tibiole Posted Július 12, 2005 Share Posted Július 12, 2005 A Real fizet Figónak, hogy eligazoljon A Real Madrid eddig - öt év leforgása alatt - 92 millió eurót ölt Luis Figóba. 2000 nyarán 62 millióért szerződtette a portugált a Barcelonától az elnöki széket akkor elfoglaló Florentino Pérez, s azóta évi hatmilliós fizetés formájában további 30 millióba került a fénykorában kétségkívül a világ egyik legjobbjának számító középpályás-csatár. Mára azonban Figo kegyvesztett lett, olyannyira, hogy Pérez még fizetni is hajlandó azért, hogy megszabaduljon egykori kedvencétől. A kilencszeres Európa-kupa-győztes Real csütörtökön amerikai és ázsiai túrára indul, ám Walter Samuel és Jonathan Woodgate mellett Figo sem tart a csapattal. A 2000-es év aranylabdása, s a rákövetkező esztendő FIFA World Player díj nyertese - a barcelonai Sport című lap értesülése szerint - az olasz Internazionale csapatához távozik, méghozzá szinte példátlan anyagi kondíciókkal. Florentino Pérez nemcsak, hogy szabad utat ad a portugálnak - dacára annak, hogy 2006. június 30-ig szól a szerződése, s a lelépési záradék összege hivatalosan 180 millió euró -, hanem még ki is fizeti Figónak az utolsó madridi idényre járó bér felét, hárommillió eurót. Mindezt fájdalomdíjul, ugyanis a portugál sztár fizetése "csupán" 3,5 millió euró lesz Milánóban. Figo - a katalán honlap szerint - kedden ír alá két évre az Interhez, mintegy árukapcsolásként a Samuel-tranzakcióban. Az argentin védőt 18 millióért adják el a fekete-kékeknek, ami szintén nem egy nagy üzlet, ugyanis tavaly ilyenkor 25 milliót fizetett érte Pérez. Nem beszélve arról, hogy a 18 millióból most csak ötöt kap meg a Madrid, a többi 13 milliót három év leforgása alatt, részletekben törlesztik az olaszok. Azóta, hogy Figo nem volt hajlandó elmenni Liverpoolba, az Inter vált az egyetlen célponttá. Pérez mindenképpen meg akart szabadulni Figótól, akinek a 2005-2006-os idényben is ki kellett volna fizetnie hatmillió eurót, miközben Vanderleí Luxemburgo csapatában már tavasszal sem mindig akadt számára hely. Mivel nem maradt vesztegetni való idő, Pérez vasárnap éjjel egy madridi étteremben találkozott Ernesto Bronzettivel, a klub olaszországi képviselőjével, és felhatalmazta, hogy fogadja el az Inter ajánlatát. Bronzetti azonnal fel is hívta Massimo Morattit, az Inter elnökét, s a felek nyomban össze is ütötték az üzletet, amelynek keretében a portugál nemcsak, hogy ingyen kerül át Milánóba, hanem a Real Madrid még hárommilliót fizet is a távozásért cserébe... Az ügyletre Luis Douens, Figo ügynöke is rábólintott, így 48 órán belül aláírás kerülhet a dokumentumra. Ch. Gáll András [origo] Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
green Posted Július 13, 2005 Share Posted Július 13, 2005 Bárcsak 1szer megérném, hogy a madzsar fociba is ennyi pénz lenne! Na nem azért mintha kevesellném, a mostani kereseteket! Hanem azért, mert akkor már csak jó focink lenne , ha a szponzorok ennyit áldoznának rá Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tefuka Posted Július 23, 2005 Share Posted Július 23, 2005 Ezek szerint nem fért meg sok dudás egy csárdában. Remélem Figo az új csapatában ismét a régi lesz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csabesz89 Posted Július 24, 2005 Share Posted Július 24, 2005 Szerintem jól jár Figo Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
firefox6 Posted Július 30, 2005 Share Posted Július 30, 2005 nem is kell a realba Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Augusztus 18, 2005 Share Posted Augusztus 18, 2005 A Valenciába lenne a helye...Sztem! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lord_AdEe Posted Augusztus 18, 2005 Share Posted Augusztus 18, 2005 a real játéka ma : megvesznek sok gazdag csókát és kiküldik h jáccatok fiúk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Augusztus 20, 2005 Share Posted Augusztus 20, 2005 Így van... de szerintem egy középosztályú csapatból is lehetne 1 nyerő csapatot összerakni csak a lényeg h télleg össze legyenek szokva a játék terén!!! Ha az már menne akkor sztem megvernének mindenkit...nem kellene oda 1 * sem hogy jók legyenek! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lord_AdEe Posted Augusztus 20, 2005 Share Posted Augusztus 20, 2005 jah, a régi csapat elég jó volt...a 2000-2003 környékén.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Augusztus 20, 2005 Share Posted Augusztus 20, 2005 amikor még nem voltak ott zidánék??? amikor csak 1dül raul volt ott akkor igentélleg jó csapat volt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lord_AdEe Posted Augusztus 20, 2005 Share Posted Augusztus 20, 2005 na ezt próbálom magyarázni nem voltak ott a nagy sztárok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Augusztus 22, 2005 Share Posted Augusztus 22, 2005 jaja Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lord_AdEe Posted Augusztus 22, 2005 Share Posted Augusztus 22, 2005 ma meg a real kb egyenlő a világválogatottal Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Augusztus 27, 2005 Share Posted Augusztus 27, 2005 Hát igen lassan már azoknak a közelében lesz a Real Madrid!!!!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rakovics Posted Szeptember 26, 2005 Share Posted Szeptember 26, 2005 Lionel Messi, az FC Barcelona argentin labdarúgója megkapta a spanyol állampolgárságot, így mostantól bajnoki mérkőzéseken is szerephez juthat a katalánoknál. Mivel egy csapatban legfeljebb három Európai Unión kívüli futballista szerepelhet a Primera Divisiónban, a 18 éves tehetség a brazil Ronaldinho, a kameruni Samuel Eto'o és a mexikói Rafael Márquez mellett nem kaphatott bizonyítási lehetőséget. A Puskás Ferenc-stadionban a magyarok elleni válogatottbeli bemutatkozásakor, augusztus 17-én kevesebb mint két perc alatt kiállított csatár azért kaphatta meg a szükséges papírokat, mert már ifjúsági kora óta a katalán együttest erősíti. Messi májusban minden idők legfiatalabb barcelonai gólszerzője lett a felnőtt gárdában, amikor 17 évesen 10 hónaposan és 7 naposan talált az Albacete kapujába. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bia Posted Október 6, 2005 Share Posted Október 6, 2005 Az interben jó helye lesz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kullancska Posted Október 7, 2005 Share Posted Október 7, 2005 Jó csapat lesz a real csak még üssze kell szokniuk! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BiHu Posted Október 10, 2005 Share Posted Október 10, 2005 nevekben biztosan felér egy világválogatottal, ám csapatjáték... nuku... a világ legjobbjai, nincs miért hajtaniuk, oszt a gázsit meg úgyis megkapják... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lakkk Posted November 2, 2005 Share Posted November 2, 2005 valamit tud a srác! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
myke Posted Február 26, 2006 Share Posted Február 26, 2006 Beckhamnek magas az elsős matek február 26. vasárnap 15:55 Alaposan kifogott David Beckhamen brit futballsztáron 6 éves fia számtanleckéje. A csapatkapitány kénytelen volt feleségéhez, Victoriához fordulni segítségért, jóllehet Beckhamné sem matematikus, hanem ex-popsztár, a Spice Girls lánycsapatban énekelt. Igazából azért ő sem az emberi szellem világában mozog a legotthonosabban: tavaly elszólta magát, hogy életében még egyetlen könyvet sem olvasott el. "Nagyon nehezek a leckék manapság. Teljesen mások a példák, mint az én időmben" - mondta Beckham a Mail című brit lapnak, amely nem kezdte fejtegetni, hogy vajon Beckham nem fejel-e túl sokat, inkább közzétett néhány első osztályosoknak szóló brit számtanpéldát, olyanokat, amelyekhez hasonlókba beletört Beckham szellemi bicskája. Például: - Bözsi 11 óra 45 perckor elment a boltba, és félóra múlva tért vissza. Hány óra volt, amikor hazaért? Vagy: - Mennyi 12 osztva hárommal? A futballista valamivel jobban boldogulhat a betűkkel, mint a számokkal, mert miután felsült a matematikával, felajánlotta Brooklyn fiának, hogy inkább olvas vele. Forrás: index.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bubu111 Posted Március 2, 2006 Share Posted Március 2, 2006 Eszet a pénzzel nem adnak, annyi pénzem lenne nagy ívben leszarnám, hogy mi fog ki rajtam. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Clark Posted Március 26, 2006 Share Posted Március 26, 2006 A Real Madrid simán, négy góllal legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, így a Barcelona szombati döntetlenje után 11 pontra csökkentette hátrányát a listavezető katalánokkal szemben, és megelőzte a szombaton vereséget szenvedett Osasunát. A negyedik helyezett Valencia viszont nem tudott előrébb lépni, mivel kikapott a Sevilla otthonában, ráadásul a hajrágóllal diadalmaskodó rivális gárda két pontra megközelítette a még BL-selejtezőt érő helyen álló vendégcsapatot. A Real Madrid jövő hétvégén a Nou Campban szaporítaná pontjai számát az FC Barcelona ellen. Az aranyat már nemigen lehet elvenni Frank Rijkaard csapatától, ám a presztízs miatt mindig rendkívül fontos a spanyol csúcsrangadó, főképp, ha az első és a második helyen áll a tabellán a két ősi rivális. Egy csúcsformában lévő Realnak egy esetleges idegenbeli Barca-siker után talán esélyes lenne hét forduló alatt a 8 pontos különbség ledolgozására, főképp, ha a katalánok nem bírják a BL miatti kettős terhelést, ám idén nem gyakran kerültek hullámvölgybe Ronaldinhóék. Primera División, 30. forduló: Celta Vigo - Real Mallorca 2-0 (2-0) gól: Contreras (7.), Baiano (20.) Getafe - Real Sociedad 2-1 (1-1) gól: Pernia (19., 11-esből), Guiza (54.), illetve Gonzalez (45.) piros lap: Viafara (69., Real Sociedad) Racing Santander - Real Zaragoza 0-0 Espanyol - Alavés 0-0 Sevilla - Valencia 1-0 (0-0) gól: Jordi (90.) piros lap: Ayala (76., Valencia) Real Madrid - Deportivo La Coruna 4-0 (2-0) gól: Hector (9., öngól), Ronaldo (37.), Ramos (70.), Baptista (83.) Forrás:origo.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vadkemeny Posted Március 26, 2006 Share Posted Március 26, 2006 na végre, legalább egy jóhír zárja a napomat. hát őszintén nem tudom, hogy a Reál be tudja-e érni a Barcelonát. a Barcának nagyon megy a hasa ebben az idényben, az a 11 pont ellenük nagyon sok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
r_gacsal Posted Március 28, 2006 Share Posted Március 28, 2006 hi szerintem ha a REAL úgy játszik a hátralévő fordulókban mint a Depor ellen és ha nyer a barca ellen és ha még szerencséje is van akkor szerintem V.Valdes akkár 2.helyre is beviheti a Barcelónát. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SRM Posted Március 28, 2006 Share Posted Március 28, 2006 feltámadt a Real???Nem hinném bár lehet! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
r_gacsal Posted Április 2, 2006 Share Posted Április 2, 2006 2006.04.01-én Barcelónába látogatot a Real Madrid és 10 ember ellenére Ronaldo-nak egy csodálatos gólal sikerült egyenlítenie! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jeti Peti Posted Április 4, 2006 Share Posted Április 4, 2006 Nem nagyon szeretem a REAL-t de az biztos hogy világklasszisok vannak ott.És lehet hogy néha nagyon gyenge a real de egyébként jó.Szimplán jó. Lehet hogy m,ajd jobb is lesz de JUVENTUS RULEZ!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
joxy17 Posted Április 4, 2006 Share Posted Április 4, 2006 egyetértek az előttem szólóval!!!!!! hát inkább a Real Madrid!!!!!!bár.......................inkább JUVE!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vans14 Posted Április 6, 2006 Share Posted Április 6, 2006 Barca Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mirage Posted Április 8, 2006 Share Posted Április 8, 2006 Én azót utálom a realt, amióta megverte a Manchestert a bl-ben, ja meg leigazolta akkori nagy kedvencemet D. Beckhamet.... (persze ez sir Alex hibaja is volt haragudtam is ra rendesen sőt..) Tehat, BARCA Nem mintha annyira birnam őket, de inkabb mint a real. Nagyképű banda tele sztarokkal (a real)! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.