Sonic79 Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 Új óriás kobrafajt fedeztek fel Legalább tizenöt ember megöléséhez elegendő mérget tárol az az újonnan felfedezett barna köpködő kobra, amelyre egy természetvédő csoport pénteki bejelentése szerint Kenyában bukkantak rá. A több mint két és félméteresre megnövő hüllő a maga nemében a legnagyobb a világon. Az újonnan felfedezett kígyófaj a Naja Ashei tudományos nevet kapta, egy James Ashe herpetológus után, aki kenyai Watamuban működő Bio-Ken kígyófarm és kutatóközpont alapítója volt. Ashe volt az első, aki elfogott egy az átlagosnál nagyobb köpködő kobrát még 1960-ban, és először feltételezte, hogy külön fajról van szó. Ugyanis a barna köpködő kobrát korábban a fekete nyakú köpködő kobra (Naja nigricollis) egy alfajának tartották. A mostani vér és szövettani vizsgálatok során viszont kimutatták, hogy különálló fajról van szó. Habár a Walesi Egyetem és a zimbabwei Afrikai Biodiverzitásért Alapítvány kutatói már év elején közzétették az új fajjal kapcsolatos kutatási eredményeiket a Zootaxa nevű szaklapban, a végleges álláspont kialakításához további kutatók eredményeit is megvárták. Az új faj „felfedezését” végül egy civil természetvédelmi szervezeten a WildlifeDirect-en keresztül jelentették be. A köpködő kobrák halálos mérgüket a méregfogaik csúcsán található apró nyílásokon keresztül akár 2,5 méter távolságra is képesek kilövellni. A mérget a fejük két oldalán lévő nagy méregmirigyben tárolják. Ez a fegyver a zsákmány elejtésére és védekezésre egyaránt szolgál, ugyanis a mérget elsősorban az ellenfél szemébe „köpik”, és mivel az átmeneti vakságot okoz, ezalatt leteríthetik áldozatukat, vagy elmenekülhetnek a ragadozójuk elől. Tojásokkal, gyíkokkal, kígyókkal és madarakkal táplálkoznak. A köpködő kobrák nagy számban élnek Kenyában, Ugandában és Etiópiában. A természetvédő csoport elnöke, Richard Leakey egy közleményben "izgalmas felfedezésnek" nevezte az új faj azonosítását, ami értékelése szerint bizonyítja, hogy még sok ismeretlen faj létezik - de azt is, hogy még több pusztul ki élőhelyének zsugorodása következtében Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gebana Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 vádeállat, amm, biztos aimozik, mert azért szembeköpni valakit... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vin Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 aimozik lol nemigazán szeretnék találkozni egy ilyennel... nem szeretem őket. :S ettől függetlenül szép nagy Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
qrta14 Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 tényleg szép nagy, de utálom őket... ha meglátnék egy iet igen befolyna a barna a naciba:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gebana Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 tényleg szép nagy, de utálom őket... ha meglátnék egy iet igen befolyna a barna a naciba:D na ésha megjelenik kulabácsi, majd ő elhesegeti XD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ToMmY_hun Posted December 12, 2007 Share Posted December 12, 2007 Szhhép kigyaj!!! Egy vicc amivel haverom a világból üldöz ki: Miért jó a kígyónak?????? nem is jó neki Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BroN Posted December 16, 2007 Share Posted December 16, 2007 Utálom a kígyókat..főleg a köpködőseket... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nes-Thor Posted December 16, 2007 Share Posted December 16, 2007 Elég nagy jószág. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
STeVe_89 Posted December 17, 2007 Share Posted December 17, 2007 kéne egy ilyen biztos meg lehet tanítani pár trükkre, de az 100 hogy jobb házörző mint egy kutya LOL Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 24, 2007 Share Posted December 24, 2007 Uhh, nem szeretnék egy ilyennel szembekerülni ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
TR@KI Posted December 25, 2007 Share Posted December 25, 2007 Fú találkoznék 1 ilyennel aszzem úgy futnék h hazáig meg sem állnék!!!!! :9 És nem tudnám h most besz*rjak vagy be*ugyozzak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Piero Posted December 25, 2007 Share Posted December 25, 2007 Nem futnék vele össze a közértben Szép nagy példány Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 26, 2007 Share Posted December 26, 2007 Azért milyen jó már nekünk, magyaroknak, itt vagyunk a kényelmes, jó klímájú Közép-Európában, nem nagyon vannak veszélyes állataink, természeti csapások sem, és tessék, még így is sok a boldogtalan, ahelyett, hogy örülne, hogy egészséges, meg hogy amikor hazamegy, az ágyában nem várja egy fekete özvegy, a fürdőszobában meg egy mamba! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.