naposcsibe Posted Január 13, 2008 Share Posted Január 13, 2008 Egyszerre épült a két nagy gízai piramis? A gízai piramisok újabb titkát fedezték fel régészek. Azt állítják, hogy a két legnagyobb, a Kheopsz és a Kephrén piramis nem két különböző, hanem egyetlen nagy terv alapján készült időszámításunk előtt 2500 körül. A tudósok szerint Kheopsz fáraó bizonyítani akarta, hogy a Napisten fia, tehát örök életű, s ezt magával a Nappal akarta elmondani. Ehhez a két piramist úgy építették meg, hogy a Szfinx felől nézve azok között a nyári napfordulón – vagyis június 21-én – látszik a lenyugvó nap, mely egy hieroglifát formáz meg. A jel pedig a halál utáni életet szimbolizálja. További bizonyítéknak vélik azt a tényt, hogy Kairó egyik széléről személve, ahol annak idején Heliopolisz vallási központ állt, a piramisok teljesen egybeolvadnak, illetve a Kheopsz teljesen eltakarja a Kephrént. A kutatók feltételezik, hogy Kephrén, Kheopsz fia, nem akarhatta, hogy síremléke ebből a szögből láthatatlanná váljon. Ez inkább Kheopsz kívánsága lehetett Heliopolisz Nap-temploma iránti tiszteletből, amelyet az egyiptomi világ bölcsőjének tekintettek és asszociáltak a teremtéssel, valamint a kozmológiával. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bengabe Posted Január 14, 2008 Share Posted Január 14, 2008 Szia Csibe! Van pár elmélet a Piramisok építésével kapcsolatban, ez amit leírtál, így ebben a formában rengeteg további kérdést vet fel, amelyek megválaszolhatósága igen kétes. Számomra a legelfogadhatóbb elmélet szerint amennyiben a 3 piramis által kialakított képet megfigyeljük, a pontosabb kielemzés után az égbolt leképezését találjuk a középpontban az Orion övvel, a bibi "csak" az, hogy az égbolt kb. ie.10.450-ben nézett ki pontosan úgy ha figyelembe vesszük az Orion öv ekliptika síkjához képesti periódikus magasság-ingadozását, ami viszont a Föld tengely menti precessziós mozgásának következménye. Zanzásítva kb. ennyi. Ha valakit bővebben érdekel, a könyv: Graham Hancook; Az Istenek Kézjegyei üdv Bengabe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.