Creoque Posted Május 10, 2009 Share Posted Május 10, 2009 Erről a 11es dologról meg ennyit: http://www.eurobarca.hu/index.php?menu=hir&id=9557 Ha valakinek nem tetszik a FIFA szabályzata akkor arra tényleg semmit sem tudok már mondani. És el kell hogy ismerjem egyedül Piqué esete amit szerintem be kellett hogy fújjon. Dehát ennyit jelent egy bíró a pályán... emlékezzetek a Maradona-féle gólra. Ez valami viccportál? Belemagyarázni én is mindent mindenbe bele tudok. Csak nem szokásom kiröhögtetni magam. "Bocs, Creoque valamit kérdezhetek? Tudsz adni egy linket a meccs utáni nyilatkozatokról?" "Az, hogy ki mit nyilatkozott már elmondtam, ha látok egy interjút és hallom, hogy ezeket mondja elhiszem, addig én csak azt mondom mindenre jól van .... még ha igaz is wink.gif Na meg melyik lapnak nyilatkozta, ha egy elismert szaklapon olvasom van esély, hogy elhiggyem" Tudom tudom. A "szakszerű" és "tényszerű" számotokra csak és kizárólag a Sport és az El mundo deportivo , a két katalán lap. Most erre mit lehet mondani? Körülnéztek BÁRHOL szinte, ott vannak a nyilatkozatok. Meddő vita, mert mi tudjuk hogy igazunk van, ti pedig próbáljátok mindenáron védeni a csapat tagjait. Ennyi. Meg egy kurbli. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
abel13 Posted Május 12, 2009 Share Posted Május 12, 2009 gyorsan nem tudna vki segíteni hol lehetne BL-döntőre jegyet venni itthon? nem találtam semmit Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 12, 2009 Share Posted Május 12, 2009 0640 222111 --> Quaestor Az oldalukon nincs fent, de megkérdezed és elmondják mi a helyzet a BL-döntővel. CSAK jegyet ők nem árulnak, csak úgy tudsz velük kijutni meccsre ha kifizeted az egész szolgáltatást. (Repülő vagy busz ára, szálloda ált. 2 éjszakára és a belépő ára) Jegyet rendelni pedig itthon szerintem csak úgy tudsz, ha on-line rendeled meg külföldi oldalról. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
abel13 Posted Május 12, 2009 Share Posted Május 12, 2009 köszi, telefonon lehetetlen őket elérni szal maradt az email, ha BÁRKINEK van vmilyen tippe, ötlete vagy jegye amihhez hozzájuthatnék kérem jelezze!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Holnap BL-döntő és kong a topik? Várható felállások az előzetes hírek és saját elgondolás alapján: (tehát nem fix) -----------------------------Valdes------------------------- --------------------Touré-------------Piqué---------------- Puyol--------------------------------------------------Keita ----------------------------Busquets----------------------- -----------------Xavi------------------Iniesta-------------- Messi-------------------------------------------------Henry ------------------------------Eto'o--------------------------- --------------------------Van der Saar---------------------- -----------------Ferdinand-----------Vidic------------------- O'Shea--------------------------------------------------Evra --------------Scholes----Carrick----Anderson------------- Ronaldo-------------------------------------------------Park ----------------------------Rooney--------------------------- Magyarázat... A barcelonánál nincs bevethető jobbhátvéd, így a jobblábas és rutinos Puyol vethető be gyakorlatilag kizárólagos módon ezen a poszton. Középhátvédek tekintetében sincs bőlére eresztve a barcelona, miután Milito egész évben nem bevethető, Marquez megsérült, Puyol pedig kiszorult a jobb oldalra. Így kényszerből Touré lesz Piké párja a védelem közepén A balbekk posztján bevethető lenne még Keitán kívül Sylvinho, de Guardiola nagy valószínűség szerint nem fogja megkockáztatni a 36 éves veterán játékát Ronaldo ellen, így a védekező középpályás, ám bal lábas Seydou Keita lelhető majd fel ezen a részén a Barcelona alakzatának. Középpályára visszatért Iniesta, így szinte borítékolható hogy a kezdő tizenegyben kap szerepet, ám a védekező középpályás szerepét Keita és Touré háttérbe szorulásának köszönhetően egyedül Buszquets veheti át. A csatársor a megszokott hármasból áll, mivel Henry a jelek szerint teljesen felépült sérüléséből. Erősségek: a rendkívül gyors és még ennél is kreatívabb középpálya, a két karmesterrel. Rajtuk kívül a nagyon gyors és kombinatív játékban hihetetlen erős támadóhármas. Gyengeségek: Alves, Abidal, Marquez, Milito kidőlésével teljesen egyértelmű hogy a legnagyobb gyengesége a Barcelonának a védelme. Ezen belül is a védelem két oldala, ahol ha nem zárnak rendesen vissza a középpályások, a védők nem segítik ki egymást akkor akár el is mehet a meccs. Nagyon gyorsan. A védelmen kívül egyedül talán Busquets játéka lehet még a barcelona gyengesége, hisz egy nagyon tapasztalatlan játékosról van szó, akinek egy BL-döntőben kell majd helytállnia. Nem elképzelhetetlen hogy nem egyszer megremeg majd a lába. A Manchesternél ismereteim szerint a fontosabb játékosok közül egyedül Fletcher hiányzik majd eltiltás révén. A védelem teljes lesz, akár csak a csapat többi része. Fergusonnak közel sem kell annyit agyalnia az összeállításon, mint ellenfelének, viszont az fejtörést okozhat számára, hogy milyen felállásban küldi pályára a csapatát. Valószínűleg a 4-5-1-es formációt fogja alkalmazni, melyet a mérkőzés közben is meg tud a csapat változtatni, hiszen olyan univerzális játékosokból áll a United, mint Ronaldo, Park, Giggs vagy akár Rooney. Kizártnak tartom, hogy 2 vérbeli csatárral kezdjen a United, kizártnak tartom azt is, hogy akár Tevez akár Berbatov a kezdőben kapjon lehetőséget. Ellenben a 3 középső középpályás -ha tetszik védekező középpályás- megléte szinte nyílvánvaló. A Unitednek itt kell megfojtania a Barcelonát, ha ez sikerül, akkor a mérkőzés is meg lesz. Az elsőtől a 90. percig aggresszív letámadójátékot kell nyújtani Xavi és Iniesta ellen, ellenben.... -itt mindenki azt gondol amit akar- Összegzésem: Egy BL-döntőtől mindig azt várja az ember -főleg ha két ilyen csapat játsza-, hogy végig látványos futballnak leszünk szemtanúi, de én most az emberek 99%-ával ellentétben nem vagyok ebben biztos. A Barcelonának oda kell figyelnie a védelmére, sokkal jobban mint ezelőtt és ez kihathat az egész csapat, elsősorban a középpálya játékára. A Manchester pedig tisztában van a Barcelona erejével, éppen ezért nem fog belefutni a késbe. Kíváncsian várom a meccset, annak fejében is hogy mivel nincs a Barcelonának két oldala, Alves nem tudja úgy segíteni a támadásokat ahogy eddig az egész idényben tette és mellette még egy rakás kényszermegoldást kell eszközölnie Guardiolának a csapaton. Szóval izgalmas lesz egy védelmi szempontból -kimondhatjuk- gyenge barcelonát látni egy komplett, összerakott és "igazi angol" Manchester ellenében. Jó szurkolást mindnekinek holnap estére, győzzön a jobb. -a MU- Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Üdv Tökéletesen elmondtad a lényeget Keita Ronaldo oldalán szép lesz mondhatom... A lényeg az h látszott mér az elődöntőben is h a barcának nem megy angol csapat ellen és a jelenlegi MU jobb mint a Chelsea akárki akármit mond, de ha a barca nyerne elég igazságtalan lenne a sors.... De mind1 is egyértelmű MU győzelemet várok és ez a lényeg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biglaca2 Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Nagy meccs lesz, de a Barcelona odateszi magát és nyer 3-2-re! Én úgy tudom hogy, Carrick eltiltás miatt nem játszik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Valószínűleg a 4-5-1-es formációt fogja alkalmazni, melyet a mérkőzés közben is meg tud a csapat változtatni, hiszen olyan univerzális játékosokból áll a United, mint Ronaldo, Park, Giggs vagy akár Rooney. Kizártnak tartom, hogy 2 vérbeli csatárral kezdjen a United, kizártnak tartom azt is, hogy akár Tevez akár Berbatov a kezdőben kapjon lehetőséget. Ellenben a 3 középső középpályás -ha tetszik védekező középpályás- megléte szinte nyílvánvaló. A Unitednek itt kell megfojtania a Barcelonát, ha ez sikerül, akkor a mérkőzés is meg lesz. Az elsőtől a 90. percig aggresszív letámadójátékot kell nyújtani Xavi és Iniesta ellen, ellenben.... -itt mindenki azt gondol amit akar- Pontosan! Én is totál ugyanezen a véleményen vagyok. Ez a legésszerűbb megoldás, nem hiszem, hogy most Ferguson valami igazán váratlan húzással állna elő a kezdőcsapatot illetően. A Manchester-topikba már mindent leírtam, amit kell, úgyhogy itt nem is ragoznám tovább a dolgokat Holnap még úgyis jelentkezem a döntő előtti órákban, úgyhogy a végszó még ráér Ui.: biglaca2, elég rosszul tudod, mivel Carrick-nek nincs semmiféle eltiltása; Fletcher az, aki piros lap miatt kénytelen kihagyni a meccset. De ezt már Creoque hsz.-ében is olvashattad... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Pep Guardiola Alex Ferguson, Lionel Messi Cristiano Ronaldo ellen - szerda este 20.45-kor a Bajnokok Ligája álomdöntőjében az FC Barcelona és a címvédő Manchester United csapnak össze egymással Rómában. A végeredmény megtippelhetetlen, több fogadóiroda is hajszálra ugyanannyi pénzt fizetne a spanyolok és az angolok sikerére is, mi mégis összeeresztettük a két klub várható kezdőcsapatát és cserejátékosait. Daniel Alves és Eric Abidal hiánya miatt gyengébb lesz a megszokottnál a Barcelona védelme, így nem csoda, hogy virtuális játékunk elején a Manchester elhúzott, ám a fantasztikus támadó szekcióval ellátott spanyol bajnok 1-4-ről fordítva végül 7-6-ra megnyerte a mérkőzést. FC BarcelonaManchester Unitedkapuskapus 0 1 Victor Valdes A 27 éves játékos már 2003 óta stabil kezdő az FC Barcelonában, első évében a török válogatott Rüstüt szorította ki. Még sohasem volt tagja a spanyol nemzeti csapatnak, ám ennek ellenére is megannyi siker részese volt már - 2005-ben például épp BL-döntőt nyert a Barcával, a fináléban mostani csapattársát, az akkori arsenalos Thierry Henryt a védéseivel szinte az őrületbe kergette. Forrófejű kapus, aki néha hajmeresztő hibákat követ el, ám azokat aztán bravúrokkal kompenzálja. Edwin van der Sar Noha már 38 éves, ám így is nehéz hibát találni a játékában. A Manchester United éveken át kereste a dán Peter Schmeichel utódját (Mark Bosnich, Fabien Barthez, Tim Howard és Roy Carroll mind megbuktak), s 2005-ben végre megtalálta a holland óriás személyében. Idén volt egy 1311 perces góltalansági rekordja, amely végül a Newcastle ellen egy nagy potyagóllal ért véget. Ettől függetlenül is simán veri Valdest. jobb oldali védőjobb oldali védő 1 1 Carles Puyol Karrierje kezdetén volt kapus és csatár is, hírnevet viszont védőként csinált magának a katalánok lobogó sörényű csapatkapitánya. Daniel Alves sérülése miatt ezúttal nem a megszokott helyén, a védelem tengelyében kaphat szerepet, hanem a jobb oldalon, ez a poszt sem lesz persze ismeretlen számára, hiszen évekig az ellenfelek balszélsőjét igyekezett hatástalanítani. Az O'Shea elleni párharcban a rutin dönt nálunk Puyol javára. John O'Shea A manchesteriek ír védője az Arsenal elleni elődöntő első felvonásán nyerőemberré vált azzal, hogy túlteljesítette feladatát, és a kifogástalan védőmunka mellett egy szöglet után győztes gólt szerzett. A Barca ellen viszont nehezen képzelhető el, hogy a pontrúgásokon kívül sokat lesz az ellenfél térfelén, mivel várhatóan Henryt kell majd levennie a pályáról, márpedig ez a feladat ebben a szezonban elég sok védő számára okozott kellemetlen pillanatokat. középső védőközépső védő 1 2 Gerard Pique Sokan furcsálták, hogy a spanyol védő tavaly nyáron elhagyta a BL-győztes Unitedet és szülővárosába, Barcelonába távozott, de az idő őt igazolta, Guardiolánál ugyanis megbízható teljesítményének köszönhetően alapember lett, sőt februárban a válogatottban is bemutatkozott. Sokat érhet a döntőben, hogy pontosan ismeri, mire képesek az ellenfél csatárai, hiszen Berbatovon kívül a többiekkel együtt játszott. Nemanja Vidic A kőkemény szerb szép csöndben Európa egyik legjobb középső védőjévé fejlődött, a Vörös Ördögök rekordot jelentő góltalansági sorozatában jelentős érdemei voltak, és a Liverpool elleni borzalmas meccsét leszámítva végig pazarul futballozott, nem véletlenül került be Angliában "Az év játékosa"-szavazás jelöltjei közé. Ibrahimovicot és Adebayort már kipipálta, Eto'o ellen újabb brutál csata vár rá, de a mérleg így is felé billen Piquével szemben. középső védőközépső védő 1 3 Yaya Touré A Touré névhez sokáig az Arsenalban a csapatkapitányságig jutó Kolo keresztnevét társították a futballkedvelők, de a két évvel fiatalabb Yaya is eljutott arra a szintre, hogy a családban komoly fejtörést okozzon, melyikük is a jobb. Az tény, hogy mindkettőjüknek vérében van a védekezés, és bár Yaya a középpályán érzi igazán otthonosan magát, a Chelsea elleni BL-elődöntőt és a Bilbao elleni kupadöntőt is rutinból lehozta belső védőként, ha Rómában sem nyomja agyon a tét, akkor nagy baja nem lesz hátul a Barcának. Rio Ferdinand Az ellenfél védői helyett leginkább a sérülésekkel gyűlt meg a baja a MU másik belső védőjének, akit az elmúlt hetekben a fájós vádlija kényszerített a lelátóra. Vidiccsel nagyon jól összeértek, a Premier League-ben magabiztosan működő elhárítást a BL-re is sikerült átmenteniük, de a Barca atomtriója miatt nem készülhet könnyed római kiruccanásra. Bár hetek óta nem volt játékban, mivel ezer éve belső védőt játszik, így a kényszerből hátrapakolt Tourét veri kettőjük összevetésében. bal oldali védőbal oldali védő 1 4 Sylvinho A 35 éves brazil balbekk az eltiltott Abidal helyett juthat játéklehetőséghez, ugyanakkor szerepeltetése kockázatot rejt magában, mivel a szezonban mindössze 14 bajnokin lépett pályára, ebből ötször csereként. A brazil hagyományokat ápolva technikás, támadó szellemű hátvéd, gyorsasága azonban nem idézi fénykorát, így bajban lehet, akár Park, akár Cristiano Ronaldo keverget majd mellette. Patrice Evra Nehezen indult a Fekete Gazella manchesteri karrierje, de ahogy felvette az angliai tempót, ki is bérelte magának a balbekk pozícióját. Hatalmas futómennyiség mellé csatárokat idéző sebesség társul, és nem éppen szálfa termete ellenére a párharcokban is ritkán marad alul. A Slyvinho elleni ütközetet nálunk biztosan behúzta, ha a pályán Messi ellen is hasonló sikerrel ügyködik, akkor nyert ügye van a címvédőnek. középpályásközéppályás 2 4 Seydou Keita A Barcelona történetének első mali játékosa nem akármilyen nyitószezont teljesíthet Katalóniában, hiszen a BL-győzelem már a harmadik trófea lehet, amit besöpör új csapatával. A fáradhatatlan fregoliember mindent tud, amit a futballról tudni érdemes, és ami nagyon fontos: a tőle megszokott magas színvonalat mindig, mindenki ellen megbízhatóan szállítja. Rá szavazunk Parkkal szemben. Park Dzsi Szung A koreai támadó középpályást - és új csapatát, a MU-t - azok a vádak érték "házasságkötésükkor", hogy az csak érdekből történt, és pusztán az angol szupercsapat ázsiai népszerűségének növelését szolgálta. Park látványosan rácáfolt erre a tételre, és játékával az Old Trafford egyik kedvencévé vált. Támadótudása és munkabírása elvitathatatlan, kiegyensúlyozottsága azonban nem mérhető Keitáéhoz. középpályásközéppályás 3 4 Xavi Hérnandez Katalán kasztniban nagy teljesítményű, világszínvonalú, hazai motor. A saját nevelésű középpályás éppen tíz éve kirobbanthatatlan a Barca felnőttcsapatából, a jeles évfordulót pedig - a bajnoki cím és a spanyol kupa elhódítása mellett - BL-győzelemmel ünnepelheti. A kivételesen sokoldalú karmester a játék minden elemét a lehető legmagasabb fokon műveli, itt egyértelmű a Barca-fölény Michael Carrickkel szemben. Michael Carrick A West Hamben nevelkedett, a Tottenhamből Manchesterbe szerződő védekező középpályás kicsit nehezen illeszkedett be a címvédésre hajtó Vörös Ördögöknél, sallangmentes, gyakorlatilag hiba nélküli, elsősorban labdaszerzésre alapuló játéka azonban nélkülözhetetlenné tette a Ferguson-csapatban. A gólszerzés nem erőssége, ettől függetlenül néha nagyon elsül az amúgy remekül fejelő tizenháromszoros angol válogatott lába. középpályásközéppályás 4 4 Andrés Iniesta (vagy Sergio Busquets) Nagy kérdés, hogy melyikőjük kezd, talán éppen ez dönti el a BL-trófea sorsát, igaz, ha a sérüléséből nemrég felépült Iniesta is ott lesz a kezdősípszónál, akkor Pep Guardiola mesternek át kell variálnia a védelmét, hiszen akkor túl sok lenne a támadó. A 20 éves védekező specialista Busquets első idénye jól sikerült, s míg Iniesta biztosan jobb Andersonnál, ő is legalább döntetlenre hozná a MU-középpályás elleni virtuális párbajt. Anderson A 21 éves raszta hajú középpályás sokak meglepetésére igazolt Manchesterbe Portóból, ám - mint az esetek többségében - ezúttal is bebizonyosodott Sir Alex Ferguson döntésének a helyessége. Párharcokat ritkán veszít, technikás, erős játékos - nagy feladat hárul rá a Barca-támadók megállításában. Mindössze 69 kilós, mégis hihetetlen energiával képes az ellenfél támadásainak megszűrésére. támadótámadó 5 5 Lionel Messi Még nincs 22 éves, de már meghódította a futballvilágot, s ha megnyeri a BL-t a Barcelonával, akkor év végén vélhetően már nem csak dobogós lesz az Aranylabda-választáson. Az év végi díjkiosztókon s persze a szerda esti álomfináléban egy nagy ellenfele lehet, a tavalyi év legjobbja, Cristiano Ronaldo. A BL-döntő legpikánsabb csatája lesz az ő találkozásuk, ösztönös zsenikről van szó, akik a mai futball abszolút csúcsát jelentik. Hogy melyikőjük a jobb, lehetetlen eldönteni, így azt is, hogy melyikőjük lesz majd a finálé nyerőembere. Cristiano Ronaldo A Premier League- és Bajnokok Ligája-címvédő MU kirakatjátékosa tavaly minden egyéni voksoláson diadalmaskodott, és idén egy hajsználnyival talán rosszabb formában van, de ősz óta így is 65 meccsen 34 gólt szerzett, a BL-ben pedig 10/4-es mutatóval büszkélkedhet. Nem számít kifejezetten befejező csatárnak, de bármely támadó poszton nagy erőssége csapatának. A Real Madrid régóta udvarol neki, ha megszerzi, Messivel még többször találkozhat a spanyol bajnokság csúcsrangadóin. támadótámadó 6 5 Samuel Eto'o A világ egyik leggyorsabb és legpontosabban lövő csatára, a védők igazi réme a kameruni. A Real Madridban kezdte karrierjét, ám ott nem tartották elég jónak... A Mallorcában már kétmeccsenként gólt rúgott, a Barcában viszont idén már alig kell neki több 90 percnél a gólszerzéshez, hiszen 47 mérkőzésen 37-szer volt eredményes. A BL-ben kevésbé gólérzékeny, bár a 8/3-as mutatón szerdán még javíthat. Wayne Rooney Még mindig csak 23 éves, és nélküle szinte elképzelhetetlen a MU kezdőcsapata. Az Evertontól még tinisztárként szerződtetett támadónak sokak szerint több gólt kellene szereznie, ám az ő játéka nem csak az eredményességről szól. Kőkemény játékos, aki képes akár két védőt is lekötni, és a mezőnyjátékból is maximálisan kiveszi a részét. Mégis, jelen pillanatban Eto'o a nyerő vele szemben. támadótámadó75Thierry Henry Az egykori Arsenal-ikon első barcás idénye még nem volt az igazi, a másodikban viszont már úgy futballozik, ahogyan azt elvárják tőle. Nyolc BL-meccsén 5 gólt lőtt, a Primera Divisiónban pedig 25/19-es átlagot produkált. Igazi nyerő tipusú játékos, aki a támadófutball minden elemében világszínvonalú erényekkel rendelkezik. Ha sok lehetősége lesz a támadásokra a Barcának, akkor bizonyosan nem Henryn fog múlni a BL-trófea begyűjtése. Paul Scholes 1993 óta a Manchester United játékosa, s a pályán és azon kívül is Sir Alex Ferguson jobbkezének számít. A védekezés nem a kenyere, ám annál jobb támadásban. Harmincnégy éves kora ellenére még mindig meghatározó tagja a MU-nak, az viszont nem biztos, hogy kezdő lesz szerdán - meglehet, a szintén rutinos Ryan Giggst küldi csatasorba helyette Ferguson. várható cserejátékosok 7 6 várható cserejátékosokAlexander Hleb, Bojan Krkic, Eidur Gudjohnsen Martín Cáceres, Andrés Iniesta vagy Sergio Busquets - szép névsor, ám közel sem annyira, mint a MU-é. Ferguson variációs lehetőségei sokkal jobbak, mint a Guardioláé, a kispadon nagy minőségbeli különbség van a Vörös Ördögök javára. Hlebnek nem jött be igazán a barcelonai kaland, Krkic még a jövő embere, Gudjohnsen nem Barca-szintű csatár. Ryan Giggs, Dimitar Berbatov, Carlos Tévez, Jonathan Evans, Nani - olyan játékosok ők, akiket ha a 89. percben beküld Sir Alex, akkor két perc alatt képesek megfordítani a végeredményt, mint mondjuk 1999-ben tette a MU a Bayern ellen. Giggset idén 34 évesen a PL legjobb játékosává választották, míg Berbatov és Tévez valószínűleg a világ összes klubcsapatában kezdő lenne. VÉGEREDMÉNY: FC BARCELONA - MANCHESTER UNITED 7-6 origo.hu Rooney nehogy már gyengébb legyen mint eto. valamint andersont és iniestat is egyenlőre raknám Busquetstől meg jobb szerintem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
baad_newzz Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 ez hülyeség! O'Shea simán jobb, mint ez a hajasbaba, keita meg kicsoda? Park nyomába se érhet, Carrick sokkal jobban odateszi magát, mint sávi és Anderson is hasznosabb mint inyieszta, etó pedig seholsincs Rooneyhoz képest, Ronaldo meg simán jobb, mint messzi(messzi megdöglenne a PL-ben) HAJRÁ MU!! (bár lehet, hogy az uefa és a bírók nagyobb ellenfél lesz, mint a katalányok....) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Üdv Na látszik h nem ért a focihoz az aki ezt a névsort csinálta és nem elfogultságból mondom és ez most ki fog derülni... Látszik h inkább a neveket és a látványos dolgokat nézik... Rooney, Carrick, Park, Anderson sohasem fog aranylabdát kapni ez tény ami mezőnymunkát ők végeznek.. Barcának sem a nayg triója a szenzációs hanem az ahogy xavi és iniesta kiszolgálja őket Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
barcaloki Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 Látom itt MU-fölény van a topikban. Ha szabadna megjegyeznem nem olyan egyértelmű a helyzet a MU javára mint azt néhányan leírták. Lehet hogy nagyon jó a csapat és a védelem, de annyira nem lehet senki elfogult hogy azt gondolja gól nélkül lehozza a meccset az angol csapat. Rutinos, jól fejelő védők, de versenyfutásban nem vehetik fel a versenyt a csatárokkal. Meg kell jegyeznem, hogy a spanyol csapat ellen nem lehet területet védekezni, mert a Barca támadójátéka ezesetben gólgazdag lesz. A Barca támadásai elsősorban sokpasszos játékkal épülnek fel a középpályán, és az ellenfél 16-osa előterében pedig egyérintős elmozgásos passzokkal és üresbefutásokkal hoznak létre 100%-os ziccereket. ez a fajta stíus leginkább a Bayern elleni első meccsen volt megfigyelhető. A nagy kérdés elsősorban a pály másik térfelén való játék eredményessége lesz. Vajon mennyire muzsikál jól a Tartalékos barca-védelem és mennyi lehetősége lesz az angoloknak?(Az várható hogy a labdabirtoklás Barcafölényt mutat mint minden meccsen). A Manchester játéka nagyban függ Ronaldo-tól. Az ő pontrúgásai-bombái nélkül nem lenne itt a MU. Messit ki lehet vonni a játékból, ha két védő jut rá, de ezt Ferguson nem fogja meghúzni, mert bízik a csapatában. Úgy gondolom sokrétűbb játékos és nem lehet elvenni tőle a labdát egykönnyen. Taktikai skálát növeli az ő beljebb tolása a középpályára(lásd Real-meccs). Két stílus összecsapása kerül megrendezésre holnap, igazi álomdöntő. A taktikus erős angol foci vagy a látványos spanyol? Messi vagy Ronaldo? Alex vagy Pep? Barca vagy Manchester? ????????????????????????????? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
baad_newzz Posted Május 26, 2009 Share Posted Május 26, 2009 (edited) látványos spanyol, desokat röhögtem ezen :lol: ezek nem spanyolok.... honnan tudod, hogy Barca játéka gólgazdag lesz? remélem ALÁZÁS lesz, mert igazságtalan lenne, ha egy olyan csapat lenne a győztes mint az.( de lehet, hogy már ez is le van zsírozva...uefa.com-on biztos ott a végeredmény....) Módosította Május 27, 2009 Gabi89 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
DD2008 Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Már alig várom a meccset. Ma este minden eldől. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Üdv A Barca támadásai elsősorban sokpasszos játékkal épülnek fel a középpályán, és az ellenfél 16-osa előterében pedig egyérintős elmozgásos passzokkal és üresbefutásokkal hoznak létre 100%-os ziccereket. ez a fajta stíus leginkább a Bayern elleni első meccsen volt megfigyelhető. Lehet h nem kicsit vagyunk elfogultak, de ezen most jót röhögtem láthattuk h mennyit ért a chelsea ellen ez a játék háhá jó aláírom h lehet minden csapatnak rossz meccse, de majd este kiderül h kinek van igaza Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 ...no és akkor most egy tippet... szerintem nyer a Manchester, méghozzá 2-1 arányban. Ronaldo csűr egyet, meg a csereTevez vmikor a végén. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zuborbalint Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Manchester United fog nyerni!!!!!!!!!!!!!! A lényeg hogy jó játékot lássunk:) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Hát eljött a nagy nap Szerintem azzal már nem nagyon érdemes foglalkozni, hogy a két csapat milyen játékkal áll majd elő, mik az erősségeik és a gyengepontjaik, stb., korábban már úgyis mindent leírtunk, ami ezzel kapcsolatban csak jöhet. Most már valóban csak az a kérdés, hogy mi lesz az eredmény, és melyik csapat lesz 2009 BL-győztese. Én nagyon remélem, hogy a Manchester , de tippelni erre a meccsre az eredményt illetően nagyon nehéz, úgyhogy -legalábbis itt- ezt nem is tenném meg. A lényeg, hogy mi nyerjünk! GLORY, GLORY MAN. UNITED! Itt a finálé trailere: http://www.youtube.com/watch?v=ESvo4x0Pjpk&feature=player_embedded Barcelona - Manchester United Bajnokok Ligája-döntő Játékvezető: Massimo Busacca (svájci) Kezdés: 20:45 (Élő közvetítés: M1, 20:10-től) Várható kezdőcsapatok: Barcelona: Valdés - Puyol, Piqué, Yaya Touré, Sylvinho - Busquets, Xavi, Iniesta - Messi, Eto'o, Henry - Vezetőedző: Josep Guardiola Manchester United: Van der Sar - O'Shea, Ferdinand, Vidics, Evra - Anderson, Carrick, Giggs / Scholes - Park, C. Ronaldo - Rooney - Vezetőedző: Sir Alex Ferguson Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lacey Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Off:Húúúú ez a trailer, a hátamon is fölállt a szőr! Én is Manchester győzelmet várok remélem Ronaldonak menni fog ma a játék, mert nagyon nagy felelőség van rajta, de a Carrick-Anderson pároson még nagyobb van.(szerintem) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Azon a manchesteri belső hármason (Anderson, Carrick, Scholes / Giggs - legalábbis szerintem így fognak felállni) valóban nagy lesz a nyomás, hisz elsősorban az ő feladatuk lesz semlegesíteni a sokat emlegetett Xavi - Iniesta párost. Ez pedig a győzelmünk hogyismondjam legnagyobb kulcsa (mert azért vannak még itt nem kis jelentőséggel bíró (pár)harcok) Carrick-től a szokásos maximum kell (bár nála a csúcs már meccsek eldöntése , pl. két hete a Wigan elleni bepótolt meccsen), Anderson-tól egy olyan kimagasló teljesítmény, mint a Porto elleni párharcban (ott is inkább a visszavágón mutatott játéka), a harmadik tagtól, vélhetően a két 'nagy öreg' egyikétől pedig szintén nagy mezőnymunka kell, ezúttal szerintem elsősorban védekezésben. Reméljük, hogy működni fog, és minden jól alakul! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kezicsokolom Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Ebbe a várható kezdőcsapatba Manchesteri részről az a jó, hogyha esetleg Rooney valamilyen oknál fogva nem jönne be csatárnak, akkor viszahuzodhat szélre és Ronaldo mehet elöre. Csak még1 olyan döntőt ne ami 99-be és 2008-ba volt... most már az én szívem se bírja:D Illetve ami még angol csapatként nagy előnyünk, hogy nálunk a belső középpályások sokkal sokkal jobban végzik a védekező munkát mint Xavi és Iniesta. És ha tetszik hanem, bármelyik angol meccsen meglehet nézni, hogy a csapat 10 emberrel védekezik(9+1 a kapus) és van elöl egy csatár aki várja az elöre rugott vagy szépen kihozott labdát. És ugye van egy Rooneynk is aki valamivel több mint egy éve a barca ellen ha jól emlékszem bal oldli hátvédet játszott. Pedig akkor még középen volt csatár(mostmár inkább szélső). De kár ezen filozni. Jó szurkolást mindenkinek, jó szorakozást, sok sikert a Barcának, de azért nyerjünk csak MI! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Csatlakozok az előttem szólóhoz, és itt kívánok Mindenkinek jó meccsnézést és jó szurkolást, a Manchester-szurkolóknak pedig azt, hogy az ő csapatuk és ők maguk (pontosabban mi, hisz én is MU-fan vagyok) örülhessenek a döntőt követően! Az biztos, hogy feledhetetlen találkozó lesz, de remélem, hogy ugyanakkor egy nagyon jó meccset láthatunk majd, látványos játékot, jó iramot, stb.; a végén természetesen Manchester-győzelemmel Én most egy időre elköszönök, legközelebb majd csak holnap este leszek fent; remélem akkor majd BL-győztes csapat topikjába írhatok (és ide is, természetesen) Mégegyszer, jó szórakozást Mindenkinek! GLORY, GLORY MAN. UNITED! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Üdv Na lassan elkezdek hangolódni a nagy meccsre A léyneget már leírták előttem én is megtettem már most nem fogom innentől kezdve eldöntik a fiúk a pályán... Glory, Glory Man United and the reds go marchning on! on! on! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Egy ponton tévedtem, Keita helyett a 36 éves Sylvinho lesz a balbekk. Meglátjuk milyen döntés volt ez... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Megvannak a hivatalos kezdőcsapatok: Barcelona: Valdés - Puyol, Piqué, Yaya Touré, Sylvinho - Xavi, Busquets, Iniesta - Messi, Eto'o, Henry (Cserék: Pinto, Cáceres, Gudjohnsen, Krkic, Seydou Keita, Pedro Rodríquez, Muniesa) Manchester United: Van der Sar - O'Shea, Ferdinand, Vidics, Evra - Anderson, Carrick, Giggs - Park, C. Ronaldo - Rooney (Cserék: Kuszczak, Berbatov, Nani, Scholes, Rafael, Evans, Tévez) A csapatok összeállítását illetően tehát igazunk lett. Most már "csak" az érdemi rész, azaz maga a meccs van hátra. Lassan kezdődik az M1-en a közvetítés (eleinte persze csak a stúdióbeszélgetés, stb.), megyek is nézni. Mégegyszer jó szórakozást Mindenkinek a meccshez! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Ez vicc gyerekek, 10 percig ment a futball Manchester-módra? Addig alig látták a labdát a katalánykák, erre böknek egyet. Óriási védelmi és KAPUSHIBA volt. Utána lévő 35 percben meg keresték a labdát. Nem térnek vissza az első 10 perc játékához akkor lekvárosbukta lesz, nem is akármekkora. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rewals Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Hajrá Barca csak így tovább! nyerni fogunk!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Üdv Hát inkább nem véleményezném a játékot ez a bekapott gól pff... Na jó park le Tevez fel nincs más lehetőség támadni kell Első 10 perc után öcsém amiket mondtam magamnak meg midnen aztán jön a gól áááá Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Mi van Rewals? Valenciának lőttek és te máris mész oda ahol trófeák vannak kilátásban? Tapstaps Giggs főnökúr merre található? Egy semmi, nem értem miért őt tette a kezdőbe fördzsi. Hiba volt a 4-4-2, Ronaldo feltolva... alig jut hozzá a labda, kpn sokkalta hasznosabban tudna játszani. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
merchanies Posted Május 27, 2009 Share Posted Május 27, 2009 Üdv Látszik h giggs már öregecske ehez a meccshez kell a csere és igen nagyot kell változtatni a játékon... Nagyon nem jó ez így de mind1 majd most meglátjuk mi valósul meg ebből... Na öcsém anderson helyére... hát öhmm pedig még neki ment legjobban a középpályán hát nem tom inkább giggst v parkot kellett volna??? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.