Szipi Posted December 5, 2007 Share Posted December 5, 2007 A rovarszemű fényképezőgép Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha a világot egy légy szemén keresztül látnánk! Egy morzsányi falatot is észrevennénk a levegőben, és lehetséges ellenségünket akkor is felfedeznénk, ha hátulról lopakodna felénk. Nemsokára mindez lehetővé válik, ha egy olyan ultraszéles látószögű mesterséges „szemet" alkalmazunk, amely csupán 2,5 milliméter átmérőjű. Ugyanis éppen ilyen szerkezetet fejlesztettek ki az amerikai Berkeleyben a Kalifornia Egyetemen. Más kutatók eddig sem tétlenkedtek. A halszem optikáját már korábban lemásolták, és ebből születtek a 180 fokos látószögű fényképezőgép-lencsék. Egy másik bionikai találmányt egy kiváló magyar kutató dolgozott ki olyan sikerrel, hogy az első Mars-autó is az ő optikájának a segítségével pillantott körbe a vörös bolygón. De a rovarok szeme is régóta foglalkoztatja a feltalálókat. A méhek és a szitakötők összetett szeme különösen csábít a másolásra, mert elkülönülő parányi csőkamerák tízezreiből, ún. om-matidiumokból áll. Ezek egymás mellett sorakozva különböző irányba mutatnak, és így a rovarnak széles látóteret biztosítanak. Ez az optikai félgömb ösztönözte Luké Leet és munkatársait, hogy olyan háromdimenziós szemet szerkesszenek, amelyet egy műanyagból öntött kupola alkot, benne ezernyi fényvezető csatornával, és mindegyik csatorna tetején egy-egy saját lencsével. Ezzel a mesterséges szemmel sokkal nagyobb teret foghatnak át a felderítő kamerák, a mobiltelefonok apró videokamerái, illetve a sebészeti endoszkópok is. A mesterséges szem 8700 mikrolencséből áll. Elkészítéséhez epoxigyantát öntöttek egy olyan félgömb alakú öntőformába, amelynek lencse alakú bemélyedései voltak. A gyantát hagyták egy kissé megkeményedni, így ezután ki lehetett venni a szemet az öntőformából. Az eljárás lényegét azonban az jelenti, hogy a kidudorodó lencseszerű felületeket ibolyántúli sugárral világítják meg. Ez a fény úgy égeti át a gyantát, mint egy hegesztőláng a fémlemezt, és ilyen módon hullámvezető vagy fényvezető csatornát hoz létre. Az ibolyántúli sugár sorozatos égetése révén a csatornák mind a félgömb középpontja felé mutatnak, ezáltal a kutatócsoport olyan hullámvezetőket hozott létre, amelyek a rovarok ommatidiumait utánozzák, mert a szem közepe felé vezetik a fényt. Ennek az eljárásnak az a szépsége, hogy a mikrolencsék segítségével hozzák létre a parányi fényvezető csőkamerákat. Ezek mind a megfelelő irányban állnak, ennélfogva könnyen hozzájuk lehet csatlakoztatni egy fotodiódás érzékelőt, amilyen a digitális fényképezőgépekben található. „Tényleg remekül működik" - jelentette ki Julián Vincent, az Egyesült Királyság Bath Egyetemének kutatója. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csinos Posted December 9, 2007 Share Posted December 9, 2007 Ez után jön a fényképező alakú rovar! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vadócka Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 Nagyon érdekes.. Vajon mennyibe fog majd kerülni és hogy fog kinézni..? Hová tud még fejlődni a technika.. hihetetlen! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hodav Posted December 18, 2007 Share Posted December 18, 2007 hát jah.Kiváncsi leszek milyen lesz??? Biztos jó drága és 10megapixel feletti lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomiguy3 Posted December 18, 2007 Share Posted December 18, 2007 10??? Már van 160 megapixeles Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
s4ki Posted December 18, 2007 Share Posted December 18, 2007 remek hír (örülnék ha érteném is) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
TR@KI Posted December 20, 2007 Share Posted December 20, 2007 Tök jó kéne nekem is ilyan Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 27, 2007 Share Posted December 27, 2007 Nagyon érdekes.. Vajon mennyibe fog majd kerülni és hogy fog kinézni..? Hová tud még fejlődni a technika.. hihetetlen! Ez nagyon igaz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.