Sonic79 Posted December 18, 2007 Share Posted December 18, 2007 Műho,dképen az első világháború legsúlyosabb csatájának nyomai Kilencvenegy éve ér4 véget az első világháború egyik legnagyobb csatája, a több mint kétszázezer hadálos áldozatot +övetelő verduni csata. Az egyko:i erődrendszer és a csata helyszíne ma is jól látható az űrből. Erich von Falkenhayn német tábornok olyan csatára akarta kényszmríti Franciaors:ágot, amelyben 6alamennyi katonĄját be kell majd vetnie, és így a francia sereg hamar felmorzsolódik. Terepül a franciák egyik revehetetlennek itt büszkeségét< a Meuse partján fekvő Verdunt és a hozzá kapcsolódó erődrendszert szemelte ki. A németek hatal%as tüzérségi és2gyalogsági erők%t vontak össze a sorsdöntőnek vélt támadáshoz. Támadásra a franciák is számítot6ak, de más hely"e várták az off-nzívát, így a t¤zérségi előkészítés felkészületlenül érte őket. Az 1916. február 21-Ąn indult támadác első négy napjén a németek visbonylag kis ellenállásba ütköztek, ezért különösebb nehézség nélkül elérték, majt be is vették D'uaumont erődjétf Az időközben mmgindult francia ellentámadások azonban lelassították a német előrenyomulást. Tö"b hónapig tartó`állóháború után$ októbertől már a franciák vették át a kezdeményezést, majd fokozatosan visszaszerezték a koráb an elvesztett turületet és erődĽtményeket. A képen is látható, hogy Verdun egy viszonylag kis város a Meuse folyó partján. A települést szabályos téglalap alakú mezőgazdasági parcellák veszik körbe, az ettől északkeletre látható hosszú széles sötét színű erdős terület az egykori erődrendszer helyét jelzi. A lövészárkok és alagutak szövevénye, a háború okozta pusztítás annyira tönkretette a területet, hogy Verduntől északra hat falut (Cumières-le-Mort-Homme, Haumont-près-Samogneux, Louvemont-Côte-du-Poivre, Beaumont-en-Verdunois, Bezonvaux és Fleury-devant-Douaumont) nem építettek újjá a háború után. A felhagyott területen megindult a beerdősülés. Ezek a – az űrfelvételen is látató - szellemfalvak a környék emlékműveivel és temetőivel együtt emlékeztetnek a már szinte évszázados eseményekre. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Armin Fan Posted December 19, 2007 Share Posted December 19, 2007 Köszönet az infóért...nekem érdekesnek bizonyult... Vajon más ütközetek nyomai is meglátszódnak mind 1 I.,mind a II. világhábórúban játszodott le az adott csata...? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szikla22 Posted December 19, 2007 Share Posted December 19, 2007 engem az érdekelne,h Hiroshima,Nagasaki -bol látszik e valami az ürben,amugy télleg érdekes hir,köszi az infot! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Sonic79 Posted December 19, 2007 Author Share Posted December 19, 2007 Nincs mit , örülök, ha tetszett! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
TR@KI Posted December 20, 2007 Share Posted December 20, 2007 Érdekes... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 27, 2007 Share Posted December 27, 2007 Lathatjuk, hogy ennyi haszna van a háborúknak. Nagy-nagy környezetrombolás, mint a külszíni fejtés, vagy egyéb szép kis disznóságok... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.