy időben kellett egy csomó ingyenmunka, meg terület. És most meg visszaüt. És nyomhatsz bele annyi segélyt, ami talpra állíthatná az egész világot is, elszarják, mert ott is inkább fegyverre költik, meg más célokra. Olyan, mintha egy lyukas vödörbe öntenél vizet... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Június 18, 2008 Share Posted Június 18, 2008 A legfélelmetesebb dolgok azok, amik ellen tehetetlenek vagyunk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.