Ibolyán innen és túl

[Szipi]

Ibolyán innen és túl

 

Milyen pompázatosak a piros trópusi virágok! Ezer szín közül is ezek vonzzák legjobban az ember tekintetét. A méhek viszont rájuk sem hede-rítenek. Ha a könnyedén lebegő kolibrik nem látogatnák meg ezeket a virágokat, nem juthatnának hozzá a megtermékenyítő virágporhoz. De miért nem mutatnak érdeklődést a méhek a piros virágok iránt? A magyarázat egyszerű: mert nem látják a vörös színt! Szemük érzéketlen a 600 nanométernél nagyobb hullámhosszúságú fénysugarakra. Holott az ember még a 720 nanométeres (milliomod milliméteres) vörös sugarakat is érzékeli. De amit a méhek elvesztettek a színképtartomány egyik végén, megnyerték a másikon. Nemcsak az ibolyakék színeket veszik észre, hanem az ibolyántúli (UV) sugarakat is, amelyek számunkra már láthatatlanok.

 

A piros pipacsok még így sem maradnak beporzás nélkül, mert a vörös sugarakon kívül az ibolyántúli sugarakat is visszatükrözik a napfény szivárványszíneinek keverékéből, s ezzel vonzzák a méneket. A fénylőn sárga gólyahir szinte játszik a fénynyel: szirmai elnyelik, porzói pedig visszaverik a napfény ibolyántúli sugarait. így ha arra száll a méh, csillogó ibolyántúli gyűrűt lát a virág közepén.

Még a rovarok udvarlásában is szerepet játszik a különös színlátás. Van egy lepkefaj, amelynek himje és nősténye a mi szemünkben egyformán zöld színűnek tűnik. De a lepkék szemében nem-Ibolyántúli fényben mindketten más színűnek látszanak, azt is mondhatnánk, hogy a lány szőke, a fiú meg barna, így távolról is felismerik egymást. A fehér lepkék lebbenő világos szárnyai láttán egyetlen biológus sem tudja megmondani, hogy melyik a hím és melyik a nőstény. A kutatások szerint viszont a hímek felső szárnyának valamelyik része visszaveri a napfény ibolyántúli sugarait, a nőstényeké azonban nem. Egy libegve közeledő lepke láttán tehát a nőstény már messziről megállapíthatja, hogy egy barátnő vagy egy udvarló közeledik-e felé.

Minthogy a Nap fehér fényében a zöldessárga színű sugarak záporoznak a Földre a legnagyobb energiával, az ember színérzékenysége is úgy alakult, hogy az 560 nanométer hullámhosszúságú zöldessárga színből veszi észre a legfinomabb árnyalati különbségeket. Színlátásunk tartománya a 360 nm hullámhosszúságú ibolyakék sugarakkal kezdődik, és a kék, zöld, sárga színen át tart a 720 nm hullámhosszú vörös színig. Noha az ibolyántúli sugarakat nem látjuk, bőrünk ezektől a láthatatlan, sugaraktól barnul le.

Érdekes, hogy a „napszemüveg" sem ismeretlen az állatvilágban. A madarak szemének ideghártyáján színszűrő olajcseppek találhatók, amelyek tompítják az ég harsány kékjét, és kiemelik a többi színt. így még tarkábbnak és részletdúsabbnak látják a világot, mint az ember. Elmondhatjuk tehát, hogy annyira színes a világ, amennyit egy élőlény érzékelni képes belőle.

[somaster]

Érdekes dolog ez a vörös-színes téma! Azt hiszem a bivalyok meg pont csak a vöröset látják talán!