thoger Posted Február 27, 2007 Share Posted Február 27, 2007 Nos az Urnitológitumotulágiai Egyetem kutatásai szerint képtelenség ELTÜNNI. Tokiokischay Mutosocholakte Mushonei professzor diákjaival végzett kutatást, amivel próbálták bebízonyítani elméletüket. Egy egyszerű Macskusz Kitekattuszt helyeztek egy könnyen elkészíthető teleportgépbe, majd elhelyeztek egy másik teleportgépet a párhuzamosan ellentétes szobájába az épületnek. Ekkor elindították a gépezetet, és a Macskusz eltünt. DE nem tűnhetett el mert a másik szobában feltűnt. Szóval nem lehet eltünni és feltűnni egyszerre mert ha valahol eltűnsz fel kell tűnnöd. Többet nem árultak el a kisérlettel kapcsolatba melyről videó is készült. A videót a feketeruhások elkobozták és Arizóna határán fekvő 51.5 ös körzetbe szállították ahol egy polcon pihen a vízzel működő autó, és az idegenekkel folytatott msnezés aktája mellett. Egy szemtanú mégis jelenvolt és téglafonjával egy homályos és pixeles, de mégis jól kivehető képet készített: http://www.pynchon.pomona.edu/cl49/smog.jpg Hozzáfűzés: Otthon énis elvégeztem a műveletet. Beáltam a szobámba, és anyám meg beált az ő szobájába, mjad becsukta a szemét. Tesómnak mondtam hogy mikor elfordulok sprinteljen át anyám szobájába és szoljon neki hogy már kinyithatja...Anya kinyitotta a szemét, én meg visszafordultam... ELKÉPESZTŐ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kiscsirke Posted Február 27, 2007 Share Posted Február 27, 2007 ÚRISTEN! Ez lehet a világ végét jelenti?? Én kezdek félni ezektől a titokzatos természetfeletti erőktők. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thoger Posted Február 27, 2007 Author Share Posted Február 27, 2007 Lehetőségteljes!!! Gondoljbele mitörténne a világgal ha nem lehetne eltűnní!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
matala Posted Február 27, 2007 Share Posted Február 27, 2007 nekem a kép helyett csak egy sötétszürke képet hoz be Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
pjotr666 Posted Február 28, 2007 Share Posted Február 28, 2007 thoger: hát érdekes! de azért ha belegondolsz nembiztos... mert lehet ahogy anyukád kinyitotta a szemét, mert kinyitotta, mágneses teret képezett maga körül! mint amikor reggel felkelsz, kinyitod a szemed, és megtámad az este az asztalon felejtett kés! (félek néha felkelni!!!) és ugye a mágnes nemelég a térgörbítéshez, igy maradt a "nem lehet eltünni" szisztéma! én azért egy csoportos szemnyitogatásban bennelennék! mondjuk a balatonfüredi szeméttelepen! még valaki? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thoger Posted Február 28, 2007 Author Share Posted Február 28, 2007 Blatonfüredre megyünk kirándulni osztályal ugyhogy benne leszek! De nem....A mágnese térgörbítés elmélete valóban jó ha teljesen 120% görbíted meg a teret, és egy gömböt alkot. Tehát nem lehetne feltűnni mert ha eltűnsz ugyanoda kerülsz vissza a gömb hatására. (olyan mint egy futókerék, hiába basz*d rá a hörit a tetejére ugyis elgurul az aljára) Tehát megin ottvagyunk hogy ha már feltűnni nemlehet akkor eltünni sem mivel elkell tünni a feltünéshez.... ALAP Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Yoda55 Posted Február 28, 2007 Share Posted Február 28, 2007 na jó...én ebből egy szót sem értek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jenki Posted Február 28, 2007 Share Posted Február 28, 2007 hogy miket meg nem tud az ember napról-napra Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Apunk Posted Február 28, 2007 Share Posted Február 28, 2007 Ezekkel a gondolatokkal kapcsolatokban nekem elő törnek a fiatal kori énemnek a rém képei. Mikor zöld vagyok és visznek egy hosszúnak tűnő 40 centis alagútban és bármikor a végére érnék Mindig ez történik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enyimehe Posted Március 2, 2007 Share Posted Március 2, 2007 Ez hogy úgy mondjam nem semmi, őst velem is történt már hasonló. Haverommal kocsmáztunk, és mondta hogy kiugrik a wcre. elment budira (ami a tömeg miatt hosszas időt vett igénybe)és még láttam ahogy belép a wécé ajtón, de mikor odanéztem a helyére (1-2 mp telt el ez idő alatt) már megint ott ült mellettem és azt mondta: kiugrok a wcre. Én meg csak néztem hogy most mi a f@sz van, de végülis kiderült: abban a pillanatban hogy ő elindult wcre én bealudtam, (még azt is csak álmodtam hogy látom bemenni a budira) és kb fél/háromnegyed órát aludtam. :huh: :huh: :huh: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gebana Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 ehez a térgörbítéshez fontos hülyének lenni, vagy elég a sima ember is? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
[uRly Posted December 10, 2007 Share Posted December 10, 2007 ezen nagyot röhögtem, köszi !!!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Cool Vole Posted December 11, 2007 Share Posted December 11, 2007 Mi az hogy nem lehet eltűnni?? Én olyan disappearance spellt castolok, hogy majd csak lestek! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.