green Posted Augusztus 11, 2005 Share Posted Augusztus 11, 2005 Megdőlt a sebességi világrekord A Koenigsegg CCR mostantól hivatalosan is a világ leggyorsabb szériaautója. A Svédországban készülő, több mint 800 lóerős sportautó a nardói oválpályán mintegy 388 km/órával száguldott, ezzel a teljesítménnyel pedig letaszította a trónról az eddigi első McLaren F1-et. A Koneigsegg CCR lett hivatalosan a világ leggyorsabb szériaautója. A kis svéd manufaktúra terméke ugyanis az olasz Nardo-ban lévő versenypályán 388 km/órával száguldott, megelőzve ezzel az eddigi első McLaren F1-et, ami """csak""" 386,4 km/h-ra volt képes. Ez a nem kis teljesítmény egy több mint 800 lóerős autótól származik, melynek építésekor javarészt alumíniumot és karbont használtak fel. Az impozáns teljesítményt egyébként egy 4.7 literes V8-as Ford motorból csalogatják elő, amire persze egy turbófeltöltő is kerül. A hátsókerékhajtású CCR így a 100 km/órát álló helyzetből alig 3 másodperc alatt éri el, a végsebessége pedig a cég igazgatója szerint több is lehetett volna, ha egyenes, nem pedig ovális a pálya. Narbóban egyébként a bő 12 kilométernyi hosszú oválpályán rendszeresen mérik az európai sportautók végsebességét, így vannak adatok a konkurenciáról is. A Ferrari Enzo 355, a Porsche Carrera GT 334, a McLaren-Mercedes SLR 334, a Lamborghini Murciélago pedig 330 km/óránál adta fel a küzdelmet a légellenállás ellen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
green Posted Augusztus 15, 2005 Author Share Posted Augusztus 15, 2005 Fél milla, asszem, annyit fizetek én is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lord_AdEe Posted Augusztus 18, 2005 Share Posted Augusztus 18, 2005 ti is? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ShOnGoKu Posted Augusztus 18, 2005 Share Posted Augusztus 18, 2005 Igen Egészpontosan 567631Ft-ot még ugy 20 évig Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nyinya Posted Október 17, 2005 Share Posted Október 17, 2005 Maradok a Favoritnál Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jaffry Posted Október 27, 2005 Share Posted Október 27, 2005 nem okoskodom... hisz totyogónak tituláltok, de azóta már van Bugatti Veyron... 400km/h nagynehezen összehozták, h kibírja... úgytudom. öhm... okoskodás volt... sorry, már másik topicban van a veyron... nem szóltam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dj_goffy Posted Október 27, 2005 Share Posted Október 27, 2005 Kettő áll a garázsban 3 meg a ház elött,BOCS!A bugattival meg ganyézni járok! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vmatex Posted Október 27, 2005 Share Posted Október 27, 2005 Szedjétek le a world racinget és rakjátok be a kocsit! az én rekordom 400 körül van:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Coolfox Posted Október 31, 2005 Share Posted Október 31, 2005 5-t veszek 5-t ) amúgy közútra tökéletesen alkalmatlan D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kurta Posted November 1, 2005 Share Posted November 1, 2005 Én maradok a 1000LE-ös Subarunál Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
muCSAcso Posted November 1, 2005 Share Posted November 1, 2005 megnyerem a lottót veszek egyet mindenkinek, plus csinálunk egy GIGACENTER-autót, olyant mint a bajleverőkben :DDD csak kicsit jobban feltuningoljuk, neon, minden, hogy full jó legyen, és járjuk az országot majd amúgy télleg nemgyenge ez a szekér Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
J3t1 Posted Május 4, 2006 Share Posted Május 4, 2006 Jóestét minden Koenigsegg hívőnek, tényleg nem rossz egy évente kb. 8-9 autót gyártó kis cégtől, csak az árától kiráz a hideg Amugy nemsokára kijön a Koenigsegg CCX és azt már most 395 fölött jósolják A Bugattisok meg csak vakargatyyák a fejüket Kurta, milyen 1000 lóerős SUBARU?????? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Július 6, 2006 Share Posted Július 6, 2006 A márka név nem az iagzi de gyors szekér lehet az biztos. De nem tudom hogy az aki megvesz egy ilyet az a sivatagokon kívül hol nyomhatja neki ? hát hát Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
magnat1 Posted Március 30, 2007 Share Posted Március 30, 2007 jóh lehet ho jó verda..de 1 toyota supra twinturbo (1000-2000lóerő) bármikor odaveri... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
stui Posted Március 31, 2007 Share Posted Március 31, 2007 Veszek egy Bugatti Veyront rárakatok a motorra 2 db turbó + intercoolert + compresszort és bármit lenyomok. Csak bírjam majd a gyorsulását! Toyota Supra Twinturbo 1000-2000 LE????? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
koncsol Posted Április 1, 2007 Share Posted Április 1, 2007 én egy evo 10-et felnyomok nagyon azt ugy ott hagyom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
joey1988 Posted Április 1, 2007 Share Posted Április 1, 2007 Régebben hallottam egy bugattiról, ami ment 400zal... és 6 litert fogyaszott... ....percenként... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
marshh Posted Április 5, 2010 Share Posted Április 5, 2010 bugatti veyron 406 ot tolt top gear ben is bent volt amúgy meg ezeket a kocsikat nem szimpla használatra tervezték hanem rekordokra. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
little rocker 93 Posted Április 6, 2010 Share Posted Április 6, 2010 5 éves hírre válaszoltál ne csodálkozz xD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.